Egy facebook csoport.

Ők azok, akik számára már nincs felmentés. Náluk a jövőtagadás már tudatos formát öltött, s ideológiákkal, magyarázatokkal is bőven meg van támogatva, de hát ebben semmi új nincs: kell ideológia a rablógyilkosnak is.

Bejegyzéseikben büszkén vállalják bénaságukat, azt, hogy nem képesek, vagy nincs kinek gyermeket szüljenek-nemzzenek. Ebből erényt kovácsolva uszítják gyermektelen életre, ,jobb sorsra érdemes társaikat, követőiket is.

Egy szerintük vicces kép az oldalról

Ismeretesek a történelemből olyan háborúk, amikor a férfiaknál nem állt meg a mészárlás, sort kerítettek a nőkre, a gyerekekre is. Az iránya ezeknek a tetteknek egyértelmű volt: az ellenségnek a jövőjét is elvenni. A tudatos gyermektelenek sem mások, mert annak a népnek a jövője ellen fordultak, amelyből vétettek. A nyugati civilizáció halálos beteg voltának egyik kiáltó tünete, hogy ezt a kvázi népirtást milyen nagy mellénnyel, a szabadság, az emberi jogok és effélék hangoztatásával teszik. Pedig ami rájuk áll, pusztán ennyi csak: “Zabáljuk fel a gyerekeinket, annyival is jobban élünk!”

Utóirat: Természetesen a cenzorok szerint az oldal a Facebook közösség “alapelveit” nem sérti.