VARGA BEATRIX: A VILÁG NÉPESSÉGSZÁMÁNAK ALAKULÁSA

Az emberiség népességfejlődésének megfigyelése igen hosszú múltra vezethető vissza. A korai történelmi korszakokról viszont csak közelítő becslések állnak rendelkezésünkre. A gyűjtögetésen, halászaton, vadászaton alapuló társadalmak létszáma igen alacsony volt. Ebben az időben csak néhány millió ember lakhatta a Földet, hiszen a népesség eltartásához igen nagy területekre volt szükség, és emberek a szárazföldnek csak kis részén élhettek. A közelmúltban még fellelhető primitív törzsek tanulmányozása alapján az a nézet terjedt el, hogy 100 km²-enként 8-16 fő élhetett. A népességnövekedés megindulását a munkaeszközök fejlődése, az állattartó életforma, és az öntözéses földművelés elterjedése tette lehetővé. A Kr.e. VIII.-IX. évezredben az emberi életre különösen kedvező területeken viszonylag nagyobb népességkoncentráció alakult ki. Európában jóval később alakult ki a földművelés azon formája, ami népességnövekedést eredményezhetett.

Kr.e. 4000 és 3000 között a népesség növekedése szempontjából fontos lépést jelentett a politikai állami rendszerek kialakulása, melyek hatására nagy népességű városi civilizációk alakultak ki. Ezek a populációk az Alsó Nílus körzetében, Alsó Mezopotámiában, az Indus völgyében, a Sárga folyó körzetében és Közép Amerika maják lakta területein éltek.

Az ókor társadalmait további népességnövekedés jellemezte, ami a görög városállamokban, és a Római Birodalomban követhető leginkább nyomon. Az első számszerű adatokat az Augustus császár által elrendelt népszámlálás biztosítja, Kr. u. 14-re vonatkozóan. E szerint az akkori Római Birodalom 3,3 millió négyzetkilométeres területén 54 millió ember élt, ami négyzetkilométerenként 16 lakost jelentett. Ebből az európai részeken 23 millió lakost élt (Itáliában és Spanyolországban 6-6, Görögországban 3, a dunai kolóniákban 2 millió), az ázsiai részeken közel 20 millió, Afrikában pedig közel 12 millió (ebből 8 millió embert élt Egyiptomban). Időszámításunk kezdetén a Föld lakossága 100 és 300 millió között lehetett, és már ekkor is magas arányt képviseltek a Kína és India területén élők. Kínában Kr.u. 2-ben 71 millió embert számoltak össze.

A középkorra vonatkozóan nem rendelkezünk pontos adatokkal sem a világ, sem pedig Európa népességére vonatkozóan, de egy-egy ország adatából, ill. történelmi leírásokból tudjuk, hogy a Föld népességszáma a XVII. századig nem fejlődött egyenletesen. A népesség gyarapodását népvándorlások, járványok, természeti csapások, és háborúk vetették újból és újból vissza. A XVII. század közepétől kezdve az emberiség számszerű fejlődését már megbízhatóbb adatokon alapuló becslések segítségével kísérhetjük nyomon.

A XVII. század közepére a világ népességét 500 millióra becsülik. Az adatok azt mutatják, hogy a világ össznépessége ettől az időtől kezdve eleinte lassan, majd egyre gyorsuló ütemben növekedett, és növekszik. Az 1650. év körüli népesség megduplázódásához több mint 200 évre volt szükség.

A demográfiai átmenet általános jellegzetessége a népesség fejlődésének. Ez a folyamat átmenetet jelent egy magas termékenységű és magas halandóságú népességből egy olyan népesedési helyzetbe, amelyet az alacsony termékenység és kedvező halandóság jellemez.

Az átmenetnek van egy olyan szakasza, amelyben a halandóság lényegesen javul, de a termékenység még magas szintű és ez gyors és lényeges népességgyarapodással jár együtt.

A XIX. században megkezdődött rohamos népességfejlődést nevezi a szakirodalom az első demográfiai forradalomnak, ill. népességrobbanásnak. Ez a fejlett régiókban ment végbe, ami a társadalmi-gazdasági fejlődés következtében indult el előbb Észak- és Nyugat Európában, majd Európa más részein és Észak Amerikában. Ezt az első demográfiai forradalmat az urbanizáció és a közegészségügy fejlődésének hatására bekövetkező csökkenő halandóság okozta. Mivel a termékenység folyamatos visszaesése csak lassan követte a halandóság csökkenését, a fejlett világban jelentős népességnövekedés jelentkezett. A természetes népesedés XVIII. századi 0,2 %-os évi szaporodását a XIX. század második felére már több mint 1 %-os növekedés váltotta fel, amelynek szintje a XX. század 30-as éveiig fenn is maradt. Ekkor ez a növekedési ütem kétszerese volt a fejlődő világ szaporodásának, ahol még a magas halandóság a magas termékenységgel párosult.

A XX. század két világháborúja valamennyi földrész népességalakulására hatással volt. Az I. világháború katonai veszteségeit 9 millió főre, a polgári többlethalálozást 13 millió főre, a háború miatti születéskiesést 20 millió főre teszik. Az II. világháború katonai vesztesége 9 millió fő, a polgári áldozatok száma 13 millió fő lehetett (Forrás: 2. 31. oldal).

A II. világháború utáni időszakban alakult ki a világ népességfejlődésének újabb korszaka, amit a második demográfiai forradalomnak nevez a szakirodalom. Ez ellentétben az első demográfiai robbanással, a fejlődő világ országaiban következett be. A fejlett országok közegészségügyi vívmányainak átvételével ezekben az országokban is gyorsan csökkenni kezdett a halandóság. Legfőképpen a csecsemőhalandóság mutatói javultak. Ugyanakkor a termékenység színvonala alig esett vissza. Ez azzal járt, hogy a fejlődő világ eddig soha nem tapasztalt ütemű népszaporodást produkált. A fejlődő országokban a népességszaporodás évi üteme 1970-re megháromszorozódott, így elérte a 2,4%-ot és ez azóta csak 1,9 %-ra csökkent. A Föld 1950-es, 2,5 milliárd körüli népességszáma 2000-re elérte a 6 milliárdot, és ennek közel 80% a fejlődő országokban él. Ez azt is jelenti, hogy a világ népességszámának duplázódási ideje lecsökkent 30-35 évre. A világ népességének a gyarapodása 1950 és 1990 között gyorsuló ütemű volt, majd az 1990-es évektől mérséklődik. Az 1990 és 2000 között 775 millió fővel gyarapodott a Föld népessége, azaz 60 millió fővel kevesebbel, mint az azt megelőző évtizedben. A növekedés ütemcsökkenésének jelentős része (32 millió) a kínai népességgyarapodás mérséklődéséből adódott.

A világméretű lassuláshoz hozzájárult még, hogy az utóbbi évtizedben a fejlett országokat, a lassú gyarapodás, illetve stagnálás, vagy népességcsökkenés jellemezte. Ez alól kivétel az Egyesült Államok, ahol a kilencvenes években a korábbi évtizedek jelentős 22-23 milliós növekedését is meghaladóan 30 millióval növekedett a népesség száma.

A táblázatokból is látható, hogy az egyes földrészeken időben eltolódva, nem egyforma mértékben ment végbe a népesség növekedése.

Európában ma több mint hétszer annyian élnek, mint a XVII. század közepén, és közel kétszer annyian, mint 1900-ban. A „vén” kontinens részesedése a világnépességéből 1900-as évekig növekedett, ekkor elérte a 25%-ot, majd azóta tartósan csökken, és a közeljövőben sem várható, hogy ez a folyamat megváltozik. Míg 1950-ben a Föld 12 legnépesebb országa között szerepelt Franciaország, Olaszország, az Egyesült Királyság és Németország, 2001-ben már csak Németország tartozott a 12 legnagyobbhoz. Előtte állt Mexikó, Nigéria, Japán, Banglades, Oroszország, Pakisztán, Brazília, Indonézia, Egyesült Államok, India és Kína. A fejlődés ütemét vizsgálva néhány éven belül az európaiak végleg kiszorulnak az élmezőnyből, felkerülhet viszont az előkelő listára Vietnam, és Thaiföld, a Fülöp-szigetek, valamint Etiópia népességszámban megelőzi a legnépesebb európai országot. Míg a világ népessége az utóbbi 10 év alatt 15%-al nőtt, addig az európai átalakuló országokban 2000-ben mintegy 8 millió fővel (2%) éltek kevesebben, mint 10 évvel korábban. A csökkenés több mint fele, a két legnépesebb érintett országban, Oroszországban és Ukrajnában következett be. Az európai átalakuló országok népességének fogyása az alacsony termékenység mellett a magas halandósággal, esetenként a nem természetes halálokok magas arányával magyarázható. A nyugat-európai országokban ugyancsak jelentősen csökkent a termékenység az utóbbi évtizedekben, de a viszonylag alacsony halálozás mellett a legtöbb országban szerény természetes szaporodás figyelhető meg. A népességszám alakulásban a termékenység és halálozás mellett egyre nagyobb szerepet játszott a külső pozitív vándorlási egyenleg.

A kontinensek közül Ázsia a legnépesebb. Népességszáma 3,6 milliárd, ami közel tizenegyszerese az 1650-es évinek, és közel négyszerese az 1900-as évinek. Itt található a Föld két legnépesebb országa is. Kínában él a világ népességének 21%-a, 1.284,97 millió fő, Indiában pedig a Föld 16,6%-a, 1.017,54 millió fő.

Afrika népességnövekedése a legdinamikusabb napjainkban. Lakosságát a rabszolgatartás miatti elhurcolások a XIX. század közepéig tizedelték. Ezért Afrika népességének növekedése csak a XIX. század közepétől indult meg. A XX. században viszont népessége 6,7 szeresére növekedett. 1960 óta a népesség szaporodása meghaladja a 3%-ot. Ennek következtében az utóbbi 100 évben Afrika népességének a világ népességén belüli aránya fokozatosan növekszik.

Ezen idő alatt nemcsak a természetes népmozgalom hatása érvényesült, hanem az interkontinentális vándormozgalmak is jelentősen befolyásolták az egyes régiók vagy kontinensek népességének alakulását. Ezzel magyarázható, hogy a XIX. században Észak-Amerika népessége 6 millió főről 76 millió főre, Latin-Amerikáé pedig 19 millió főről 68 millió főre gyarapodott.

Mindez azzal járt együtt, hogy erősen megváltozott a világ népességének fejlettségi régiók szerinti összetétele. Amíg 1800-ig a mai fejlett régiókban (Európa, Észak-Amerika, Japán, Ausztrália és Óceánia) a világ népességének alig valamivel több, mint egyötöde élt, addig a két világháború közötti időszakban népességi súlyuk elérte a 37 %-ot. Ugyanakkor ez az arány 2001-re a fejlődő országok fokozott népességfejlődése következtében 23 %-ra esett vissza. A népességprognózisok szerint e tendencia még tovább fog folytatódni.

Népességszám alakulása földrészenként

. táblázat

A Föld népességének megoszlása földrészenként

. táblázat