Szeptember 14-én Budapesti Demográfiai Csúcsra Budapestre érkezik a világból több állam- és kormányfő, politikai döntéshozó, egyházi és civil vezető, a tudományos élet és a média meghatározó szereplői, hogy a demográfia válságról és a családok előtt álló kihívásokról és lehetőségekről közösen gondolkodjanak.
Hogy miről fognak valóban társalogni, az majd elválik, én megkísérlem összefoglalni azt, hogy miről kéne.
A világ népessége 1950-ben 2,5 milliárd volt, ma 8 milliárd. Ez a sokkoló adat azonban félrevezető, mert nem veszi figyelembe a regionális különbségeket. A valóságban 2017-ig a világon mindenhol nőtt a népesség, kivéve Európát és Észak-Amerikát. Az előrejelzések szerint 2050-re Dél-Ázsiában is megáll a népességnövekedés. Nemrégiben még India születési rátája is 2.0 alá csökkent! 2050 után mindenhol megszűnik a népesség növekedés kivétel a szubszaharai régió és az arab világ. A szubszaharai régióban: 1,03 milliárdról 2100-ra 3,07 milliárdra fog növekedni. A XXI. század végéig a föld népessége 9 milliárdra nő, onnantól kezdve Afrika kivételével mindenütt csökkenni fog.
Ma már 102 országban fogy a népesség. Érdemes megfigyelni a születési ráta (egy nőre jutó születések aránya) különbségeit: Niger 7, Uganda 7, Szomália 6.3, Etiópia 6, Zambia 6, Kongó 5.6, Afrika: 4.7, Óceánia: 2.4, Ázsia: 2.2, Amerika: 2.1 és Európa: 1.6 gyerek/nő.
A népességcsökkenési ütem 177 év alatt a 10 milliós magyarországi népességet 750 ezer főre, míg az 500 milliós európai uniós népességét 37,5 millióra csökkenti.
Elméletben egy 10 milliós ország 4 generáció (100 év) alatt Afrikában 4,4 születési ráta mellett 193 millióra, Európában a 1,6 születési ráta mellett 3.4 millióra változik.
Tehát fel kell tennünk a kérdést: vajon megmentjük-e a földet, ha mi, fehérek kihalunk?
Az Európában született gyerekek 16%-a bevándorló anyától van. Az évtizedek óta tartó harmadik világból jövő bevándorlás a fogyás természetes velejárója, mivel a természet vastörvényei szerint az emberek onnan, ahol nincs, oda áramlanak, ahol van. Tehát nagyon úgy tűnik, hogy Afrika az afrikaiaké, Ázsia az ázsiaiaké, Európa és benne hazánk viszont mindenkié.
Aki először a túlnépesedés veszélyére felhívta a figyelmet Thomas Maltus (angol anglikán pap, demográfus, az angol klasszikus közgazdaságtan képviselője) volt 1798-ban. Elmélete szerint a föld népessége kontrollálhatatlanul nő, amivel az élelmiszertermelés nem tud majd lépést tartani és ez elkerülhetetlen nyomort fog eredményezni. Ezért minden országban antinatalista, vagyis születés korlátozó politikát szorgalmazott. Előrejelzései nem váltak be, mégis ő a tudatos gyermektelenek szellemi atyja. Ők azok, akik egyfajta küldetésüknek érzik a föld megmentését saját öngyilkosságuk által. Ezek, a szinte kizárólag európai gyökerű fehér fiatalok tagadják a nemzetek és emberi rasszok létezését, a regionális különbségeket annak ellenére, hogy a történelem nem szól másról napjainkban sem, mint népek egymás elleni harcáról. A globális klímaváltozás miatt lassan egy egész civilizáció fordul a gyerekek ellen!
Mert persze a probléma, ne tagadjuk létezik. A modern ipari termelés, ami teljesen figyelmen kívül hagyja a természet regenerálódó képességeit és határait, reformra szorul.
De az ember, aki eddigi sikeres földi karrierjét annak köszönheti, hogy a felmerülő problémákra megkereste és megtalálta a megoldást, mára önnön létezésében látja a problémát. Ez a szuicid hozzáállás is mutatja, mennyire eldegenerálódtunk.
Hogyan juthattunk idáig?
Magyarország lakossága 9 millió 604 ezer fő. 2050-re, ha így megy tovább 8.5 millióan leszünk és egyre többen öregek. Ez 2017 és 2050 között 12%-os csökkenés. A kormány erőfeszítései ellenére még soha nem született olyan kevés gyermek, mint 2022-ben (88.400) a szülőképes korú nők számának folyamatos csökkenése miatt. (Csak összehasonlításképpen: amikor én születtem a 70 évek elején 150.000 gyermek született.) Amit elmondhatunk, az az, hogy ha nem lennének a kiemelt családtámogatások, még ennyi sem születne.
Az európai kormányok idegeneket hívnak be (vagy engednek be illegálisan) azért, hogy fenn tudják tartani a gazdaság működését. A megoldást tehát abban látják, hogy idegen földrészekről érkező színes bőrű munkavállalókkal tovább működtetik annak a társadalomnak a gazdaságát, amiből az elkövetkezendő 100 évben végleg kitörlődik az őshonos népesség. Mi értelme van ennek? A válasz egyszerű. Mivel ők is tudják az igazságot és tisztában vannak a demográfiai trendekkel és azzal, hogy a számok makacs dolgok, ezért csak rövid távon, saját hatalmuk megtartásában gondolkodnak: amíg el tudom odázni a katasztrófát, addig maradjak hatalmon, utánam az özönvíz.
Nincs tehát megoldás?
A megoldás megtalálását nehezíti az őszinte beszéd hiánya és tilalma. Nem sok értelmét látom egy olyan demográfiai csúcsnak, ahol egyszerre van jelen Magyarország, Anglia vagy Bulgária és Tanzánia, vagy Törökország képviselője már csak azért sem, mert a különböző országok és régiók teljesen más demográfiai kihívásokkal néznek szembe és nem valószínű, hogy a fenti elemzés alapján kormányaink fel mernék hívni a figyelmet a feketék totális elszaporodására és a fehér emberek kipusztulásának veszélyére. A feketék nem ilyen szemérmesek (black lives matter).
Ehhez persze képesnek és bátornak kellene lenni megkülönböztetni az emberi rasszokat, nem jó és rosszabb kategóriák szerint természetesen, hanem objektíven: minden ember, rassz és nemzet értékes, de vannak köztünk különbségek és ezek a különbségek tesznek minket érdekesség és változatossá. Minden kultúra, nyelv és nemzet védendő, egy kincs az emberiség örökségében, különösen az, amely vészesen fogyatkozik. Ebben az esetben azonnali beavatkozás szükséges, hiszen a fehér civilizáció nélkül a föld szegényebb lesz és ami elveszik, az soha vissza nem hozható.
Természetesen a mi fogyatkozásunkat nem kívánom más nyakába varrni. Teljesen mindegy, hogy mi történik Afrikában, nekünk képesnek kellene lennünk saját magunk reprodukálására. A felelősség a miénk, elsősorban persze a vezetőinké, akiket azért fizetünk, hogy a nemzet szempontjából kardinális problémákra megoldásokat találjanak. Másod sorban miénk, magyaroké, akik kényelemből, tudatlanságból, sorozatos rossz döntések következtében gyermektelenek maradunk.
Pedig lenne megoldás.
Egy olyan demográfiai csúcsra lenne szükség, ahol európai és Észak-amerikai vezetők és szakemberek vannak akik végre őszintén felállítják a diagnózist és hitet tesznek a fehér emberi rassz megmentésére. Ennek rendelik alá jövőbeli cselekvéseiket és rendelkezéseiket. Ez a mai trendeket figyelembe véve szinte lehetetlennek tűnik, nem csak azért, mert az európai országok vezetőinek többsége gyermektelen, így nem fog ilyesmit szorgalmazni, de azért sem, mert a fehér civilizáció éppen a homoszexuálisok, transzok és még kitudja milyen, de a természetes szaporodás tekintetében mindenképpen értéktelen minoritásnak a felduzzasztásába és pozitív diszkriminálásába fekteti energiáját.
Teljes öngól.
Fel kell tennünk a következő kérdést: kik ezek, akik az európai népeket vezetik? A világtörténelemben a rátermett vezetők kiválasztása mindig nehézségekbe ütközött, egy rossz vezető alatt hanyatlani, egy jó alatt virágzani kezd a közösség. A mai világban egy európai vezető maximum olyan kiválasztási mechanizmuson esik át, hogy a pártja mennyire tudja megdumálni a társadalmat, mennyi pénze és médiája van, milyen a kisugárzása, hogyan beszél és milyen sikeresen tudott alkalmazkodni és lépdelni felfelé a ranglétrán. De az, hogy valójában alkalmas-e egy válsághelyzetben mondjuk felelős és bátor döntéseket meghozni, kétséges. Az Európai Unió vezetői pedig, úgy tűnik ennek végképp az iskolapéldái: senki által meg nem választott elkényelmesedett, jóllakott és túlfizetett puhány alakok, akiket cseppet sem érdekel az európai nemzetek megmaradása, mert nincsenek erre rászorítva. Érinthetetlenek.
Először is meg kellene értetni az emberekkel, hogy miért fontos, hogy több gyerek szülessen. A XX. század elején a romániai politikusok azt mondták az erdélyi románoknak: szüljetek sok gyereket és tiétek lesz Erdély. Ezt megértették. A mai családügyi kommunikációból hiányolom a veszély feltárását és a jutalom, az erőfeszítések pozitív következményeinek felmutatását. A pavlovi reflexet. Sok ember nem érti, miért kellene neki gyereket szülni, nevelni. Ha tisztában lennének a fogyás következményeivel, amely mindannyiunkát sújt, de legfőképpen őket fogja, könnyebb lenne őket motiválni. Ők már sokkal kevesebben vannak, úgy kell majd felvegyék a harcot a bevándorló idegenek ellen, akik – nincsenek kétségeim – gyűlölnek minket és abban a pillanatban, hogy erősebbek lesznek kíméletlenül le fognak számolni velünk. De előbb még a társadalmi intézmények leépülnek, a kultúra hanyatlani kezd, egyre több időst kell eltartani egyre kevesebb dolgozónak, ami egy általános elszegényedést idéz elő. Válság válságot ér majd és ez már elkezdődött.
A pikantériája az egésznek, hogy annak a generációnak a kezében van a megmaradásunk, – a szülőképes korúak -, akik nem olvasnak könyveket, akiknél vészesen terjed a gender ideológia, akik a hazájuk ellen szeretnek tüntetgetni és akik közül sokan legszívesebben külföldre távoznának. Tisztelet a kivételnek. Patt helyzet.
A problémát még tetézi, hogy aki beszélni mer róla, annak beverik a fejét. Nehéz ma a gyermekvállalás fontosságát szorgalmazni egy olyan társadalomban, ahol a 30-as éveikben járó nők fele házas csupán és az összes szülőképes korú nő 45%-a gyermektelen! Azonnal támadások kereszttüzébe kerül az, aki rámutat a felelősségre. Azonban mégis csak abszurd, hogy azért ne beszéljük erről a mindannyiunk életét alapjaiban érintő kérdésről, mert gyermektelen barátaink, ismerőseink megsértődnek. Az ország – sajnos – tele van hazájához hű, jó magyarral, akiknek nincsenek gyerekeik, vagy csak egy van, ami, mint tudjuk kevés az üdvösséghez. Elkeserítő és kiábrándító, hogy még ők sem képesen felfogni ennek a jelentőségét.
Megoldások persze lennének. Fekete Gyula már a hatvanas években felismerte a magyar társadalom rossz demográfiai folyamatait, úgy, mint csökkenő születési számok, elöregedés és népességfogyás. Míg a fiatal Fekete ezeket a folyamatokat speciálisan magyar, addig idős korában már európai problémaként kezelte. Amíg élt kinevették, leszólták és elhallgatták. Azóta is folyamatosan kongatják különböző gondolkodók a vészharangot és mutatnak fel megoldási javaslatokat. Kevés sikerrel. A politikusok gyávák a rendszer pedig úgy van kialakítva, hogy ne gondolkozzanak hosszú távú stratégiákban, hiszen úgyis leváltják őket és kezdődik valami más.
Először is a mind biológiailag, mint gazdaságilag és mind erkölcsileg tarthatatlan terhességmegszakításokat egész Európában meg kell szüntetni. Hogy nem lehet? A covid alatt olyan dolgok történtek, amiket korábban elképzelhetetlennek tartottunk. Egész iparágakat lehetett leállítani, vállalkozásokat felfüggeszteni ellenszolgáltatás nélkül és az embereket az otthonukba zárni. Azóta tudom, hogy egy társadalommal mindent meg lehet tenni, csak akarni kell.
Mégiscsak abszurd, hogy a gyermekek hiányában vészesen fogyatkozó, a történelem színpadáról éppen távozó európai országokban megölnek naponta 5000, Magyarországon pedig 50 életet, akikre nagy-nagy szükség lenne.
A válsághelyzetben lévő várandós nőket, akik nem tervezték a gyereket és akiket ezért elhagytak vagy kitagadtak, karolja fel egy gondoskodó állam, ezzel is kimutatva, hogy szükségünk van a méhében fejlődő kis magyar életre.
A nőket vissza kellene engedni a családjukba. Legalább azokat, akik ezt akarják. Magyarországról a nagy családok hiányoznak. Aki sok gyereket akar, az elszegényedik. Azok tehát, akik vállalják azt, hogy 4 vagy annál több gyereket vállalnak, – a megfelelő garanciák mellet a potyautasok kiszűrése érdekében -, kapjanak piacképes juttatást.
Vajon hibáztathatjuk-e azokat a fiatalokat, akik nem akarnak gyereket? Hallanak erről egyáltalán érdemben? Felkészítjük őket? Képviseli-e, sugározza-e feléjük ez a társadalom azt, hogy anyának lenni jó és teljes életet ad? Ha a középiskolában megtanulunk egyenletet megoldani, verseket, gazdasági ismereteket, a kovalens kötést, Portugália földrajzát, akkor miért nem tanulunk a házasságról, várandósságról, a szülésről és a csecsemőgondozásról? Nehogy véletlenül a lányok kedvet kapjanak hozzá? Sok lány arra születik, hogy remek családanya legyen, ami valljuk be, akadémiai szint, de nem is tud róla, mert soha nem hallotta, hogy ez egy életpálya modell. Össze vissza bolyong a világban, mert azt hiszi, a karrier az, ha beül egy multinál a pénztárba.
A politikusok felelőssége megkérdőjelezhetetlen. Valószínűnek tartom, hogy a munkavállalók fogyatkozó száma miatt nem merik kivonni a nők egy részét a munkaerőpiacról. És az ördögi kör bezárul: nem engedjük őket szülni menni, mert nincs munkaerő, de azért nincs, mert nem születik meg. A nők nemzetmegtartó szerepe elvitathatatlan. Én pont fordítva látom a nemek egyenjogúságának problémáját, mint a hivatalos narratíva: ne a nőket kényszerítsék vezető pozíciókba, amikre tisztelet a kivételnek nem alkalmasak, hanem teremtsük meg annak a feltételét, hogy legyen idejük a családjukra.
És ha ez nem lenne elég, a fogyatkozó Európa és Amerika ostoba vezetői kirobbantanak egy olyan háborút, ahol egészséges, fiatal fehér férfiak lövik egymást halomra. Mert én ezt így látom. Vérzik a szívem minden kioltott életért, minden szertefoszlott családért, meg nem születő utódért. Óriási luxus, amit megengedünk magunknak. Nem volt elég az I. és a II. Világháború, mely kiirtotta a fiatal nemzőképes férfiak tömegeit, pótolhatatlan vákuumot okozva, amelyet azóta sem sikerült leküzdenünk?
A probléma rendkívül összetett, de egy biztos: komplex európai megoldásra lenne szükség, bátor tettekre, hogy saját nemzeteink gyarapodjanak és ne a beáramló idegenek. Gyermektelen vezetőt tilos választani! A migránsokat, ha élni akarunk meg kell állítani és visszatoloncolni bármi áron. Fontos biológiai törvény, a kompetitív kizárás elve kimondja, hogy az azonos ökológiai igényű populációk tartós együttélése nem lehetséges, az erősebb kiszorítja a gyengét. Senki sem szeret és tud veszélyes környezetben szaporodni az élővilág más szintjein sem. A családokat pedig meg kell erősíteni, minden módon segíteni és pozitívan diszkriminálni. Végül visszaszorítani minden degenerációt, mely megmérgezi a felnövekvő nemzedékeket.
A demográfiai csúcson valójában csak egy kellemes diskurzusra számítok, egymás hátbaveregetésére és közhelyek puffogtatására. Ne legyen igazam. Úgy emlékszem, előző uniós elnökségünkkor a fókuszba a roma integrációt helyeztük. Kérdés, hogy most, a közelgő elnökséget felhasználja-e a kormány a magyar nemzet és az európai őshonos népesség megmaradásának elősegítésére.
Budaházy Edda
