“A nők egyetlen dologért tudnak bármit megtenni: azért, hogy legyen babájuk és azért, hogy ne” – ugye, ismerősen cseng? De mi van akkor, ha valaki akarja azt a kisbabát, azonban fél, hogy egyedül nem tudja felnevelni? Mi történik azokkal, akik magukra vannak hagyva a döntéssel úgy, hogy a szívük alatt már egy másik életet hordoznak?

László Petra dokumentumfilmje egy olyan kismamát mutat be, aki a körülményekre való tekintettel meg akarta szakítani terhességét, majd a kórházban egy másik várandós nő bizonyságtétele után mégis az élet megtartása mellett tette le a voksát.

  1. Rész:

Aztán minden megváltozott: olyan segítőket kapott maga mellé, akikre mindenben számíthatott, nem csupán lelkileg, hanem anyagilag is. Kisfia születése után immáron otthonában látogattuk meg az újdonsült anyukát, akinek Budaházy Edda százezer forintos felajánlást adott át, a kismamát segítő Albertné Görgey Zsuzsanna életvédő pedig az összefogás erejéről beszélt, hozzátéve, hogy “egy felmérés szerint a magyaroknak van a legnagyobb szíve”. Kiemelte: most egy kis életet sikerült megmenteni, ami valóságos csoda. Budaházy Edda pedig úgy fogalmazott: már egészen pici segítség is elég ahhoz, hogy egy nő a magzat megtartása mellett döntsön, hiszen az abortuszra jelentkezők többsége bizonytalan. Azonban ha azt érzik, nincsenek egyedül, vállalják a gyermeket, amiként ezt Bea példája is bizonyítja.

II. Rész:

Forrás: pestisracok.hu