Tóth I. János
Minden társadalomnak számtalan feladatot kell megoldania, amelyek közül kiemelkedik a javak és szolgáltatások termelése (vagyis a produkció), illetve az emberek nemzése és felnevelése (azaz a reprodukció). A tradicionális társadalom ezt a feladatot egyszerűen megoldotta, hiszen az előbbi a férfiak, míg az utóbbi a nők feladata volt. Ezzel szemben a modern liberális demokrácia kudarcot vallott ezen a téren. Például a termékenységi ráta egyetlen európai országban sem éri el a 2,1 gyerek/nő értéket. A gazdasági sikerek ellenére ezeknek az országoknak a jövője eléggé baljós.
A kormány célja, hogy nemcsak a produkció, hanem reprodukció területén is stabilizálja a magyarság helyzetét. Ezzel összhangban a kormány egyre több pénzt költ a családok támogatására; ennek összege 2019-ben már meghaladja majd a 2000 milliárd forintot. A gyermek- és családbarát társadalom megteremtése azonban nem csak pénz kérdése, hiszen azt jól és rosszul is el lehet osztani. Az előző kormányok nemcsak feleannyit költöttek családtámogatásokra, mint a jelenlegi, hanem az elosztás elve is más, rosszabb volt, amit a termékenységi arányszámok különbsége is igazol.
A polgári kormány „célja a munka és a család egyensúlyának a megteremtése”, ahogy azt a családok védelme érdekében kezdeményezett és sikeresen zárult nemzeti konzultációban is olvashatjuk. Sajnos a munka, család és megélhetés háromszögében könnyen kialakulnak rossz szélsőségek. Az egyik végletet az jelenti, hogy az emberek csak és kizárólag a munkájukra koncentrálnak, és így nem marad idejük és energiájuk arra, hogy megházasodjanak és gyereket vállaljanak. Az alsó középosztálybeliek elsősorban anyagi okokból, míg a felső középosztálybeliek idő és energia hiányában vállalnak kevés gyereket. A másik, rossz véglet pedig azt a helyzetet jelenti, hogy emberek tömegei meg sem próbálnak bekapcsolódni a javak termelésébe, és egzisztenciájukat kizárólag a segélyekre alapozzák. Számukra a gyerek csak egy eszköz arra, hogy magasabb segélyhez jussanak.
Tóth I. János
Nyilvánvaló, hogy ennek az életstratégiának a következménye a mélyszegénység, amely állapotnak persze sok más oka is lehet, a betegség, a tönkrement vállalkozás, ki nem fizetett bér, devizaadósság. Tehát nemcsak méltánytalan, hanem helytelen is lenne azt mondani, hogy a társadalom peremén élő emberek mindig a segélyek érdekében vállnak gyerekeket. Mindenesetre a kormánynak úgy kell támogatnia a gyerekvállalást, hogy az ne a segélyből, hanem a munkából élők számát növelje.
A helyzet azért paradox, mert a sok gyereket felnevelő anyák munkaerejük jelentős részét értelemszerűen nem a produkcióra, hanem a reprodukcióra kell, hogy fordítsák. A szokásos, bár nyilvánvalóan hibás beszédmód szerint ezek az anyák nem dolgoznak, pedig a reprodukció is rengeteg munkával jár.
A munka, család és a megélhetés modern egyensúlyának a megtalálását éppen a mai társadalom ideológiai alapját képező liberalizmus és feminizmus akadályozza meg. Ezek az ideológiák arra köteleznek bennünket, hogy a reprodukció kihívására a gendersemleges egyének szintjén keressük a megoldást. Ezekben a kategóriákban a megoldás meg sem fogalmazható.
A Nyugat reprodukciós kudarcát a statisztikai adatok is igazolják.
Szerencsére a polgári kormány nem veti magát alá ezeknek az ideológiáknak, és a produkció-reprodukció modern egyensúlyát a férfi és a nő házasságára épülő családok kategóriájában keresi. A reprodukció terén a nőkre a természet nagyobb terhet rakott, mint a férfiakra. Ezt a nyilvánvaló tényt a józan ész talaján álló ember nem vitatja, hanem elfogadja. Ebből következik, hogy az anyákat, a gyermekeik számával arányosan, kompenzálni kell, ami olyan speciális juttatásokat tartalmazhat, mint a három- vagy többgyerekes anyáknak járó adókedvezmény vagy nyugdíjkedvezmény.
A nemzeti konzultáció kérdései is mutatják, hogy a kormány ezen az úton akar továbbhaladni, és azokat a családokat fogja kiemelt támogatásban részesíteni, amelyek egyaránt részt vesznek a produkcióban és a reprodukcióban. Ennek a politikának az ideológiai zászlóshajója a családi adókedvezmény.
A családokat a társadalom alapegységeként elgondoló polgári kormánynak a szuverén családokra kell bíznia, hogy a produkcióval és a reprodukcióval kapcsolatos feladatokat hogyan osztja meg, és csak az a feladata, hogy a különböző elosztási lehetőségeket a maga eszközeivel támogassa.
Lehetnek olyan családok, ahol az anya teljes állásban részt akar venni a javak termelésében, ezért a társadalomnak mindent meg kell tennie azért, hogy ezek a nők össze tudják egyeztetni a munkát (produkciót) a családdal (reprodukcióval). Ezeknek a kétkeresős családoknak a kormányzat nemcsak a bölcsődei és az óvodai ellátás fejlesztésével vagy éppen az iskolabusz rendszerének a kiépítésével tud segíteni, hanem a családon belüli igazságosabb munkamegosztás propagálásával is. Lehetnek azonban olyan családok, ahol az anya munkaerejének nagyobb részét a reprodukcióra akarja fordítani, de a produkcióban is részt akar venni. Ezeknek a „másfél” keresetre épülő családoknak a kormányzat olyan intézményekkel tud segíteni, mint részállás, távmunka és rugalmas munkaidő.
S végül, lehetnek olyan családok, ahol a felek a javak termelését és a gyermeknevelést tradicionális módon akarják megosztani, vagyis a férfi teljes erejét a munkára, a nő pedig a gyermeknevelésre akarja fordítani. Az egy keresetre épülő családoknak a kormányzat leginkább úgy tud segíteni, ha visszaállítja és a társadalom számára elfogadhatóvá teszi a háztartásbeli nő státusát. Megjegyzem, hogy az 1,8-as termékenységi rátával rendelkező Amerikában mind a mai napig elfogadott gyakorlat, hogy az anyák jelentős része nem dolgozik, hanem a gyerekeket gondozza és a háztartást vezeti.
Ezen a kategórián belül egy nagyon fontos esetet jelentenek a legalább négy gyereket vállaló feleségek és anyák, akik a reprodukció terén végeznek kiemelkedő munkát, és ezért nekik mint főállású anyáknak egy teljes közalkalmazotti fizetést kell kapniuk. A modern társadalmakban a 2,1-es termékenységi arányszámot nem lehet megvalósítani nélkülük, ezért szükséges a főállású anyaság bevezetése, ahogy azt a nemzeti konzultáció is jelzi. Ez nemcsak demográfiai szempontból lenne fontos, hanem a nők szabadságának a kiterjesztésében is jelentős előrelépést jelentene, hiszen növelné a nők által választható életpályák számát. A családbarát társadalom a modern nők számára sokféle utat és életpályát felkínál, szemben a tradicionális társadalommal, amely megpróbálja a nőt a konyha és a gyermek, illetve a termelés világába bezárni.
Végül érdemes kitérni az elit gyermekvállalási hajlandóságára. E réteg magasabb reprodukciós tevékenységére is szükség van, amelyben azonban nem az anyagi, hanem az eszmei tényezők játszanak központi szerepet. A magyar gyerekek nélkül nincs magyar jövő összefüggést az elitnek is fel kell ismernie, és azt is, hogy gyermekvállalásuk a társadalom többi rétege és osztálya számára is példamutató.
A szerző egyetemi docens
Forrás: Magyar Idők
Kapcsolódó: Gyerek vagy migráns
