Tisztelt Élettisztelők!

Szeretnénk veletek együtt hálát adni az Élet Urának, azért, hogy élhetünk.

Ne ölj! Az anyaméh gyümölcse jutalom.

Az élet érték: gyermekkorban, felnőttkorban, öregkorban és magzati korban is.
2019-ben Washingtonban 650 000 ember vonult ki az utcákra, hogy kifejezzék véleményüket az
élet értékességéről.

A keresztények azok, akik tisztában vannak azzal, hogy az abortusz, kapu a halál számára, amely kapun keresztül bemehet a családokba, gyülekezetekbe, társadalmakba és ölhet, rombolhat, pusztíthat. Hiszen a bűn büntetése a halál.

Az őrállók dolga a kapuk védelme.

Ebben az évben imasétán kérjük Istent, hogy bocsásson meg népünknek a közel 7 millió
magzatáldozatért, hozzon gyógyulást és szabadulást.

MAGYARORSZÁGON NEM A NŐK KÉRTÉK !

1956 június 4-én szovjet rendelettel vezették be az abortuszlegalizációt.

MI MOST VÁLASSZUK AZ ÉLETET! 

Kiáltsunk mi helyettük! Kiáltsunk mi értük, hogy élhessenek!

Kérjük, hogy segítsen véget vetni az ártatlanok vérének kiontásának, akik az anyaméhben növekedve, nem tudnak segítségért kiáltani.

Szeretettel várjuk a fentiekkel egyetértő, és kiállásra kész testvéreinket, 2019 június 2-án, vasárnap a “Séta az életért” imasétára, mely a Hősök terén kezdődik 14 órakor.
Csatlakozási pont: 15:30 Erzsébet tér (József Attila u. Bajcsy Zs. út felőli sarka)

16:30:  Tabán, ima Prazsák Lászlóval

Kérjük, hogy lehetőleg legyen táblátok, a szervezetek nevével, és esetleg életvédelmi szövegekkel.
Ha nem tudnátok részt venni a sétán, akkor kérjük: imádkozzatok a sétálókért, és a séta céljaiért.
Anyagi támogatást is szívesen fogadunk.

Szervező:

Magyarok Európában Közhasznú Egyesület
Adó 1% : 18722901-1-13
Sz. sz.: 18203215-06025064-40010019
www.valasszukazeletet.hu
magyarok.europaban@gmail.com

Kapcsolódó: Ez itt a kérdés