Életrajz
Mezőkeresztesen született 1922-ben, kisparaszti családban. A jó képességű gyereket a család minden erejét összeszedve taníttatta. Alapfokú tanulmányai után Sárospatakon lett diák. Közéleti, nemzeti sorskérdések iránti érdeklődése iskolái, olvasmányai, tanárai nyomán hamar kialakult. Sárospatak után a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre iratkozott be, de tanulmányai a háború miatt félbe szakadtak. Egyetemi évei alatt a kor kiváló szellemi műhelyeként is működő Győrffy Kollégium lakója volt.
Az országos politikába a Nemzeti Parasztpárton keresztül kapcsolódott be. A földosztás miniszteri biztosa volt Borsod megyében. Versek, prózai darabok írásával már diák évei alatt foglalkozott, s lassan ez lett kenyérkereső foglalkozása. Nevét az olvasó közönség előbb szépíróként ismerte meg.
A népességfogyás, mint nemzeti sorskérdés
Az 1962-es születésszám mélypontról értesülve kezdett népesedési helyzetünkkel foglalkozni, s lassan szépíróból közéleti kérdésekkel foglalkozó publicista lett. Népesedési kérdésben kimondott, leírt gondolatainak lényege: mi magyarok és az összes civilizált nép feléli a jövőjét, mert azt a munkát, anyagi és nem anyagi befektetést, ami az utódnemzedékek életre hívása és elindítása kívánna, megspóroljuk, elfogyasztjuk. S ennek súlyos következményei, ára lesz. Ezt a diagnózist, akik a jövő elfogyasztását, fölélését szorgalmazták, pártolták, s akiket később az író a pusztulás pártján állóknak nevezett, azonnal támadni kezdték, felállítóját gúnyolták, fasizmussal és egyebekkel vádolták. E szellemi és politikai körök egyik legnagyobb lelepleződése volt a 2015-ben áradattá szélesedett nép özönlés, amikor is nyilvánvalóvá vált, hogy a fogyást előidéző politikájuk nem ártatlan ügyetlenkedés volt, hanem szándékos népirtás.
A népességfogyással kapcsolatos meglátásai, jóslatai és a társadalmi felelősségvállalásra való figyelmeztetései ma is aktuálisak.
Álljon itt az írónak egy rövidebb lélegzetű írásából a legtanulságosabb néhány sora, érzékeltetendő, hogy miről is van szó:
„Ezúttal nem átkozhatjuk a balsorsot. Idegen elnyomókat sem okolhatunk, pusztító járványokat, természeti katasztrófákat sem. Voltaképp hazai hatalmi kényszert sem vádolhatunk, önként és dalolva irtjuk magunkat a világból, Arany Jánossal szólva: „Mint lepke a fényt elkábulva issza,/Úgy lőn nekünk a romlás – élvezet”.
Interjú 1992-ből:
Interjú 1995-ből:
Interjú 2007-ből:
