A közelmúltban napvilágot látott népszámlálási adatok szerint Magyarország lakossága már csak 9 millió 604 ezer fő és a jövőben is ütemesen fogyni fog tovább. Néhány médium kommentálta az esetet körülbelül azzal a kicsengéssel, hogy hát ez van, akkor oszoljunk, nincs itt semmi látnivaló. Különben is egész Európában ez a helyzet.
Tehát az a látszólag kikerülhetetlen tény, hogy záros határidőn belül elfogyunk, különösebben nem rázta meg a közvéleményt, megszoktuk már, megtanultunk együtt élni vele. Mintha ehhez nem lenne semmi közünk, ez csak valami Isten csapása lenne, amit el kell tűrni. Az utolsó kapcsolja le a villanyt. Minek erre sok szót vesztegetni, mikor lehet rágni a csontot, hogy a gazdaság, meg az oktatás, no meg a háború és az infláció…
Sírni kellene, térdre borulni, hogy annyi erőfeszítés, vér és átok, remény és kétségbeesés, árulás és hős önfeláldozás ellenére a magyar csillaga leáldozik, ráadásul ilyen dicstelenül. Nem ehhez a csatákban, háborúkban és szenvedésben edzett fajtához méltó vég a gyermekek elutasítása, a jövő nemzedék meg nem születése miatt elszenvedett végső vereség.
Persze akik azzal nyugtatják magukat, hogy ez egy lassú láthatatlan folyamat lesz, azok bizonyára kettessel evickéltek át a töri érettségin és már elfelejtették, hogyan szoktak az ilyen civilizációk kimúlni, mint a miénk: a kultúra hanyatlani kezd, a társadalmi intézmények sorvadnak, az emberhiánnyal küzdő gazdaság és infrastruktúra zsugorodik, az idegenek pedig beáramlanak és kíméletlenül kivégzik az ellustult, elpuhult, elöregedett maradékot (migráció).
Látszólag nincs remény.
Pedig van, csak egy össztársadalmi paradigmaváltásra lenne szükség és arra, hogy mindenki megértse mi a tét, egy nagy, soha nem látott összefogásra a jövőért, amikor mindenki szem a láncban.
A magyar nemzet demográfiai hanyatlásának megállítása három pilléren nyugodhatna.
Álmaim Magyarországán nem mészárolnánk le a megfogant magzatokat. Az abortuszpártiak jelszava, miszerint: jogom van eldönteni, hogy akarom-e a megfogant gyereket úgy módosulna: jogod van eldönteni, hogy összeállsz-e valakivel, mert ha igen, abból gyereked lehet – és máris egy nagyot léptünk előre egy morálisan nem bűnben és embergyermekek vérében fuldokoló Magyarország és erkölcseiben tisztább női társadalom felé.
Ehhez persze olyan komoly, kormányzatilag szervezett szociális háló kiépítésére lenne szükség, amit civil szervezetek nem képesek maguktól felállítani. Minden válságterhes lány és asszony, aki esetleg nem lát kiutat azonnal kellene, hogy segítséget kapjon, hiszen mi fontosabb, mint az élet, amit hordoz? Egy jól átgondolt támogatási rendszerrel felkarolhatnánk azokat, akiknek sokszor egy jó szó is elég ahhoz, hogy megtartsák gyermeküket. Segélyvonal segítene, melyet mindenki ismerne legalább úgy, mint a 112-t, körömgomba, mosópor és egyéb buta reklámok helyett a nemzet szempontjából fontos információkra használnánk a médiát.
A főállású anyaság bevezetése olyan piacképes „fizetéssel”, ami lehetővé tenné a családoknak, hogy háromnál több gyermeket neveljenek úgy, hogy az édesanya otthon marad. Bizonyos szükséges garanciák mellett a társadalom hasznos tagjait felnevelő nagycsaládok létrejöttének segítésével orvosolni lehetne a gyermektelenek által kiesett új életeket.
Olyan devianciák végső visszaszorítása, melyek a gyermekvállalás, a családi élet, az egészséges és bevált nemi szerepek ellen hat. Köztudott, hogy könnyebb egy akadályt elbontani, mint állandóan megkerülni. Azt az őrületet, ami nyugaton a genderlobbi hatására van minden erőnkkel meg kell akadályozni, mert ha kiengedjük a szellemet a palackból, nagyon nehéz lesz azt oda visszaerőltetni. Le kell számolnunk egy tévhittel, miszerint az LMBTQP emberek valamiféle szegény, jogaiért küzdő, elnyomott, kirekesztett társaság. A bántalmazott, sajnálni való álarc mögött veszélyes, erőszakos társadalomátformáló szándék van, amely szaporodását, a természetes lehetőségek hiányában a gyermekek megrontásával oldja meg.
Nyugat-Európában megszületett egy korábban ismeretlen diagnózis, a nemi diszfória, ahol a gyermekek, akik valamilyen okból nem kapnak elég figyelmet, a hathatós propaganda hatására ellenkező neműek akarnak lenni és így remélik, hogy a szükséges szeretetet és támogatást kiérdemlik. Sok esetben szüleik (főleg anyák) is bíztatják őket ebben. Ezért, bár jól hangzik, de nem elégséges az a kormányzati kommunikáció, hogy a szülő dönthet csak a gyermekek szexuális neveléséről. A törvény pontosan úgy fogalmaz:
Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát. (Alaptörvény XVI. cikk (1.) Tehát, a szülő sem! nevelheti gyerekét transznak, ahogy azt látjuk sok esetben Nyugat-Európában sajnos.
A nemi szerep diszfóriában érintett fiatalokon az etikus pszichoterápia helyett olyan ártalmas hormonális és sebészi beavatkozásokat hajtanak végre rutin szerűen – mint egyfajta új kezelési standard -, melyekkel még nem végeztek hosszú távú kutatásokat és klinikai kísérleteket. Mindez azon tény ellenére történik így, hogy az érintett gyermekek 61-98%-a „kinövi” a nemi szerep diszfóriát, ha a pubertás természetes módon, beavatkozás nélkül lezajlik.
Riasztó, hogy egyes államok még azt is engedélyezik, hogy a gyermekek a szülő bevonása és tudta nélkül „beleegyezzenek” ezekbe a beavatkozásokba.
A nemi szerep diszfóriával diagnosztizált gyermekek kezelésénél az orvosi intervenció pubertás-blokáddal kezdődik. Hormonok segítségével megállítják, majd ezt általában az ellentétes nemnek megfelelő nemi hormonok (cross sex hormonok) adása követi, melyek dózisának fokozatos növelése végül az ellentétes nem felnőtt hormonszintjeinek megfelelő hormonszintek elérését eredményezi. Ezt követően, még a felnőtté válás előtt sor kerülhet az ivarszervek és a mellek sebészi eltávolítására, valamint az ellentétes nemnek megfelelő nemiszerv-utánzat kialakítására. Ezen beavatkozások következményei többek között: sterilitás, szexuális diszfunkció, sebészi komplikációk, trombózis és kardiovaszkuláris megbetegedések, osteoporózis, daganatok képződése, valamint az egyértelműen emelkedett öngyilkossági ráta. És az ilyen fiatalok aránya exponenciálisan növekszik Európában, személyükben elveszítjük a következő generációkat létrehozó egészséges férfiakat és nőket.
Azt gondolom, hogy a szokásos „deviáns” jelzőt, amivel az LMBTQP embereket és propagandájukat illetjük felül kell bírálnunk és itt az idő, hogy nevén nevezzük azokat, akik ilyen kegyetlenségeket követnek el. Minden szervezetet, egyesületet, ember- és genderjogi aktivistát, politikai szereplőt, aki bármilyen módon a fenti folyamatokat segíti mostantól kegyetlen szadistának, bűnözőnek és végső soron gyilkosoknak kell neveznünk, akik az emberi faj kipusztításában, genocídiumban vesznek részt.
A liberálisok és a konzervatívok között az egyik különbség, hogy a liberálisokat csak a pillanatnyi, számukra jó dolog, az egyén látszólagos érdeke, érzése, szempontjai érdeklik és nem képesek az összefüggéseket, tetteiknek hosszútávú következményeit meglátni. Pláne egy közösség, ne adj Isten nemzet létérdekeit, megmaradását mérlegelni. Képtelenek megérteni, hogy ha a deviancia és gyermektelenség nagyobb méreteket ölt, akkor annak ők is az áldozatává válnak. Jelen idejű lények.
Jó volna, ha az a sok megtévesztett egyén, – akik között tapasztalataink szerint feltűnően felülreprezentáltak a nők (lásd például az ominózus lmbtqp padot festőket, aminek kapcsán hatalmas tisztelet a Fradi ultráknak) – végre a fejéhez kapna, hogy mi folyik itt valójában és kihátrálna mielőtt maga is bűnpártolóvá válik. A nők természetükből adódóan érzékenyek az elesettek, gyengék iránt és ezt a tulajdonságukat használják ki azok, akik felhasználják őket a propagandájuk terjesztésében. Ahelyett, hogy valódi nemi szerepeikben jeleskednének, családanyákká válnának és saját gyermekeiket gondoznák, valamiféle függetlenséget és önmegvalósítást látnak abban, ha demonstrálják, ők nem olyanok, mint a papírforma. Nekik ne mondja meg senki, hogy mit tegyenek és mit ne. Nagy baj, hogy ma nem lehet megszólni azokat, akik láthatóan károsak a közösségre, hogy a „falu szája” be lett fogva, mert az, hogy a történelem folyamán mindig nyomás helyeződött az egyénre annak érdekében, hogy bizonyos normákat, jelen esetben a házasodás és a gyerekvállalás alapvetését elfogadja, megtartotta a nemzetet még akkor is, amikor török-tatár pusztított közöttünk. A „természetes” fogyásnak, ahogy a statisztikai hivatal nevezi tehát csak részben okozója a devianciák terjedése. Ha körülnézünk látjuk, hogy jóravaló normális konzervatívok is sok esetben gyermekek és család nélkül élnek.
A női nem legfőbb fegyvere a szépség a jóság, a gondoskodás és a szeretet adása, az anyaság elfogadása és a jövő nemzedék gondozása, nevelése. Ez az Istentől rendelt szent feladatunk, amiben egyébként a legjobban vagyunk és ami a valódi boldogság forrása. Én ki merem mondani, engem eleget gyaláztak már emiatt ahhoz, hogy ne érdekeljen a liberális kánon – hogy lányaink elsődleges feladata a család és csak utána jöhet a karrier. A nő erős férfi nélkül azonban elszabadult hajóágyú és ez a mai kor tragédiája. Az erős, határozott, megbízható és bátor férfi küzdelmeitől, valódi szerepeitől, a haza, a család, a nő védelmének biztosításától megfosztva, erejét elveszítve kallódik, kriminalizálódik és végső soron áldozattá válik maga is.
Közeledik a budapest pride (július 15.), a megtévesztettek és degenerálódottak magamutogató felvonulása, amely fényes nappal, Budapest legszebb történelmi főútjain zajlik, közszeméremsértő, provokatív, a magyar emberek, családok méltóságát, vallását, nemzeti jelképeit és erkölcsi meggyőződését súlyosan sérti és a jelen lévő kiskorúak személyiségfejlődésében is károkat okoz. A felvonulók jelentős része a rendezők asszisztálásával évről-évre kimeríti a garázdaság és szeméremsértés tényállását, veszélyezteti a közrendet, közerkölcsöt. Egy egészséges társadalom látványosan tiltakozna ellene, kivonulna az utcákra, hogy megmutassa, nem engedjük, a bomlasztást, a pusztítást. Ehelyett mindig az a pár hazafias szervezet és egyén tiltakozik, akiknek a fotelekből a többiek drukkolnak.
Ahogy Budaházy György írta: egyre inkább látom, hogy ez a deviancia úgy hatalmasodott el a nyugati világban, hogy a normális emberek egyszerűen lusták voltak tenni ellene.
Az alábbi petíciót 2017-ben indítottuk és már több mint 46.000-en aláírták.
Mi ott leszünk idén is. Készüljetek.
