Sajnos a számok makacs dolgok.

Úgy látszik, hiába a nagyívű kormányzati intézkedések, ha minden évben csökken a szülőképes korú nők száma. Valljuk be, a magyar demográfiai csőd megállításáért túl későn kapott észbe a vezetés. Minden rendszerváltás utáni kormányzat súlyos bűne ez. Pedig még azt sem lehet mondani, hogy nem szóltak a szakemberek időben, de mindig fontosabb volt valami mást előtérbe helyezni.

Nincs mese, Magyarország és a magyar nemzet megmentéséért be kell hát vetni a végső „csodafegyvert”.

Meg kell szüntetni a megfogant babák életének kioltását.

 

 

 

Központi Statisztikai Hivatal:

Az előzetes adatok szerint 2019 első negyedévében a születések száma 4,3%-kal kevesebb, a halálozásoké 1,6%-kal több volt, mint 2018 azonos időszakában. Ennek következtében a természetes fogyás 10%-kal, 1524 fővel nőtt 2018 január–márciusához képest. 2019 márciusában az élveszületések száma 3,1, a halálozásoké 15%-kal csökkent az előző év azonos havi értékéhez képest. A 4453 fős márciusi természetes fogyás 29%-kal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

Bővebben: KSH- Kevesebb a születés és több a halálozás, nagyobb természetes fogyás.