Október 16-án hatályba lépett a “gender” szakokat megszüntető kormányrendelet, mely kimondja: „Hatályát veszti a 139/2015. (VI. 9.) Korm. rendelet 3. mellékletében foglalt táblázat 115. sora.” Ez a sor jelölte a társadalmi nemek szakot a mesterszakok jegyzékében. 

A kormányrendelet szerint az idén és korábban felvett hallgatók a tanulmányaikat a képzés megkezdésekor hatályos követelmények alapján folytathatják.

Örömmel üdvözöljük a “gender” szakok hivatalos megszűnését!

Helyettük viszont létrejött a Családpolitika és humán szakpolitikák gazdaságtana elnevezésű mesterszak, ahol a remény szerint a “gender” ideológia elemei nélkül folyhat oktatás a családokról, a férfiak és nők szerepeiről, problémáiról, kihívásairól, és sok másról… A terv szerint elsőként a Corvinus Egyetemen fog elindulni a képzés.

Zaymus Eszter, a CitizenGo munkatársának véleménye:

Szeretnék reagálni azon tagjaink megkeresésére, akik az akadémiai szabadság fontosságára hívták fel a figyelmünket, jelezve, hogy ezt a petíciót emiatt nem támogatják. Több, számomra példaértékű emberrel beszéltem azóta erről. Egy nagyra becsült politikai tudományokat oktató egyetemi professzor ismerősöm így válaszolt a fenti érvre:

„Nagyon fontos az akadémiai szabadság, különösen számunkra, de ez nem jelenti azt, hogy az adófizetőknek kellene finanszíroznia minden újabb hóbortot”. Egy családvédő szervezetet vezető barátunk szerint pedig „természetesen a tudományos szabadság fontos, de ez nem jelenti azt, hogy minden téma, ami a kulturális marxizmus kollektív eszméjéből fakad, megérdemli az adófizetők támogatását, különösen amikor az erőforrások korlátozottak, és a társadalmi hasznosság megkérdőjelezhető”. Nem olyan régen Magyarországon politikai gazdaságtant és tudományos szocializmust oktattak, erről többüknek saját tapasztalatuk is lehet. Mégsem ment szembe az akadémiai szabadsággal a rendszerváltás utáni megszüntetésük, mivel társadalmi hasznosságuk nem nyert bizonyítást, és alapvetően nem szolgálták a közjót. Véleményem és legjobb tudásom szerint a “gender” szakok sem szolgálták azt.

Kapcsolódó: Tapasztalatok az ELTE gender kurzusán