Hazánk népesedési helyzete tragikus. Ma a magyar nők születési rátája 1,5 körül van a cigánysággal együtt, ami azt jelenti, hogy 1 gyermekkel kevesebb annál, amivel fenntartható lenne a magyarság létszáma. Ez óriási probléma, hiszen gondoljunk csak bele, sok sorscsapást túl tud élni egy nemzet, – háborúkat, éhínséget, járványt, kegyetlen diktatúrákat – ha elmúlt, az új nemzedékek ott folytatják, ahol atyáik abbahagyták. Kivéve, ha nincsenek új nemzedékek. Ha nem születik elég a gyerek, akkor nincs tovább. Ne legyünk naivak, számtalan nép tűnt el az évezredek alatt a történelem színpadáról, ez könnyen előfordulhat velünk is. Legkimerítőbben számomra ezt Prof. Dr. Pokol Béla, Európa végnapjai című könyvében fejti ki.
Ajánlom minden hazájáért aggódó figyelmébe ezt a könyvet, amely sorra veszi Európa és a világ népeinek demográfiai helyzetét és végkövetkeztetésként azt írja, Európa népei a XXI.század végére elöregszenek és kihalnak és helyüket más, idegen fajtájú és kultúrájú népek veszik át. Szerinte a folyamat már visszafordíthatatlan, de én szeretném hinni, hogy a magyaroknak, a mag népének a Jóisten más sorsot szánt.
Nemzeti radikális hangra van szükség, amely kimondja, hogy végveszélyben vagyunk, vészesen fogyunk, s ha ez így folytatódik tovább, a század végére elöregszik, majd eltűnik a kárpát-medencei őslakosság. És lesznek majd mások, aki szeretnének itt élni. A magyarországi cigányok 3-4-szer jobban szaporodnak, mint a magyarok. Falvak százai, egész megyék esnek el és válnak cigány többségűvé. Ez brutális etnikai átrendeződést jelent a magyarság rovására. Életterünk rohamosan csökken. Tehát először is le kéne szögezni, hogy mit akarunk őszintén, bátran. Fontos-e nekünk, hogy fennmaradjunk, avagy teljesen mindegy, hogy milyen népek fogják belakni a Kárpát-medencét? Ki kell mondatni a kormánnyal, hogy mit gondolnak erről. Ha nekik teljesen mindegy, hogy milyen népek élnek a Kárpát-medencében, akkor az is egy egyértelmű üzenet, ehhez kell nekünk válaszokat megfogalmazni.
Nem lehet elvitatni a Fidesz kormányok azon törekvéseit, hogy próbálnak különböző adókedvezményekkel, babakötvénnyel, támogatási pénzekkel, most a CSOK-kal valamit tenni a népességfogyás megállítása érdekében, de mindez sajnos nem hoz igazi változást. Úgy tudnám a kormányzati erőfeszítéseket jellemezni, mintha valaki egy virágpermetezővel próbálna egy égő házat eloltani. Vannak civil kezdeményezések, például a népesedési kerekasztal munkája, amely sok jó javaslatot fogalmaz meg a nők helyzetével és sok minden mással kapcsolatban, vagy a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom törekvései is, melynek jelmondata a következő: szülessenek meg a kívánt gyermekek. Ezzel két probléma van. Egyfelől: mi van a nem kívánt gyermekekkel? Másrészt pedig hordoz magában egy liberálist felfogást, hogy mindig az legyen, amit az emberek éppen kívánnak. Azaz, ha holnapután már senki nem kíván szülni, akkor ne legyenek gyerekek, és fogadjuk el. Én azt gondolom, hogy ez nem jó hozzáállás. Ez nem degradálható le magánüggyé, mert ez közügy. A kormánynak, az a feladata, hogy a rá bízott népet, nemzetet, melyért ősapáink a vérüket hullatták, fenntartsa, életben tartsa. Sokkal komolyabb intézkedéseket kellene hozni, először is kimondani, hogy ez ma Magyarország legégetőbb problémája, és ehhez mérten minden létező forrást ennek szolgálatába kell állítani. Van arra példa a történelemben, hogy elégséges kormányzati szándékkal nagy népességrobbanások idézhetők elő. A költségek tekintetében tulajdonképpen ma Magyarországon anyagilag mindenképpen büntetve van az, aki gyerekeket vállal. Ennek nem szabadna így lennie.
Hogy miért nem szülnek a nők elég gyermeket az egy nagyon komplex probléma. A szerepek teljes zűrzavarának vagyunk tanúi. Fontos megértenünk, hogy régen nem azért volt több gyermek, mert ők annyival jobb emberek voltak nálunk, hanem mert gazdasági termelő egység volt a család, tehát érdek volt a nagycsalád, ma pedig fogyasztó egység, vagyis teher. Régen nagy volt a közösség megtartó ereje, egy kisgyermekes nő az adott faluban nem szorult hátrányba azért, mert gyereke volt, nem szigetelődött, nem magányosodott el, mint ma, sőt. Azon kívül, miért van az, hogy egy átlagos borsodi magyar pár nem vállal gyermeket? Talán mert eleve veszélyeztetve érzi magát a környezetében a kisebbség viselkedése miatt. Az állatok sem szülnek olyan szituációban, ahol fenyegetve, veszélyeztetve érzik magukat. Mi is élőlények vagyunk, és mi sem bújhatunk ki a biológiai működés alapszabályai alól. Ha nem merünk bátran beszélni ezekről a dolgokról, akkor megoldást sem fogunk találni és kihalunk, mint a dinoszauruszok.
A városi életforma nem kedvez a gyermekvállalásnak. Pokol Béla úgy írja, a városba kényszerített ember tudat alatt öngyilkos akar lenni. Sokkal komolyabb előnyökben kéne részesíteni a családokat minden fronton, hogy a gyermekvállalásnak ne legyen akadálya az anyagi helyzet, de úgy, hogy az idegen bevándorlóknak ne legyen érdeke idejönni a szociális juttatások miatt. Az anyaság, gyermekvállalás előnyeit is meg kellene ismertetni az emberekkel, akár propagandaszerűen. Mert sokan teherként tekintenek a gyerekre, pedig áldás –a média és közvélekedés hatására- eleve elutasítják a gyermekvállalásnak még a gondolatát is. A világnézeten is változtatni kell, mert nem az anyagi jólét szükséges elsősorban a gyermek boldogságához. Sokan túl könnyen feladják és az első nehézségeknél elválnak. Ez is hiba. Szeretni, tisztelni, óvni, védelmezni kell a családunkat, nem pedig ágról ágra szállni.
Egy nő, ha nem lehet biztos abban, hogy a párja vele marad és közösen tudják gondozni a kicsiket, akkor bizonytalan lesz a gyermekvállalást illetően. A nők anyai szerepét fel kéne emelni, hogy tisztelet övezze őket, otthoni munkájukat pedig elismerni. Dr. Bene Évától olvastam, hogy „a törekvés, hogy a férfiak és nők egyenjogúak legyenek azért hamis, mert a nők számára az egyenlő jogok valójában többletkötelességeket jelentenek. A nőknek joguk van ugyanolyan munkát végezni, mint a férfiaknak, joguk van megszülni a gyermekeiket, joguk van ellátni a családot, kiszolgálni a férjüket, és joguk van ebben tönkremenni. Kevés az olyan férfi, aki észreveszi, hogy a családi feladatok terén az egyenjogúság rá is vonatkozik. A női egyenjogúság a család, az egész társadalom szempontjából hátrányos helyzetet hozott létre. Az ideológiai átnevelés elérte, hogy a nők karrierre, önmegvalósításra áhítozva abszurd túlterhelésüket elfogadják, miközben az emancipáció oltárán feláldozzák saját magzataikat.”
A nyugati társadalmaknak be kéne látni, hogy a liberális demokrácia, a közösség szempontjából a valaha volt legrosszabb rendszer, mert 200 év alatt felszámolja önmagát. Ha ezt beláttuk végre, akkor ki kell dolgozni azt a rendszert, ami a túlélésünket biztosítja.
Sokan kongatják a vészharangot nagyon helyesen, de valahogy a kormányoknak mindig van fontosabb dolga – a JDP, a háborúk, a holokauszt – mint a nemzet megmentése a kihalástól. Szándékunkban áll a küszöbön álló konferencia sorozat segítségével egy csoportba terelni azokat, aki radikálisan ki merik mondani az igazságot, és cselekedni is mernek érte, hogy nyomást tudjunk gyakorolni a kormányra az összes lehetséges fórumon.
Óriási baj továbbá, hogy nem ismerjük fel, hogy az illegális bevándorlás fő veszélye nem a terrorizmus, hanem az európai őshonos fehér nemzetek lecserélődése, eltűnésének felgyorsulása. A nálunk 3-4-szer szaporább idegen népek tömeges térnyerése, és minden, ami ezzel együtt jár.
Ebből a szempontból csak elrettentő példákat látok Európában. Az Európai Unió elképesztő károkat okoz ilyen téren. Tisztségviselői számára csak a gazdasági szempontok a fontosak, ha megfigyeljük döntéseiket, tisztán látszik, hogy a nagy multinacionális cégek és gazdasági csoportok érdekeiben tevékenykednek, akiknek nem érdeke gyermekek millióiba pénzt fektetni, jobb, ha idegen országokból kész munkaerő és főleg fogyasztó áramlik be, a terhekkel meg majd az adófizetők megbirkóznak. Az Európai Unió nem jó úton halad, és csak a nemzetállamok védhetik meg Európa őslakosságát a kipusztulástól. Kell, hogy jogunk legyen magunkat megvédeni! Egyes kutatók már visszafordíthatatlan folyamatnak írják le az európai fehér őslakosság kihalását.
És valóban láthatjuk Anglia, Franciaország példáját, ahol a fővárosokban, nagyvárosokban már kisebbségben vannak az angolok, illetve a franciát. Amerika fekete elnöke nyilván nem érezte át ennek a problematikáját, holott a hatvanas évek afrikai függetlenség mozgalmaiban az volt a jelszó, hogy vissza Afrikát a feketéknek. És e mögé nagyon sok fehér is beállt. Ilyen alapon az európai őslakosság is mondhatná, és mondanunk is kell, hogy vissza Európát a fehéreknek! Akkor is, ha lenáciznak érte. A multikulturalizmust csak ránk kényszerítik, az afrikaiakra, kínaiakra, indiaiakra nem. Nyugat- Európa elszipkázza kelet-közép Európából a munkaerőt, hiszen négy-ötszörös fizetésekkel csábítják nyugatra a magyarokat, így késleltetve saját összeomlásukat. Például jelenleg, csak Svédországban 480 magyar orvos dolgozik. Tehát az egyenként cirka 15 millió forintból kitanított orvosainkkal támogatjuk a gazdag svédeket. Egyszerűen kiszámolható, hogy a magyar munkaerők külföldre vándorlása milyen veszteség Magyarországnak, ha csak gazdasági szempontokat veszünk figyelembe. Ha ehhez hozzávesszük még azt, hogy a külföldre távozók nagy része pont az a szülőképes korosztály, amelynek a jövőben pótolnia kéne a népességet, akkor elmondhatjuk, hogy az Európai unióba történő bekényszerítésünk mérhetetlen hazaárulás volt több szempontból is. Az EU emellett erőlteti azt is, hogy még több menekültet legyen kötelező befogadnunk. Azt gondolom, hogy az európai fehér őslakosság egy érték, melyet meg kell őrizni, akár a kihaló állatfajokat. Ha egy állat a kihalás határán áll, akkor elkezdik vizsgálni ennek okait, és megpróbálják megakadályozni a kihalását. Ugyanígy kellene vizsgálni ezt a problémát is.
A XX. századi nagy vívmányok, a nyugdíjrendszer és a szociális ellátó rendszerek szétverték a generációk egymásra utaltságának struktúráját, ahol az idősebbek gondozták az unokákat, amíg a szülők dolgoztak, a szülők pedig a nagyszülőket, így mindenki jól járt. A mai felnőttek kényelmesebbek elődeiknél, de a nagyszülők segítsége nélkül tényleg nagyon nehéz gyermeket nevelni. Sok nyugdíjas is önmegvalósít ahelyett, hogy az unokáinak mesélne. Több ismerősömnél semmilyen segítség nincs, ha a szülők egy kicsit ki akarnak kapcsolódni. Hol vannak már azok az idők, még az én gyermekkoromban is, amikor egész nyarakra leadták falura a gyermekeket! Látszólag jó az, ha mindenki kap nyugdíjat, de valójában a közösség pusztulásában ez is szerepet játszik sajnos. Most még mindig viszonylag sokan vannak azok, akik szülhetnének, de pár év múlva már késő lesz, az a nagyon kevés kisgyerek, aki ma születik már nem pótolhat nagy tömegeket, nem lesz nyugdíj. Ezért is megérné a jövő generációiba többet fektetni. Mi öreg korunkban nagyjából úgy fogjuk magunkat érezni, mint ma egy szabolcsi idős ember. Azaz, hogy én nem, mert nekem van három gyerekem, de mi lesz azokkal, akik feláldozták jövőbeli gyermekeiket a képzelt jelenért és öregkorukra egyedül maradnak? Akkorra már itt is az lesz az etnikai arány, mint ma ott.
De hogy ne legyen ennyire borús ez az interjú, hadd mondjam el személyes érzéseimet a témáról. Üzenem mindenkinek, akinek kétségei vannak, akik az életük értelmét keresik, hogy az itt van az orrunk előtt, a család a gyermek képében, a tudás, a hit, a szeretet képességének átadásában utódainknak. Nincs ennél szebb, teljesebb feladat, nagyobb és boldogabb kihívás ma sem, főleg egy nő számára. Bár dolgozhatunk mégoly nagyszerű munkahelyeken, minden nő igazi felmagasztaló szerepe az anyaság, melynek megélésével helyükre kerülnek a dolgok, kisüt a nap.
(Kárpátia újság 2016.)
