Azok a fiatal felnőttek, akiknek egyik szülője gyermekkorában legalább egy ideig azonos neművel ért párkapcsolatban, negyven szempontból is rosszabbul teljesítenek, mint azok, akiknek édesanyja és édesapja együtt maradtak – ezek a kutatási eredmények tették híressé és hírhedtté Mark Regnerust, a fiatal texasi szociológusprofesszort, akit a CitizenGo által Madridban szervezett első nemzetközi genderkritikus konferencia apropóján kérdezte a Mandiner.
Mark Regnerus
Az azonos nemű párok körében felnőtt gyermekeket vizsgáló tanulmánnyal vált híressé. Összefoglalná az eredményeit?
A tanulmányt 2012-ben tettem közzé, és a különböző háztartásokban felnövő, fiatal felnőtteket vizsgáltam benne. Összehasonlítottam azokat, akiknek bevallásuk szerint egyik szülőjük azonos nemű kapcsolatban élt azokkal, akiknek a szülei még mindig házasok voltak. Az első csoport a negyven vizsgált szempont legtöbbjében gyengébben teljesített, mint a második.
Miért vált a kutatás ellentmondásossá, miért csaptak össze felette a hullámok?
Számos ok miatt. Először is politikailag motiváltnak hitték. Pedig részemről szó sem volt erről. Számomra ez empirikus kérdés és érdekes kutatási téma volt. Másodszor is számos kutató nem értett egyet a módszertanommal, hogy ép és egész családok felnőtt gyermekeit hasonlítottam össze olyanokkal, akiknek az egyik szülője gyermekévei alatt legalább egy darabig azonos nemű kapcsolatban élt. A kritikák egy része a minta méretére vonatkozik: 15 ezer, 18-39 év közötti felnőttet kérdeztünk ki, és csak kettőt találtunk, akik azt mondták, hogy édesanyjuk és azonos nemű partnere egész gyermekkoruk alatt, végig együtt voltak.
– hogy az ilyen kapcsolatok igencsak törékenyek. Szóval nagyon nehéz „ideális” kutatást csinálni,amikor ilyen kis mintád van a hosszú távon, akár évtizedekig együtt maradó azonos nemű párokból és gyermekeikből.
Úgy tűnik, hogy a „kutatók háborújának” vagyunk tanúi: mindkét oldal azt állítja, hogy az ő módszertana rendben van, ellenben a másik oldalé hibás. A laikus kívülálló pedig nem tud dönteni, mivel nem ért hozzá. Mennyire számítanak az ilyen szociológiai tanulmányok igazából? Mérhető egyáltalán a probléma?
Jó kérdés. Egy bizonyos szinten a két csoport nem mérhető össze közvetlenül. Az azonos nemű párok gyermekeit sosem a biológiai szüleik nevelik fel. Valamelyik a kettő közül mostohaszülő. Így a közvetlen összehasonlítás csak meleg és különnemű mostohaszülők gyermekei vagy örökbe fogadottak közt lehetséges. Ugyanakkor ha a legjobb az, hogy a biológiai szüleid, édesanyád és édesapád nevelnek fel – és a kutatások alapján így van –, akkor mégiscsak tudományos képmutatás lenne elrejteni ezt a tényt. Így úgy döntöttem, hogy nem rejtem el. Ezzel együtt hamarosan lesznek jobb eredményeink, mivel több, hosszú távú vizsgálat is folyamatban van a szülői szexuális orientációval kapcsolatban. Persze a kutatók az eredmények magyarázásával is játszhatnak politikát. Szóval ne várjuk, hogy ezek a csaták hamar véget érnek.
(NFSS) elkészítése során Mark Regnerus és kollégái 15 ezer, 18-39 éves amerikait kerestek meg, ebből 3000 embert kérdeztek ki résztelesen. A megkeresettek közül 175-en mondták, hogy édesanyjuknak volt leszbikus, és 73-an, hogy édesapjuknak volt homoszexuális párkapcsolata – ami sokkal nagyobb minta, mint a korábbi kutatásoké. (A 2010-es adatok szerint az Egyesült Államokban 580 ezer, azonos nemű párok által fenntartott háztartás van, ennek 17 százalékában nevelnek gyermeket, ami 98600). Az NFSS alapján a 18-39 éves amerikaiak 1,7 százalékának a szülei éltek kapcsolatban életük legalább egy szakaszában azonos neművel. A tanulmány arra jutott: az ilyen gyermekek és fiatalok inkább hasonlítanak az egy szülő által nevelt gyermekekhez. Az olyan változók kiszűrése után, mint a kor, nem, nemzetiség, stb, a homoszexuális és leszbikus párok által nevelt gyermekek (a pár valamely tagjának biológiai gyermeke) később nagyobb számban voltak munkanélküliek, kevésbé egészségesek, depressziósabbak, nagyobb eséllyel csalták meg kedvesüket vagy házastársukat, dohányoztak, volt összeütközésük a törvénnyel, keveredtek több szexuális kapcsolatba, tekintet nélkül a másik nemére, s nagyobb eséllyel emlékeztek gyermekkorukra negatívan – csak hogy néhányat felsoroljunk a különbségek közül. Konkrétabban: a homoszexuális vagy leszbikus pártok által nevelt gyermekek közt (akik az egyik fél korábbi, heteroszexuális kapcsolatból származó biológiai gyermekei) később háromszor annyi a munkanélküli, mint a hagyományos családokban nevelkedettek között, és csaknem négyszer annyian szorulnak szociális segítségre. Azon fiatal felnőtteknek, akiket olyan nő nevelt, akinek volt leszbikus kapcsolata, a 28 százaléka munkanélküli, szemben a hagyományos családban nevelkedettek 8 százalékával. Az első kategóriába tartozók 40 százaléka csalta meg házastársát vagy élettársát, míg a második csoportba tartozóknak csak a 13 százaléka. Az első csoport 19 százaléka vett részt pszichoterápiás kezelésen depresszió, aggályoskodás vagy épp kapcsolatai sikertelensége miatt, míg a második csoportnak csak a 8 százaléka. Mark Regnerusnak nincs egyértelmű magyarázata minderre a különbségre, de van pár ötlete, hogy mi okozhatja őket. Az egyik az, hogy az azonos neművel viszonyt folytató szülők kapcsolata az esetek többségében sokkal instabilabbnak és változékonyabbnak bizonyult, mint a házas különneműeké. A homoszexuális férfiak esetében kicsit jobb a helyzet, mint a leszbikusoknál, de azon gyermekek, akiknek biológiai apja homoszexuális viszonyt folytatott, általában hosszú ideig éltek együtt apjukkal, apjuk azonos neművel fenntartott partnerkapcsolatai azonban sosem tartottak tovább három évnél. Természetesen akad számos példa a stabil homoszexuális párkapcsolatra, de ez kivételes, nem pedig általános, és sokkal kisebb az aránya, mint a hagyományos, heteroszexuális kapcsolatokban. A leszbikus kapcsolatban élő nők gyermekeinek a 14 százaléka nevelőszülőknél nevelkedett, szemben a heteroszexuális párok gyermekeivel, akiknek csak a 2 százaléka járt így; a leszbikus kapcsolatban élő nők gyermekeinek a 40 százalékát nevelték a nagyszülei, szemben a heteroszexuális szülők gyermekeinek 10 százalékával; a leszbikus kapcsolatban élő nők gyermekeinek 19 százaléka élt valamikor egyedül 18 éves kora előtt, szemben a heteroszexuális szülők gyermekeinek a 4 százalékával. Tulajdonképpen a leszbikus kapcsolatban élő nők gyermekeinek csak a 2 százaléka töltötte élete első 18 évét végig az édesanyjával. Igazán sokkolóak a kutatás korai szexuális iniciációra és molesztálásra vonatkozó adatai. A leszbikus anya által nevelt gyerekek 23 százaléka állította, hogy „szexuálisan érintette” őt az anya vagy a partnernője. 31 százalék állította, hogy szexre kényszerítették akarata ellenére. Ugyanez vonatkozik a homoszexuális apa által nevelt gyerekek 25 százalékára. A leszbikus anyák által neveltek 20 százaléka és a homoszexuális apa által neveltek 25 százaléka nemi úton szerzett betegségben szenvedett. Regnerus kutatásáig a legtöbb, azonos neműek által nevelt gyermeke vizsgáló kutatás inkább pozitív volt ezekre a kapcsolatokra nézve. A luisianai egyetem professzora, Loren Marks ugyanakkor ugyanabban a folyóiratszámban, amelyben Regnerus kutatása megjelent, bizonyította be, hogy a korábbi kutatások nagyrésze (az APA, az Amerikai Pszichiátriai Szövetség tanulmányainak 77 százaléka) minimális mintával és rossz metodológiával készült.
Egyesek az állították, hogy már eleve irányított volt az ön tanulmánya, mivel ön egyrészt katolikus, másrészt a konzervatívnak számító, a Princeton Egyetemen működő Witherspoon Intézet is támogatta azt.
Ezek a gyanúsítások már unalmasak. Nincs olyan, hogy „katolikus statisztika”. A Witherspoon Intézet pedig az adatgyűjtésben segített, mint azt egyértelműen leszögeztem az eredeti, 2012-es tanulmányban, de nem kaptam tanácsot az intézettől azügyben, hogy miként gyűjtsek adatot, hogyan mérjek, és miként elemezzem azt. Sok olyan, politikailag aktív támogatószervezet van, amelyek mindenféle társadalomtudományi kutatások finanszíroznak. Semmi etikátlan nem volt abban, hogy az enyémet épp a Witherspoon finanszírozta.
Elég erős támadások érték az eredményei miatt. Hogyan élte meg mindezt?
Ez túlzás. A kritika tényleg erős volt, és kapom az kritikákat ma is, habár már nem olyan erősen. Nem épp kellemes, az biztos. De a pályafutásomat annak szenteltem, hogy az empirikus igazságot keresem, és ezt nehéz egy ennyire átpolitizált környezetben tenni. De ez a munkám, jöjjön akármi. Bárcsak máshogy volna! Annyit mondhatok, hogy a barátságok fontosak.
Amerikai szociológus: Kétszer több érzelmi baja van a melegpárok gyermekeinek
Kétszer annyi érzelmi problémától szenvednek az azonos nemű párok gyermekei, mint a különneműek által neveltek – állítja a témában eddig végzett legnagyobb kutatás eredményeit nemrég közzétevő Paul Sullins szociológus. A tanulmány a British Journal of Education, Society & Behavioural Science című lapban jelent meg. Paul Sullins azonban 519 gyermeket vizsgált (a US National Health Interview Survey segítségével) egy 207,007 fős reprezentatív mintából. Sullins szerint mindezen nem változtat az azonos neműek házasságának bevezetése: „a két családi forma továbbra is alapvetően más lesz, s még a biológiai tényezők is továbbra is ellentétes hatással lesznek a gyermekek jólétére, az azonos nemű párok által nevelt gyermekek relatív hátrányára”.alth Interview Survey segítségével) egy 207,007 fős reprezentatív mintából. Mindennek egyik magyarázata Sullins szerint az instabilitás lehet. A leggyakoribb magyarázat az azonos nemű szülők által nevelt gyermekek esetleges hátrányaira a homofóbia, azaz hogy a nevelőszüleik miatt stigmatizálják a gyermeket a környezetében: élcelődések célpontja lesz és kiközösítik. Csakhogy Sullins eredményei szerint mindez a dolog sokkal inkább épp fordítva áll: a különnemű szülők gyermekei gyakrabban válnak célpontokká, mint az azonos neműek által neveltek.
Paul Sullins
A melegházasság bevezetése számos országban, főleg az Egyesült Államokban oda vezetett, hogy ma a vallásszabadság van veszélyben, amit a diszkrimináció hamis indoklásának tartanak. Van esély arra, hogy hosszú távon ezek a dolgok meg tudnak lenni egymás mellett, vagy a keresztényeknek fel kell készülniük, hogy támadás lesz az osztályrészük a hitük miatt, ahogy Rod Dreher állítja?
Rod Dreher rátapintott valamire, és szerintem a a helyzet ezzel kapcsolatban először romlani fog, és csak utána fog javulni. De a történelem gyakran kifürkészhetetlen, miközben épp benne vagyunk, így hogy milyennek látszik a jövő, az is gyakran változhat. Ha csak a jelenre koncentrálunk, az csüggesztő lehet. De a család és a házasság régóta létezik, és túl fogja élni mindezt.
Egyszer egy interjúban, amit gyakran idéznek öntől, azt állította, hogy a hite nem független a kutatásaitól. Mit értett ezalatt?
Ezt az interjút valamit 10-15 éve készítették velem. Arra gondoltam, hogy a hitem befolyásolja, hogy mi érdekel. Azt biztosan nem befolyásolja, hogy mit mondok vagy hogyan interpretálom a statisztikákat. Minden kutató úgy lesz társadalomtudós, hogy valamilyen személyes érdeklődés, meggyőződés hajtja. Én sem vagyok kivétel.
Mi a gender tanulmányok hatása a mindennapi életre? Vannak mérsékelt feministák is, vagz csak a radikálisoknak van szava?
Kétségtelen, hogy a feminizmusnak különféle irányzatai vannak. És egyes irányzatok sokkal megalapozotabbnak tűnnek, mint mások. Szóval igen, úgy gondolom, vannak mérsékelt feministák, akik az egyenlő bánásmódért és hasonló célokért küzdenek. És annak mások, akik úgy tűnik, készek veszélyeztetni az egyenlőséget a nők előnyére, és akiket egyáltalán nem izgat, hogy
már ami a tanulást és az anyagi boldogulást illeti. Egyes feministákat ez teljesen hidegen hagy. Ez nem túl szép, ha a cél az esélyegyenlőség.
Mi a tapasztalata, milyen ma konzervatív meggyőződésű tudósnak lenni az akadémiai életben?
Nehéz, főleg ami a szociológiát illeti.
A safe space-mozgalom meglehetősen elterjedt, az egyetemi szféra egyre balosabb az Egyesült Államokban. Mit lehet tenni?
Bárcsak tudnám! Mindez eléggé frusztráló. Lényeges ugyanakkor, hogy megértőek és állhatatosak legyünk. Emlékeztetnünk kell magunkat, hogy a bátorság erény.
Min dolgozik most?
A következő könyvem a fiatal, templomba járó, keresztény felnőttek házasodási indítékairól és szándékairól fog szólni, és nyolc országra terjed ki: Amerikára, Mexikóra, Spanyolországra, Lengyelországra, Oroszországra, Libanonra, Nigériára és Indiára. Nagyon izgatott vagyok, izgalmas a téma! Az vezetett oda, hogy ezt a kérdéskört vizsgálom, hogy érdekelt, hogy a világ más tájain jobb-e a helyzet, ami a házasságot és családot illeti, mint az Egyesült Államokban.
Forrás: Mandiner
