A kárpát-medencében élő magyarok létszáma a XIII. század közepéig dinamikusan, mintegy 2 millióra nőtt, majd a tatárjárás (1241-42) pusztítása következtében a felére, körülbelül 1 millióra csökkent. Ezt nevezzük az első demográfiai mélypontnak.
Ezek után a lélekszám a török hódoltságot megelőző időkig (XV. század) újra növekedik mintegy 4 millió főre. A török (muszlim!) támadások óriási vérveszteséget jelentenek nekünk, és itt érdemes megjegyezni, hogy míg a magyar nép vérzik az állandó határvédelmi harcokban, a Nyugat-Európai népek képesek folyamatosan emelni lélekszámukat.
Székely Bertalan: Egri nők
A trianoni országvesztés nagyban köszönhető a tatárjárás és a török idők következtében elnéptelenedő déli és keleti országrészekbe bevándorló román (oláh) és szerb népeknek, mely népek az évszázadok alatt, a Magyar Királyság biztonságában megerősödve az I. Világháborút követően területi követelésekkel álltak elő.
A Rákóczi szabadságharc idején (1703-1711) a magyarok létszáma az országban, az idegen etnikumok nélkül 2.000 000, majd innentől kezdve dinamikusan emelkedik az I. Világháború kitöréséig (1914) közel 10 millióra.
