“ONE OF US” KÖZGYÜLÉS AZ ÉLET VÉDELMÉBEN – BRÜSSZEL

2019-03-23T15:48:06+02:002019. március 22.|Abortusz, Általános hír, Budaházy Edda|

Egy közülünk

Március 19-én részt vettem az Élet hete brüsszeli rendezvényén, ezen belül az “Egy közülünk” (One of us) életvédő szövetség tanácskozásán.

Az “Egy közülünk” (One of us) egy európai polgári kezdeményezés, amelyet az Európai Unió tagállamaiból származó állampolgárok egy csoportja indított el, hogy figyelmeztesse az Európai Unió hatáskörébe tartozó közösségi intézményeket az emberi életek védelmére.  A szövetség 2013. szeptember 4-én alakult és több családtámogató szervezetet egyesíti Európában, köztük magyarokat is.

Legfontosabb kezdeményezésük az az aláírásgyűjtés volt, amely szerint az Unió kizárólag etikailag megkérdőjelezhetetlen programokat finanszírozhat, melyek nem járnak emberi embriók elpusztításával. Annak ellenére, hogy 2 millió aláírás gyűlt össze az Unió nem tűzi a kérdést napirendre, pedig saját szabályzata szerint 1 millió aláírástól ez kötelessége lenne. Ebből is látszik, hogy az EU szabályait érdekei szerint értelmezi, és mivel hogy a hivatalos uniós ajánlások inkább az abortuszok még könnyebbé tételéért emelnek szót, az életvédő kezdeményezés süket fülekre talál.

 

Élet hete

BRüSSZEL – Március 19-én zajlott a 9. “Élet hete” (Week for life) esemény az Európai Parlamentben. A rendezvényen részt vett az Európai Parlament néhány tagja és az EPP Bioetikával és Emberi méltósággal foglalkozó munkacsoportja. Beszédet mondott Herman Van Rompuy, Belgium korábbi miniszterelnöke és az Európai Tanács első elnöke, és Obianuju Ekeocha asszony, az „Afrikai élet kultúrája” nigériai alapítója.

Budaházy Edda Ana del Pinoval

Van Rompuy szerint az európai válság egzisztenciális válság, etikus következményekkel. Beszédében olyan közhelyeket és migránsbarát kijelentéseket hangoztatott, mint az európai szolidaritás hiánya a menekültek irányában és az emberi felelősség az elesettekkel szemben, nem térve ki az európai őshonos fehér lakosság problémáira és lassú eltűnésére. Szerinte az emberek csak az identitásukért és a biztonságukért aggódnak és az együttérzés kiveszett. Tisztelet, méltóság és szeretet – hangoztatta, annak ellenére, hogy a Belgák már így is átadták városaikat a muszlim közösségeknek.  Szerinte a társadalmainknak szüksége van a pénzen és gyűlöleten kívüli lélekre, ami értelmet ad az életnek és – bár a kipusztulás szélén állunk, – még mindig mások érzéseivel kéne foglalkoznunk.

Ekeocha asszony beszélt a reproduktív jogok elsőbbségéről és arról, hogy Afrika ideológiailag még mindig kolonizált. A nyugati pénzekkel együtt megérkezett hozzájuk az abortusz propagandája is, melyet elutasítanak. Elmagyarázta, hogy anyanyelvében (Igbo nyelv) az abortusz mindig negatív előjellel rendelkezik, függetlenül a mondat értelmétől.

„A népem értékrendjének középpontjában az a mély felismerés van, hogy az emberi élet értékes, kiemelkedő és a legfontosabb. Számunkra az abortusz, amely a méhek kicsinyeinek szándékos megölése, az ártatlan emberi élet közvetlen támadása”.

Elmondta, hogy korábban a Pew Research Center 2013-as globális felmérése 40 országban több mint 40. 000 válaszadóval vizsgálta, hogy az emberek mit gondolnak a különböző erkölcsi kérdésekről, beleértve az abortuszt is. A megkérdezett afrikaiak túlnyomó többsége azt mondta, hogy az abortusz morálisan elfogadhatatlan: Ghánában a megkérdezettek 92% -a, az Ugandában a megkérdezettek 88% -a, kenyában a megkérdezettek 82% -a és a Nigériában a megkérdezettek 80% -a utasítja el a művi terhességmegszakítást, szemben az európai trendekkel.

A kérdés csak az, hogy egy európai életvédő tanácskozás miért érzi fontosnak, hogy a drámai európai abortuszipar ellenére a egyébként túlnépesedett Afrika helyzetének az elemzésével töltse a drága időt?

Napközben kezdődött az “Egy közülünk” közgyűlése, amelynek elnöke a Jaime Mayor Oreja szövetség elnöke volt. Ezen az ülésen a szövetség tagjai jóváhagyják az új költségvetést, és rögzítették a következő hónapok fő céljait, köztük a “Kulturális Platform” elindulását, mely a szervezet tevékenységét és céljait reklámozná a különböző tagországokban.

Reméljük, hogy a szélesebb összefogás végre megfordítja majd az európai országokban élők szemléletét az élet védelmében.

Budaházy Edda