A magyarság drámaian fogy.
Ahhoz, hogy valóban megértsük ennek a kijelentésnek az értelmét és következményeit, tisztában kell lennünk néhány fontos demográfiai ténnyel.
Családonként 2 gyermek születésére lenne szükség ahhoz, hogy egy népesség megmaradjon. Ehhez képest az európai fehér családokban átlagosan 1 gyermek születik. Ez azt jelenti, hogy a magyar kultúra és az európai civilizáció haldoklik, és ha nem sikerül visszafordítanunk a folyamatokat, pár évtizeden belül elöregszik és eltűnik a történelem színpadáról.
Ma már ott tartunk, hogy a szülőképes korban lévő lakosság közel fele meg sem házasodik, gyermekeik pedig nem születnek meg.
Nézzünk néhány tényszerű adatot Magyarországról. Ahhoz, hogy a magyar népesség biztonságosan fenntartható legyen, 120.000 gyermek születésére lenne szükség évente, a mostani 90.000 helyett. Most lép ki az a nagy létszámú generáció a szülőképes korból, akik még létre tudnák hozni a megfelelő számú utódot és 2017-től évente 5000-rel csökken a szülőképes korú nők száma. Ez a folyamat lassan visszafordíthatatlan lesz.
Persze mondhatnák, hogy miért kell nekünk a népességet egy bizonyos szinten tartani? Valóban, a lényeg nem az összlétszámon, hanem annak koreloszlásán van. Sok gyerek, kevés öreg: ez egy egészséges társadalom korfája, ellentétben a miénkkel, ami: sok öreg, kevés gyerek, ez pedig azt jelenti, hogy az európai őshonos fehér ember ezen belül a magyar is, lassan de biztosan kihal.
A magyar és a cigány népesség korfája
Azonban még mielőtt kihalunk, szembesülünk a következőkkel: a vidék és a falvak teljes elnéptelenedése, az utak leromlása, az orvosi ellátás és egyéb szolgáltatások megszűnése, iskolák, intézmények bezárása, a gazdaság és a kultúra hanyatlása, az életszínvonal csökkenése, elvándorlás zavargások és végső soron a teljes pusztulás, ami már az elmaradott régiókban el is kezdődött. Ezen kívül, végig kell majd néznünk, hogy meglévő gyermekeink, akik kevesen vannak ahhoz, hogy megvédjék magukat, alulmaradnak a fajok háborújában, mert hiányoznak mellőlük meg nem született társaik.
Persze ezt a rettenetes víziót sokan nem hiszik el.
1919 nyarán halálra nevette volna magát a magyarok 90 %-a, ha azt mondták volna nekik, hogy egy éven belül elveszítjük Magyarország 2/3-át. Ilyen az emberi psziché.
De ha ez így van, miért nem teszünk ellene? De vajon miért kell, hogy ez így legyen?
Az európai fehér családokban tapasztalható gyermektelenség vagy egykézés nagyon is új jelenség, alig 30 éve tart. Az azelőtti évszázadokban, – de nyugodtan mondhatunk évezredeket, vagy évmilliókat is – az emberpároknak számtalan gyermeke született, amely biztosította a fajfenntartást a háborúk és járványok dacára is. Úgy is mondhatnánk, hogy ez a normalitás, így volt ez mindig, még nagyanyáink idejében is.
Mi történhetett?
Miután ez a folyamat teljes megsemmisülésünkkel jár, itt az idő, hogy változtassunk ezen, és döntéshozóinkat is rákényszerítsük a probléma megoldására!
Milyen érdekes, hogy akik eddig egyáltalán nem foglalkoztak a népességfogyás problémájával, sőt, elhallgatták, kinevették lekicsinyelték azokat, akik kongatták a vészharangot, most hirtelen észrevették az elöregedés és kihalás veszélyeit, és a bevándorlók millióiban látják a megoldást. Még érdekesebb, hogy az őshonos fehér európai népek születésszámának emelése, a gyermekvállalás sürgős és hathatós elősegítése Nyugat-európában nem szerepel a megoldási javaslatok között. Pedig lehetséges volna! A munkaerőre szükség van, mondják az aljas és áruló politikusok, de nem gondolják, hogy a saját népük gyermekvállalását kellene szorgalmazniuk. A magyar kormány ugyan sokat tesz a népesedési mutatók javulásáért, de egyelőre ő sem használja ki az átfogó népességnövekedést eredményező lehetőségek tárházát.
A természet vastörvényei alapján ahol jók az életfeltételek és kevés a szaporulat, oda áramlik a nélkülöző tömeg. Matematikailag könnyű kiszámolni, hogy ez mit fog eredményezni. Egy kihaló félben lévő és teljesen pacifista európai lakosság nem tud integrálni, még ha akarna sem, egy dinamikusan növekvő létszámú, átlagosan 4-5 gyermeket vállaló agresszív, militáns tömeget, hiába ámítanak ezzel az áruló politikusok.
Azt mondják: nem lehet a bevándorlást megállítani. Pedig ez nem igaz: 10 hadihajóval útját lehetne állni a földközi tengeren, tűzparanccsal pedig a szárazföldi határoknál.
Ha az összes ideérkező valóban háború elől menekülő ártatlan elsőáldozó lenne, akkor is vissza kellene utasítani őket, mert befogadásuk csak felgyorsítja ennek a nagy múltú civilizációnak, a sokszínű európai kultúrának, hagyományinknak és végső soron a fehér emberi rassznak az eltűnését a történelem színpadáról. Ez úgy tűnik, senkit sem zavar. A „fehér emberről” beszélni, annak túléléséért szót emelni, gyűlöletbeszéd.
Hazánkban pedig sajnos mindazok asszisztálnak ehhez a folyamathoz, akik ahelyett, hogy Isten és a nemzet parancsát követve családot alapítanának és gyermekeket vállalnának, élik az felelőtlen szinglik tiszavirág életű boldogságát.
A hazafiság a XXI században a családalapítással és a gyermekvállalással kell, hogy kezdődjön! A gyermektelenek egyre többen vannak, számuk növekedésével önérzetük is erősödik, már nem gondolják, hogy szégyenkezniük kellene, amiért nem vesznek részt a társadalom újrateremtésének, ezáltal fennmaradásának, az emberi élet körforgásának folyamatában. Gyermekek hiányában jövedelmüket magukra költhetik, szemben gyermekeket nevelő társaikkal. A családtámogatási rendszer már elnevezésében is téves: nem a kormány támogatja a családokat, hanem éppen fordítva, a családok támogatják a társadalmat, serkentik a fogyasztás és újratermelik az életet.
Lassan már támadás ér minden józanul gondolkodót, aki a hagyományos női és férfi szerepek és a családi élet szentsége mellett foglal állást, pedig fontos, hogy megértsük: együtt kell megakadályoznunk nemzetünk pusztulását.
Igaz, hogy egy gyermek felnevelése anyagi áldozatokkal jár, de amellett mennyi örömmel? Miért mindig az anyagi oldal számít? Lehet, hogy amikor megszületik, még nem tökéletesek a körülmények, de mi lehet erősebb motiváció egy felnőttnek az előre jutásra, mint a kényszer, hogy gyermekeinek jövőt kell biztosítania? Amellett ismerjük el, soha annyi cipőnk, ruhánk, ételünk nem az volt 1000 év alatt, mint most. Mutassunk egy nagycsaládos embert, aki megbánta volna, hogy gyermekei vannak, ellentétben azokkal, akik sajnálják, hogy nincs.
Akiknek gyerekeik vannak, létezésük valódi értelmének, legfontosabb részének érzik őket, amiért akár az életüket is odaadnák. Vajon miért?
Az olyan abortuszra jelentkező nőknek, akiknek kérését valamiért elutasítják és megszülik gyermeküket mindössze 5% százaléka nyilatkozza azt, hogy megbánta, hogy a gyermek megszületett. Ezt úgy is megfogalmazhatnánk, hogy a nem kívánt terhességekből is kívánt gyermekek lesznek. Miért? Mert ez a teremtés csodája, egy misztérium, amit nem ismerhetünk fel addig, amíg nem éltük át.
Ne szalasszuk el a lehetőséget, hogy édesapákká és édesanyákká válhatunk, mert ez a magyar nemzet megmaradásának és emberi kiteljesedésüknek is az alapja. Gyermekek, vagyis elégséges számú következő nemzedék híján az Magyarország leépülését saját magunk idézzük elő.
Már nem elég a migránsok ellen hazafiasan szónokolni. Ideje megérteni, hogy hiába minden törekvés Magyarország jobbá, szebbé tételét illetően, ha nem alapítunk családot és nincsenek gyermekeink. Akkor nincs jövőnk és minden erőfeszítésünk értelmetlenné válik. Persze lehet olyan, hogy valakinek úgy alakul az élete, hogy nem születik, gyermeke. Ilyen régen is volt, de nem ilyen mértékben. Sokszor hallom: én nem vállalok több gyermeket, mert akkor nem tudok megadni neki mindent, ami kell. Én erre azt szoktam válaszolni: talán inkább attól félsz, hogy akkor majd MAGADNAK nem tudsz megadni mindent, amit szeretnél?
Ez igaz. De helyette kapsz valamit, amire nem is számítottál.
A XXI. századi fehér ember a felsőbbrendűség tudatából a másik végletbe, az alsóbbrendűség betegségébe esett. Évszázadokig minden, és mindenki felettinek képzeltük magunkat, most pedig minden és mindenki érdeke és jó sora fontosabb lett, mint a sajátunk. Ideje lenne megtalálni az arany középutat. Tisztelni a többi népet, de határozottan védeni és szolgálni a sajátunkat. A természetben nincs olyan, hogy a fajok összekeverednének. Az oroszlán nem párosodik a tigrisekkel, a gólyák közé nem keverednek galambok. A sündisznó nem akar a zsiráfokkal élni, az idegen hangya nem léphet egy másik boly területére. A természet vastörvénye nem az egymás iránti tolerancia, hanem az önvédelem.
Azt kellene eldönteni végre, hogy fehér ember van-e olyan fontos része a teremtett világnak, amiért harcolni érdemes, mert ha igen, akkor nyilvánvaló, hogy egyetlen bevándorlót sem szabad beengedni.
Mostantól ne lehessen gyermektelen, vagy csak 1 gyermeket nevelő vezető politikus Európában, hiszen ő majd önmagát akarja igazolni családpolitikai intézkedéseiben.
Minden döntést a családok és gyermekek érdekei alá kell rendelni és minden társadalmi erőnek ezt kell segítenie.
Nem ölhetünk meg több magzatgyermeket. Magyarországon évente körülbelül 30.000 abortuszt végeznek el, pont annyit, amennyi magzat, ha életben maradna, elégséges lenne a népesség megtartásához.
Minden családban 1-gyel több gyermekre van szükség, ezért aki teheti, hozzon világra még egy magyart!
Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom
