NÉPSZAVAZÁS A CSALÁDRÓL – EGY KI NEM HASZNÁLT LEHETŐSÉG
….
Az erdélyi érdektelenségről:
Borbély Zsolt Attila
Tény az, hogy semmit nem értek el. Még pontosabban: az erdélyi magyar választók körében még nagyobb volt az érdektelenség, mint az országban általában.
Részint azért, mert az egyszerű embereket e kérdés nem különösebben érdekli. „Nem különösebben”, mondom, mert ha mozgóurnás népszavazás lett volna, mint Székelyföld autonómiájának ügyében, akkor kellően meggyőző urnabiztosok vélhetően elértek volna jóval nagyobb részvételt, mint amennyi az érvényességi küszöbhöz kell s az sem kétséges, hogy az igenek aránya 90% felett lett volna. De hogy elballagjon Mózsi bácsi Farkaslakán vagy Csíkszentdomokoson hétvégén szavazni arról, hogy számára nem húsba vágó kérdésben módosuljon-e a román alkotmány? Ugyan!
A politika iránt érdeklődő s így általában a szavazásokon nagyobb aktivitást mutató társadalmi kisebbség jelentős része úgy fogta fel ezt az egészet, mint a kormánypártok figyelemelterelő akcióját.
Az Erdélyi Magyar Néppárt nevében Szilágyi Zsolt elnök a népszavazás érvénytelenségének kihirdetése után hivatalos nyilatkozatban köszönte a népszavazáson való részvételt azoknak erdélyi magyar polgároknak, éltek szavazati jogukkal.
A dokumentum rámutatott arra, hogy a politikum a hivatalos nyilatkozatokon túl nem mobilizált. „A forradalom óta eltelt szűk három évtized alatt Románia választópolgárai most először nyilváníthattak véleményt valamilyen társadalmi alapértékről. Mivel az országos, a parlamentben képviselettel rendelkező pártok direkt zsákmányszerzési lehetőséget nem azonosítottak a népszavazás kapcsán, ehhez mérten cselekedtek és maradtak inaktívak, s így a választóik sem érezték magukénak a népszavazást.”
Az is kétségtelen, hogy az érvénytelenséghez hozzájárulhatott, mint Szilágyi is megerősíti, hogy a szavazólapot kézbe véve a választópolgár azt sem tudhatta, miről szavaz, azon ugyanis csak annyi szerepelt, hogy egyetért-e az alkotmány módosításával a parlament által elfogadott formában. De hogy miben áll ez a módosítás, az nem szerepelt rajta. „A részvételi kedvet ugyanakkor aláásta az is, hogy az egyébként rosszul feltett kérdés kampányára eleinte rátelepedtek a kormánypártok, majd a brüsszeli fenyegetések, és a közvélemény-kutatások előzetes mérései nyomán az utolsó hetekben már nem mozgósítottak.”
Az sem tagadható, hogy „Az erdélyi magyar választók alacsony részvétele annak is betudható, hogy bár a történelmi egyházak, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt a részvétel és az igen szavazat mellett kampányoltak, az RMDSZ vezetői azonban ellentmondásos üzeneteket fogalmaztak meg, ez pedig a választói kedv csökkenéséhez vezetett.”
Személyes ismerőseim hozzáállása is tanulságos volt. Akadt közöttük olyan, a szó legklasszikusabb értelmében vett jó ember, aki minden erejével a közösségi oldalakon a részvétel ellen mozgósított, mivel ő a homoszexuálisok szemszögéből nézi a kérdéskomplexumot a tőle megszokott empátiával és úgy véli, az örökbefogadott gyermeknek jobb két azonos neművel élni, mint az árvaházban. Ő értelemszerűen híve a homoszexuális házasodási jogának. Olyan emberről van szó, aki a klasszikus konzervatív értékek jó részének híve, fontos neki a nemzeti önazonosság, elítéli a parazitizmust, tisztán látja a vallások, szubkultúrák és az élősködés közötti összefüggéseket, ennélfogva migránsokat sem akar Európában.
Nagyon sokan a legkeményebb nemzeti oldal képviselői közül tét nélkülinek, sőt, a kormányon lévő utódkommunista párt figyelemelterelési manőverének tekintették a népszavast. Akár igazuk is lehet az utóbbi kérdésben, de ez egyszerűen mellékes.
(Mi is van a háttérben?
Egyik csoport sem volt képes a kérdést a történelmi folyamatok szemszögéből szemlélni, nem jut el a tudatukig, hogy az gender-lobbi mögött alighanem a világtörténelem leggonoszabb, legembertelenebb, legtermészetellenesebb, leggátlástalanabb, legerkölcstelenebb hatalmi góca húzódik meg, a politikai korrektség szépen hangzó jelszava mögé bújt globális háttérhatalom, mely Európa nyugati felét kognitív síkon rabul ejtette már. Olyan abszurd történeteket hallunk nap, mint nap melyek térségünkben, mely a normalitás szigete ezidőtájt, egyszerűen elképzelhetetlenek egyelőre. Egyelőre, mondom, mert gőzerővel dolgoznak a helyzet megváltoztatásán.
Idézzük csak fel Schmidt Mária örökbecsű tanulmányát arról, hogy miképpen kreálnak a Soros-félék maguknak közvéleményt: „Bontsd le a határokat, hogy azok ne akadályozzák a mozgásodat. Bontsd le a nemzeti szuverenitást, hogy az ott lakók, vagyis a helyiek érdekei ne hátráltassanak. Vedd meg a szakértőket, pénzzel, ösztöndíjjal, díjjal, hírnévvel, elismeréssel, hájápolással, kit, mivel kell és lehet. Nevezd őket szakértőknek, függetleneknek, demokratának, nyitottaknak. Akadályozd meg, hogy beszédhelyzetük kiderüljön, hogy szakmai alkalmatlanságuk napfényre kerüljön, ahogy ez az általános felmelegedésre vonatkozó adatok másodszori, nyilvánvaló és szervezett meghamisításának kipattanásakor történt. Vedd meg tehát a helyi médiát, tv-t, rádiót, napi és hetilapokat, valamint az interneteseket, nevezd őket is függetleneknek, és fizesd meg őket azért, hogy az általad meghatározott célokért dolgozzanak. Díjazd és sztárold őket is. A Soros pénzzel kitömött médiumok arról ismerszenek meg, határon innen és túl, hogy a régi lenini taktikát követve mindig személyre támadnak. Sohasem az üggyel, az állításokkal, a felvetésekkel vitatkoznak, azok cáfolatával nem fárasztják sem magukat, sem a nagyérdeműt. Ők a személyeket félemlítik, és ha ez nem elég, semmisítik meg, ezért újságírói, aktivistái a karaktergyilkosságok specialistái.
A Soros-féle civilnek nevezett szervezetek, amiket szintén úri módon eltart, ugyancsak mind „függetlenek” és persze a „szakértelem” letéteményesei. Előszeretettel hivatkoznak magukra illetve egymásra „objektívként”is. Lelkesen és zokszó nélkül csatasorba állíthatóak minden olyan alkalommal, minden olyan célért, amit a Soros birodalom számukra kijelöl. Soros hatalma és példátlan befolyása ezekből a mindent behálózó segédcsapatokból, ezekből a határokon átívelő hálózatokból áll. Őket mozgatja szervezetten és koordináltan. Esetenként az USA külpolitikai érdekeivel összhangban, esetenként azokkal ellentétesen, sokszor azokat kiszolgálva, máskor a helyi vezetőkkel kötött időleges megállapodások mentén, de mindig pontosan körülhatárolható busás anyagi haszon reményében. Végül is üzletember, pontosabban olyan spekuláns, aki mások tönkretételével keres pénzt, halmoz fel busás nyereséget. (…) Abban is sok, összehangolt munka van, hogy Soros nevének említésekor a mai, fiatal generáció a nemes célokért küzdő önzetlen emberbarátot látja, nem pedig azt a kíméletlen valutaspekulánst, aki 1988-ban Franciaország legnagyobb bankját akarta tönkretenni, majd megszerezni, 1992-ben pedig bedöntötte a brit fontot.”
Az offenzíva kőkeményen zajlik ebben a térségben is, és Orbán Viktort leszámítva senki nem vette fel vele a küzdelmet nyílt sisakkal és határozottan. Márpedig lassú víz partot mos. Az értelmiség körében iszonyú befolyása van a Soros-paradigma szerint gondolkodóknak, legyen szó képzőművészetről, irodalomról, a színházi világról, a médiáról vagy a társadalomtudományokról. Bedőlni a Soros-propagandának, részévé válni a ballib elitnek egyszerre biztosítja az értelmiségi palánták számára kiválasztottság-tudatot, a vélt szellemi felsőbbrendűség simogató érzését és azt a meggyőződést, hogy mindemellett a jóságot, méltányosságot, emberiességet képviselik.
(Az azonos neműek házasságától egy Orwellt megszégyenítő rémtörténetig)
Az első lépés az azonos neműek házasodásának joga, ami jellemzően együtt jár a gyermekek örökbefogadásának a jogával is.
Második lépcső a társadalom mesterséges „érzékenyítése”, a homoszexuálisok felülreprezentált szerepeltetése talk showk-ban, filmekben, színdarabokban. S ha megállnának itt, még nem is lenne annyira vérlázító a manőver. De nem, már a legkisebbeket is megfertőzik az abnormalitással, óvódákba járnak transzvesztiták, kisgyermekeknek írnak olyan meséket, ahol azonos neműek, királyfiúk és királylányok találnak egymásra, a legkeményebb eszközökkel lépnek fel ezzel párhuzamosan azon törekvésekkel szemben, melyek annak a gondolatnak igyekeznek érvényt szerezni, hogy a homoszexualitás lehet gyógyítható, mert e deviancia nem feltétlenül született (mi több, nem is bizonyított, hogy született) lehet tanult is és olyan emberek, aki valójában biszexuálisok, saját döntés eredményeképpen lehetnek normálisak is.
S akkor itt is van a harmadik lépcső, ami ellen már minden normális ember ösztönszerűen tiltakozik. Nyugat-Európa meghatározó országaiban, ha valaki ki meri mondani azt, ami evidens, hogy a homoszexualitás egy természetellenes deviancia, ha úgy tetszik betegség, akkor az elvesztheti munkahelyét, vagy akár társadalmi státuszát, rosszabb helyeken pedig, mint Kanadában, Svédországban vagy Norvégiában az állam elveheti a gyermekét (!!!). Ami viszont már a Ceausescu nevével fémjelzett rémkorszak emberellenes intézkedéseit is messze meghaladó orwelli borzalom. Akinek van gyermeke, az aligha tud elképzelni, embertelenebb, vérlázítóbb és szörnyűbb állami lépést, mint azt, hogy elvegyék gyermekét azért, mert meri normálisnak nevelni.
Az egész jelenségkörnek a legperverzebb és legembertelenebb megnyilvánulása a gyermekek nemváltó műtéteinek engedélyezése, sőt, támogatása. Nagyobb nyilvánosságot az az eset kapott, amikor egy leszbikus házaspár vetette alá nemváltó műtétnek örökbefogadott fiúgyermekét. Nem tudom hány ember képes hitelt adni annak, hogy ez a gyermek döntésének eredményeképpen történt. És egyébként is, ilyen súlyú döntés lehet-e egy gyermekre bízni? Hogy ellenőrzi az állam, hogy a gyermek nem a szülők rábeszéléseknek enged és teszi tönkre saját sorsát? A legalapvetőbb emberi megfontolások alapján ki kellene mondani, hogy gyermekkorban senkin ne lehessen nemváltó műtétet végrehajtani, éppen úgy, ahogy egy 12 év alatti gyermekkel való szexuális aktus erőszaknak számít akkor is, ha a gyermek beleegyezett, vagy horribile dictu ő kezdeményezte. S akkor nem szóltunk azokról az elméleti síkú abberációkról, melyek tagadják a férfi és nő közötti különbségeket s olyan esetekről, amikor eljárás indul tisztességben megőszült professzorok ellen, azért, mert ezt az objektív igazságot le merik szögezni hallgatóik előtt.
Teljesen egyértelmű, hogy a globális háttérhatalom arra törekszik teljes nyíltsággal, hogy az embereket fossza meg önazonosságuktól, beleértve nemcsak a vallási és nemzeti dimenziót, de még a nemi önazonosságot is. Legyen minden megkérdőjelezhető, legyen minden relativizálható, a fő, hogy az egyes egyén minél kiszolgáltatottabb legyen.
Niemöller egy totalitás hatalomra törő embertelen politikai erő terjeszkedését írja le versében. Az a hatalom, mely épp most teszi élhetetlenné válogatott eszközökkel sokszínű, soknemzetű, sokvallású Európánkat, mely az igazság, igazságossá, méltányosság és kölcsönösség alapértékeire épül, a római jogból, a görög filozófiából és keresztény morálból táplálkozva épp ily gátlástalanul terjeszkedik, ezért írtam fennebb, hogy megfelelően olvasva e vers inkább arra intett, el kell menni a népszavazásra és megállj parancsolni egyelőre legalább ebben a kérdésben az abnormalitásnak, az önazonosságrombolásnak, az ember elembertelenítésének.
Ebben a történelmi folyamatban egy nagy lehetőség kínálkozott Románia számára, hogy bebetonozza alkotmányos szinten, hogy ebben az országban a házasság egy férfi és egy nő között köttetik. A választóközönség – sem a román, sem az erdélyi magyar – nem fogta fel a tétet. Ettől még nem dőlt el a kérdés, Románában egyhamar nem valószínű, hogy engedélyeznék az azonos neműek házasságát, s egyhamar nem lehet olyan kreténségeket terjeszteni illetve egyeduralkodóvá tenni, hogy nincs biológiai különbség férfi és nő között. De azért intő jel, hogy már e térségben is akad ország – konkrétan Csehország – mely feladni látszik e kérdésben az eddigi egészséges álláspontját ami a házasságot illeti.
Akárhogy is legyen, e térség nem lesz a globalizmus könnyű prédája.
Borbély Zsolt Attila
A teljes írás itt olvasható: Népszavazás a családról
Kapcsolódó:
