A MAGZAT EMBER

2020-03-24T15:09:47+01:002020. március 24.|Abortusz|

Ha valaki rendelkezni akar a teste és a sorsa fölött, akkor azt tegye meg az aktus előtt. A fogantatástól kezdve viszont már nemcsak önmagáról dönt, hanem egy másik életről is – mondta a Demokratának Budaházy Edda, a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom alapítója.

– Decemberben több olyan kisfilm is megjelent a PestiSrácok internetes portálon, amelyekben egy-egy, korábban a várandósság megszakításán gondolkodó, de a magzatot végül megtartó kismama szólal meg. Nekik egyebek mellett ön, illetve a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom nyújtott segítő kezet.

– Szerettük volna megmutatni, hány olyan nő van, aki egyedül marad, amikor kiderül, hogy állapotos, mert hátat fordít neki a gyerek apja és akár a saját családja is. Közülük sokan kétségbeesésükben a várandósság megszakítása mellett döntenek, egy olyan országban, ahol egyébként évente egy kisvárosnyival kevesebben vagyunk. Ugyanakkor sokszor azt tapasztaljuk, hogy ha ezek a lányok, nők a megfelelő pillanatban találkoznak a családvédő, életvédő szervezetekkel, egy jó szó, egy kis segítség elég ahhoz, hogy meggondolják magukat, és megtartsák a babájukat.

– Miért döntöttek úgy, hogy megalapítják a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalmat?

– Én mindent a nemzeti megmaradás perspektívájából nézek. Az évek során rájöttem: hiába minden erőfeszítés, ha nem születik elég gyermek, a magyarság lassan elfogy. Azért indítottuk el a mozgalmat, mert azt vettük észre, hogy a különböző családszervezetek, életvédő szervezetek általában nem mernek keményen, akár provokatívan megnyilvánulni, a kormány is pozitív üzenetekkel igyekszik megszólítani az embereket, holott bizonyos ügyekben szükség van a figyelemfelkeltő megnyilvánulásokra, akciókra. Nem szerettünk volna alkalmazkodni senkihez, folyton egyeztetni, hogy erről szabad beszélni, arról meg nem, így viszont a magunk urai vagyunk.

– Miről „nem szabad” beszélni?

– Van legalább három olyan téma, ami nem annyira PC, és általában igyekeznek elkerülni: az abortusz, a gender kérdése és a főállású anyaságé. Utóbbiról időnként hallani, de ugye azt is tudjuk, hogy munkaerőhiány van, így a politikusok nem szívesen beszélnek róla. Amit először tisztázni kell, hogy fontos-e a magyarság megmaradása, vagy sem. Talán furcsán hangzik a kérdés, és egyértelműnek tűnik a válasz, de sokan azt mondják, hogy ez nekik teljesen mindegy. Akik így gondolkodnak, azok nyilvánvalóan nem értik, hogy mi például miért harcolunk. Mi velük ellentétben ugyanis azt valljuk, hogy a nemzet nem véletlenül verődik össze. Az évszázadok, akár évezredek alatt a közös múlt, a közös nyelv, a közös kultúra, a közös történelmi emlékezet egy koherens egységgé válik, ha úgy tetszik, „mi egy vérből valók vagyunk”. Ennek a közösségnek a megmaradása számunkra fontos.

– És azokat meg lehet győzni, akik ezt nem így gondolják?

– Nekik is lényeges lenne elmondani, hogy ha elöregszik a társadalom, ha nem születik elég gyerek, és lassan elfogyunk, annak a hatásait a mindennapokban is érezni fogjuk. Már most is látunk jeleket arra, hogy bizonyos munkakörök betöltésére nincs ember: ha nem lépünk, néhány évtized múlva sokkal rosszabb lehet a helyzet. Volt, hogy engem is kinevettek, amikor elmondtam: nemcsak a magunk örömére vannak gyermekeink a férjemmel, hanem szempont volt a döntésnél a nemzeti megmaradás is. Miért ne lehetne ez mások számára is olyan erő, ami arra sarkallja őket, hogy ne csak egy vagy két, hanem akár három vagy több gyermeket is vállaljanak? Sajnos úgy látom, a lányok számára még csak opcióként sincs felkínálva az anyaság mint életpálya. Szerintem sok nő nem találja igazán a helyét, mert elvárásnak érzi, hogy a gyerek mellett is legyen sikeres, építsen karriert, és próbál megfelelni ennek. Miért ne lehetne az az életcél egy nő számára, hogy nagy családja legyen, és felnevelje a gyermekeit? Lehet, hogy sokan vállalnák, ha anyagilag megtehetnék, és a társadalom is elismerné az anyaságot mint életpályát.

– Szembe lehet menni a világtrendekkel, azzal a fiatalokat minden irányból megtaláló üzenettel, hogy a legfontosabb az önmegvalósítás?

– Szembe kell menni. Jézus is arra tanított, hogy nem az a fontos, mennyien vagyunk, hanem hogy kimondjuk az igazságot, amiben hiszünk.

– Említette a „politikailag inkorrekt” témák között az abortusz kérdését. Ezzel kapcsolatban mit képviselnek?

– Az abortuszt 1956. június 4-én liberalizálták Magyarországon: a szovjetek besétáltak az egészségügyi miniszterhez, és közölték, hogy mostantól ez lesz. Önmagában már ez a tény is sok kérdést felvet… Nincs kétségem afelől, hogy nagyon nehéz hozzányúlni ehhez a területhez, hiszen az alaptörvény biztosítja az egyén önrendelkezési jogát, de ma már tudományosan is bizonyítva van, hogy a magzat ember. Ha valaki rendelkezni akar a teste és a sorsa fölött, akkor azt tegye meg az aktus előtt. A fogantatástól kezdve viszont már nemcsak önmagáról dönt, hanem egy másik életről is. Vajon ezzel tisztában vannak a nők? Ha tippelnem kellene, azt mondanám, hogy az abortuszra jelentkezők nyolcvan százaléka nem tudja pontosan, mi történik vele, és gyakran nem is magyarázzák el nekik. Nem egy olyan esetről tudunk, hogy az abortuszon átesett nőknek később megmutattak egy filmet a várandósság megszakításáról, és ennek hatására összeomlottak, depresszióba estek. A jelenlegi szabályozást azért nem tartom jónak, mert a súlyos válsághelyzetre való hivatkozást akadálytalanul elfogadják és nem vizsgálják. Ugyanakkor tény, azt sem lehet megtenni, hogy ha például egy 18 éves lány elmegy abortuszra, mert nem tudná eltartani a gyereket, akkor annyit mondanak neki, hogy nem vetetheted el a magzatot, viszlát.

– Akkor mit lehet tenni?

– Csak úgy lehet átalakítani a szabályozást, ha kiépítjük a megfelelő szociális hálót. Először is le kell ülni az abortuszra jelentkezővel, átbeszélni vele, hogy mi a probléma, hogyan jutott erre a döntésre. Felvázolni neki, hogy milyen segítséget kaphat. Ha pedig így sem tudja vállalni a gyermek felnevelését, akkor támogatni abban, hogy tartsa meg a magzatot, és segítséget adni az örökbe adáshoz. Tehát nagyon fontos lenne, hogy ezeket a várandós nőket támogassák, szeretettel forduljanak feléjük; szükség lenne olyan anyaotthonokra, ahol biztonságban érezhetik magukat, és szükség lenne megfelelő felvilágosításra is, hogy mindenki tisztában legyen vele: az abortusz nem fogamzásgátlási módszer. A negyvenmilliós Lengyelországban, ahol rendkívül szigorú a szabályozás, ezer terhességet szakítanak meg egy évben, nálunk közel harmincezret… Persze, a szabályozás átalakítása nem oldaná meg a demográfiai problémákat, de minden megmentett magzat fontos, ráadásul mindez felelősebb nemi élethez vezetne a fiatalok körében. És ez is lényeges.

– Az, hogy a családvédő szervezetek vagy a kormánypárti politikusok érvelnek a családalapítás, a gyermekvállalás fontossága mellett, mennyire lehet hatékony a fiatalok gondolkodásának formálásában?

– Ez nehéz kérdés, hiszen látjuk a gender- és LMBTQ-propaganda nagyon durva nyomulását. Mi, akik ezt figyeljük és próbálunk olyan akciókat szervezni, amikkel válaszolunk rá, tapasztaljuk, milyen erővel terjesztik az eszméiket, mennyi pénzt áldoznak erre, és milyen eredményeket érnek el a fiatalok körében. Ott vannak a nyári fesztiválokon és fiataloknak szóló egyéb rendezvényeken, és nagyon sokakat megzavarnak. A családbarát civilek kevesek ahhoz, hogy mindezt ellensúlyozzák. Nem elég a pozitív, a gyermekvállalás fontosságára felhívó üzenet, ha a reklámokban, filmekben ezzel gyökeresen ellentétes hangvételű üzeneteket közvetítenek. Nem véletlenül merül fel több helyen annak szigorú szabályozása, hogy ez a homoszexuális- és családellenes propaganda ne juthasson el a fiatalokhoz; ez, véleményem szerint, hazánkban is megfontolandó lenne. Hangsúlyozom, nem csupán a Pride-ról van szó, hanem arról, hogy az LMBTQ-propaganda ne lehessen ott az iskolákban, ifjúsági rendezvényeken.

– Az ember azt gondolná, hogy a népesedés ügye, a családok támogatása lehetne az egyik olyan terület, ahol szinte nemzeti egység alakul ki. Ha viszont megnézzük, hogyan fogadták az ellenzéki pártok az elmúlt években a kormány családtámogatási intézkedéseit, ez még sincs így…

– Nyugodtan kimondhatjuk: vannak életpárti, és vannak életellenes erők. Az ellenzék nem abban érdekelt, hogy bővüljenek a magyar családok, és a magyarság megmaradjon, őket azért fizetik, hogy az idegen megszállóknak helyet csináljanak, és hogy a gendernek utat nyissanak. Nagyon éles tehát a határvonal a két oldal között. Én a bevándorlást is demográfiai kérdésnek tartom, hiszen ahogy fogy az európai népesség, úgy szívja be a kontinens az idegeneket. Ennek megállítása szerintem nem elsősorban azért fontos, hogy ne jöjjenek be terroristák, vagy megvédjük a kereszténységet a muszlimoktól – én ezt faji kérdésnek látom. A feketék őshazája Afrika, és a hatvanas években az afrikai függetlenedési törekvések jelszava az volt: vissza Afrikát a feketéknek! Merjük kimondani, hogy Európa a fehér ember őshazája, nem lehet idegen népekkel elárasztani, mert elveszünk, és velünk együtt elvész a kultúránk, a nyelveink, a hagyományaink, a művészetünk, a meséink és minden más. Mivel veszélyeztetett embertípus vagyunk, ezért az európai fehér ember megmaradását célzó intézkedésekre lenne szükség. Az europid ember ugyanolyan értékes, mint bármelyik másik rassz. Egy 1,2-es, 1,4-es termékenységi rátájú populációra nem lehet ráengedni egy 4-es, 5-ös rátájú populációt, mert az olyan, mintha egy kihalófélben lévő fókapopulációra ráengednénk a jegesmedvéket. Ha az ember védi a veszélyeztetett állatokat vagy növényeket, miért félünk kimondani, hogy védeni akarjuk az európai fehér embert? Mozgalmunk alapköve az, hogy nekünk jogunk van a sajátjainkért harcolni, és ezt senki sem vitathatja el tőlünk. Nem akarunk bántani senkit, nem gondoljuk magunkat felsőbbrendűnek, de számunkra a magyar gyermekek megszületése a fontos, ezért küzdünk a saját eszközeinkkel.

Forrás: demokrata.hu