Hatalmas veszély leselkedik Európa szerencsésebb felén (Ausztriától keletre) élőkre: a tolerancia diktatúrája.
Nyugatról ugyanis olyan véleménydiktatúra próbál nálunk is tért nyerni, amelyben adott témákról mindenkinek csak és kizárólag ugyan az lehet a véleménye.
Az Ötös Csatorna Ez itt a kérdés? című műsorában a beszélgető társak azoknak a homoszexuálisoknak a lehetőségeiről beszélgettek, akik megelégelvén deviáns szexualitásukat szeretnének megváltozni és ehhez segítséget kérnek. Mint tudva levő, számtalan esetben sikeresen hagynak fel korábbi életvitelükkel és válnak egészséges szexualitású emberekké, alapítanak családot férfiak és nők, akik korábban fajtalan kapcsolatban éltek.
Szakemberek, érintettek találkoztak nemrég Budapesten egy konferencián. A Nyugat-Európából érkezettek elmondják, azért kellett hazánkban megrendezni az eseményt, mert saját országukban erre nincs módjuk.
Az interjú 33. percétől egy hölgy az Egyesült Királyságból elmondja, milyen diktatórikus állapotok vannak országában, és milyen tarthatatlan a helyzete azoknak, akik nem értenek egyet a államvallássá tett „gender” ideológiával. Mi magyarok, akik ismerjük az igazi, mindenre kiterjedő diktatúra valódi arcát és tudjuk, hová vezet az az út, nem kérünk többet belőle.
Persze nálunk is formálódnak a terrorbrigád tagjai. Hodász András atyát, aki az adásban a nem kívánt vonzalomtól való szabadulás mellett érvelt, számtalan helyről kezdték támadni.
Íme az atya facebookon közzétett válasza az őt ért támadásokra:
Furcsa világban élünk.
Gondoljatok bele: ha egy TV interjúban arról beszéltem volna, hogy ha valaki nem érzi jól magát a biológiai neme miatt, és ezért át szeretné operáltatni magát, akkor meg kellene adnunk neki erre a lehetőséget, vajon mi történt volna? Valószínűleg másnap tele lett volna a sajtó a nevemmel, és vége-hossza nem lenne a dicsérő cikkeknek: íme a hős pap, aki szembe megy “maradi egyháza” tanításával, és az _igazi_krisztusi_szeretetet_ hirdeti, hisz elfogadó és toleráns. Ám mivel azt találtam mondani, hogy abban az esetben, ha valakinek a szexuális irányultságával (tehát a belső vágyaival) van problémája, akkor adjuk meg neki a változás reményét, mi történt? Pontosan az ellenkező hatást váltottam ki. Mint mondtam, furcsa világban élünk.
Egy dolog azonban nem változik a történelem során: sajnos még mindig sokan vannak, akiknek nincsenek érveik, vagy esetleg túl bizonytalanok az igazukban, ezért egyszerűen hangerővel, a másik személyének támadásával, megbélyegzésével próbálják meg ellehetetleníteni a párbeszédet. Mert szerintük bárki, aki akár csak felveti a témát, az már homofób és gyűlölködő. Ezek a címkék egy dologra jók: meg se kell próbálniuk megérteni mások álláspontját.
A “felháborodók” (és akkor most nagyvonalúan nem minősítettem a stílusukat) közül hányan olvastak első kézből a reintegratív terápiáról vagy pl. Joseph Nicolosi elméletét a helyreállító terápia lehetőségéről? Én több könyvét is elolvastam a témában (pl. a Buda Béla professzor által ajánlott, magyarul is megjelent Szégyen és kötődésvesztést). Amit a homoszexualitás kialakulásáról ír (ti. hogy bizonyos gyerekkori sérülésekhez, traumákhoz köthető ezeknek a vágyaknak a kialakulása), jól illeszkedik azokra az élettörténetekre, amikkel találkoztam. Nekem ennyi elég, hogy komolyan vegyem a gondolatait. Amennyire én látom, a tudomány jelenlegi állása szerint egyik oldal igaza sincs minden kétséget kizáróan bizonyítva. Ebben az esetben pedig erkölcsileg az a helyes eljárás, hogy azoknak, akikben felmerül a változás vágya, elmondjuk, hogy van egy lehetőség, amit ki lehet próbálni. Ez már homofóbia?
Gondoljunk bele: ha csak egyetlen ilyen ember van a földön, és csak 1% esély van arra, hogy Nicolosinak, és a vele egyetértő szakembereknek igaza van, szerintem attól, aki változni szeretne, embertelenség a választás lehetőségét megtagadni. Joga van hozzá. Ki meri ezt elvitatni? Azok, akik utcára vonulnak a nők “jogáért”, hogy megöljék a magzatukat a saját méhükben?
Ja, és itt álljunk meg egy pillanatra. Homofób? Definíció szerint ez olyan személyt jelent, aki fél azoktól, akiknek homoszexuális vonzalmaik vannak, gyűlöli, és/vagy lenézi őket. Alkalmazzuk most ezt a jelenlegi helyzetre. Ki szereti igazán és ki nézi le a másikat? Az, aki meg sem hallgatja, csak ráerőszakolja, hogy bármit gondol is erről, neki el kell fogadnia magát, vagy esetleg az, aki leül vele beszélgetni, mert meg akarja érteni, hogy mi zajlik benne, és segítő kezet akar nyújtani? Melyikük is tiszteli valójában a másikat?
Néhányan kedvesen azt javasolták, hogy beszélgessek el meleg emberekkel. Köszönöm a javaslatot, és üzenem nekik, hogy valószínűleg több meleggel volt mély, értő, személyes beszélgetésem, mint ahányat ők egyáltalán ismernek.
Figyelem! Egészen eddig egy szó sem esett a Katolikus Egyház tanításáról vagy a Bibliáról! Amiket én védelmezek, tulajdonképpen egytől-egyig liberális érték: az önrendelkezés joga, a véleményszabadság, a gondolat szabadsága, a gyógyuláshoz való jog, a tolerancia mindenki felé, sőt a tudomány autonómiája. A tudományos fejlődés nem jelentéktelen feltétele ugyanis, hogy egyetlen kérdés felvetését se övezze hisztéria, hanem lehessen szabadon megvitatni. Lapos föld? Mondd el, meghallgatlak! Evolúció, keresztes hadjáratok, Isten létezése, Biblia hitelessége, inkvizíció, Johanna a nőpápa? Mind jöhet! Non recuso disputationem. A párbeszéddel, az értelmes vitával mindketten többek leszünk, bárkinek is lesz végül igaza. A tabutémák kreálása, a párbeszéd akadályozása, az ellenfél karaktergyilkolása a diktatúrák és a gyáva emberek eszköztára. Nem hiába nevezte XVI. Benedek pápa ezt a jelenséget a tolerancia diktatúrájának.
Tudom, hogy ezzel a nyilatkozatommal sikerült magamra haragítanom éppen azokat, akik már kezdtek volna megkedvelni a kormánykritikus megnyilatkozásaim miatt, így aztán mostanra mindenkinek a tyúkszemére léptem. Sajnálom, de inkább mondom azt, amit igaznak érzek, mint azt, amit elvárnak tőlem. Így legalább a tükörbe bele tudok nézni reggelente. Akik eddig illúziókat dédelgettek velem kapcsolatban, azoknak el kell mondjam: nem tartozom oldalakhoz, nem dörgölőzöm senkihez. Ami egyedül számít az az evangélium, Isten _igazi_ szeretetének hirdetése, úgy, ahogy a kinyilatkoztatásból megismerhetjük.
Megbántani senkit nem állt szándékomban, de bánni csak azokat a mondataimat bánom, amelyek Isten igéjének ellentmondanak.
Kapcsolódó: Megtérés a homoszexualitásból
