NYÍLT LEVÉL NOVÁK KATALINNAK

A kormányzó erők a legutóbbi nemzeti konzultációs íven az édesanyákkal, a családokkal kapcsolatban kérik ki az emberek véleményét. Ismerve a politikai vezetők, főleg a miniszterelnöknek az elmúlt másfél évtizedben többször is hangoztatott megnyilatkozásait, hogy ti. a magyar népesség fogyását belső erők mozgósításával kell megállítani, nem nehéz rájönni, hogy a kérdőíven szereplő kérdések is ennek a célkitűzésnek megfelelően vannak megfogalmazva. Érthető, hogy nem minden gondolat kerülhet rá egy ilyen kérdőívre, ezért a következőkben kifejtünk egyet, ami meggyőződésünk szerint a megmaradás irányába vihet bennünket, noha első ránézésre talán nem tulajdonítanánk neki nagy, népesség generáló szerepet.

A magyar és valamennyi európai nép a földdel való közvetlen kapcsolatból született és terebélyesedett ki. Igen, ehhez éppúgy kellett egy önmagát túlélt, népességét reprodukálni képtelen, a pénz mindenhatóságába belebolondult, bevándorlók tízezreivel életerejét növelni próbáló, de valójában azoknak territóriumát átadó civilizáció: a Római. Kárpát medencei túlélésünk nem lett volna lehetséges a minden történelmi vihart túlélő mezőgazdasági népesség és annak egyik, a függetlenséget, hatalmi kiszolgáltatottságot is nehezen viselő réteg, a parasztság bőséges gyermekáldása nélkül.

Történelmi kutatások, de akár közvetlen tapasztalatunk alapján is ki tudjuk jelenteni, hogy a városi népesség önmaga reprodukálásra képtelen. Az emberi életnek ezek a terei már a korábbi civilizációk esetében sem tudták biztosítani népességük fennmaradását, létezésük a beáramlóktól függött, ezek növelték és tartották meg őket. Amíg a vidék még bőven pótolta magát, nem volt gond, de ez az ember-forrás végül minden civilizációban elapadt. Miért? Azért, mert a pénz, amely a kereskedelem révén a városokat létrehozza, végül a vidékre is rátelepszik és megfolytja azt. A paraszti gazdaságokat nagybirtok rendszer üti ki, amely hatékonyabban és sokkal nagyobb tömegben képes árut előállítani. A földön, a vidéken is az lesz a törvény, hogy kevesek létét biztosítja, de azokét nagyon jól. Róma esetében a szükséges munkaerőt a rabszolga szerző háborúk adták, majd amikor azok elmaradtak, jöttek a gondok. Az európai civilizáció a tudományos technikai ismeretek talaján kialakult gépesítésre, automatizálásra épített, de a szükséges élőmunka erő életre hívására nem szánt kellő figyelmet. Fekete Gyula megfogalmazásában: felzabálta a

jövőjét.

A politikai erők egy jelentős, a pénztől szellemileg is, lelkileg is jelentősen függő, annak mindenhatóságát kritikátlanul elfogadó része a népesség fogyását először is nem tekinti gondnak, másodsorban pedig a fogyó népességet a Földnek azon részeiből kívánja pótolni, amelyek még bőven ontják az utánpótlást. A baj kiváltó okát természetesen így nem lehet orvosolni, de a pénznek az a sajátossága, hogy a távolabbi jövőre, a saját közösség fennmaradására figyelmet nem szánó tömegembereket nevel, akiknek élete a fogyasztásban, az élvezetek habzsolásában, felszínes szórakozásokban merül ki. Áldozathozatalra, lemondásra, az őt létrehozó társadalom, közösség távolabbi jövőjére tekinteni természetesen ez az embertípus nem hajlandó.

Úgy látjuk, hogy a kormány eddig csupán arra koncentrált, hogy a pénznek kitüntetett szerepet tulajdonítók „kegyeit elnyerje”. Az igények folyamatos növekedése, növelése mellett azonban ez a politika csak részben lehet sikeres, mert a társadalmakban elég nagy az aránya azoknak, akinek soha nem elég semmiféle anyagi, pénzbeli segítség, hozzájárulás. A pénz által generált reklámok, a fogyasztási cikkek megszerzésének állandó vágya a forrása ennek az örökös elégedetlenségnek. Nem véletlen, hogy a jövő fölélésére, elfogyasztására az embereket rávevő szellemi körök teljesen feleslegesnek, eredménytelennek minősítik a gyermekvállalás anyagi terheinek könnyítésére hozott erőfeszítéseket. Ők természetesen semmiféle pénzbeli ráfordítást nem valósítottak volna meg, további elvonást viszont annál inkább.

Örvendetesnek tartjuk, hogy egy országos közvélemény kutató lapon megjelent az a gondolat, hogy azok részére, akik vállalnák, hogy csak a családnak, a gyermekek gondozásának akarnak élni, nagyobb anyagi és társadalmi elismerés járjon, de ha jól belegondolunk, ez is ellentétes a mindent maga alá gyűrni akaró pénz szellemiségével, hiszen ezt a láthatatlan, de mindent eluraló, lényegéből eredően rövid távú gondolkodásra késztető hatalmat önmegtartóztatása akarja rávenni. Ez csak akkor sikerülhet, ha tudjuk, hogy a kérdés lényege az örök és a legnagyobb: „Lenni vagy nem lenni?” Saját javaslatunkkal kapcsolatban sincsenek illúzióink: azok is szemben állnak a pénz rövidtávú szellemiségével. De! „Olcsóbbá”, jobb hangulatúvá, környezetkímélőbbé tennék a megmaradásért folytatott küzdelmet.

Államtitkár Asszony egy közelmúltbeli interjúban a vidék népességének megtartása és gyarapodása kapcsán „megfelelő munkahelyek” létrejöttében látná a megoldást. Csak hát ez is a pénz óhaja. S minden, kizárólag piacra termelő, profit orientált cég törvénye ugyanaz: élő munka csökkentés, gépesítés. Tehát a dolgozók számára: örökös létbizonytalanság, azonnali költözés, ha kell. Annak analógiájára, hogy „Legyen a család a karrier.” mi azt mondjuk: Legyen a föld a munkahely! A földműves, aki fát ültetett, szőlőt telepített, állatot tartott, nem tudta, nem is akarta megtenni, hogy oda hagyja mindenét. A parasztot csak a központi, felette álló hatalom kényszere vitte felkelésbe vagy késztette a föld elhagyására. A profit maximalizálás, a pénz is ugyanezt teszi, csak sokkal mélyebben és hathatósabban irt, mert tovább fennáll, mint mondjuk amíg élt egy ostoba nemes úr vagy király.

A civilizációs taposómalmot, amely a pénz utáni állandó hajsza által pusztítja az embert, sokan felismerik és visszavágynak oda, ahonnan őseik indultak, nem bánván, ha szerényebbek is a körülmények. S ahogy lennének nők, férfiak, akik szívesen lennének „csak anyák”, ugyanúgy vannak olyanok is, s nem is kevesen, akik szívesen lennének „csak földművesek”. S ha a vállalkozók még fiatalok is, akkor a több gyermek kívánása, világra jötte is megjelenhet, mert amióta világ, a világ, a föld, a földdel kapcsolatos munkák hívták életre az utódokat, a föld teremte meg az embert és nem a városi kő, az aszfalt. A jövőt az az életforma hívja létre, amely a földből sarjad. A földtől eloldódott városi lét a túlságosan nagy és folyamatosan emelkedő létfenntartási költségek miatt felfalja az embert.

– kérjük a kormányt, a politikai vezetést, mérje fel azt a – meglehet nem tömegméretű, de –  meglévő igényt, amely a földműves, vidéki létforma választására a társadalomban van

– a felmerült igények esetén minden segítséget adjon meg azoknak, akik vállalkoznak rá

– a még megmenthető, lakható tanyákat, falusi házakat vásárolja fel az állam, a szükséges felújításokhoz nyújtson hitelt, akár a CSOK keretében

– biztosítson földet a lakóhelytől nem túlságosan nagy távolságra, a tanyák esetében lehetőleg körülötte

– segítse elő vetőmaggal, oltványokkal, jószággal, tanfolyamokkal, kölcsönnel az önálló gazdálkodás megkezdését

– mivel ennek az életformának a sajátossága az, hogy első sorban önellátásra termel, s csak másodsorban piacra, az adózás és a termékek piacra juttatása esetén a nagyüzemi termeléstől eltérő szabályoknak kell rá vonatkozni, hiszen éppen amiatt szűnt meg, mert egyenlőségjelet vontak közéjük, amit kis tőkeereje miatt nem tudott előteremteni

– a föld ma is kívánja a munkás kezeket, amelyek abban a közegben meg is fognak születni.

– a megszületett gyerekek szocializációja az együtt végzett munkák révén sokkal hatékonyabb lesz. Évszázadokon át így került bele az ember a munkába és nem húsz-huszonöt évnyi iskolapadban eltöltött idő után. Kis felelősségek sorával edződött az ifjúság, s így tudta később átvenni eleitől a nagyobb felelősséget.

– a vidéki élet több szabadban töltött időt, mozgást igényel, s a teremtő munka olyan széles spektrumát nyitja meg az ember előtt, amilyet semmilyen civilizációs gépezetben láncszemként leélt élet nem tud

– a vidéki ember, a paraszt ember lelkileg is  erős volt, s Istenhite nem a papok prédikációja volt erős, hanem mert maga is kvázi a teremtő szerepében élt, tehát elhitte, hogy lehet egy olyan felette is álló erő, ami szintén úgy gazdája a világmindenségnek, ahogy ő a Föld ama kis részének, amit birtokba vett

– mivel ebben a közegben a pénz szerepe hátrébb kerül, az emberek közötti szolidaritás is feléled, de nem úgy, ahogy azt ma erőltetik, a csavargók, lumpenek irányában. Ebben a közegben „nem éri meg” csavargónak, lumpennek lenni sem, mert a paraszti élet törvénye a tisztesség, a munka volt: adott, de el is várt érte valamit.

Évszázadokkal ezelőtt, amikor a török háborúk és a Rákóczi szabadságharc után a az Alföld nagy területei el voltak néptelenedve, nagy telepítési programba fogott a bécsi kormányzat. A népet a fentihez hasonló kedvezményekkel csalogatták ide az akkori német vidékekről valamint a magyar mezővárosokból. Most még megvan az a lehetőségünk, hogy a Kárpát medencében mi és a gyermekeink fedezzük fel azt a korlátlan lehetőséget, amit honfoglaló eleink is felfedeztek. De már nem sokáig.

Kérjük a kormányzó pártokat, hogy a fenti gondolatok nyomán elindulva dolgozza ki a megfelelő törvényeket és biztosítsa a szükséges forrásokat.

Majoros István

a szerző a népesedési kerekasztal tagja