Számos demográfiával foglalkozó szakember szerint a kormány nemrégiben feltett Nemzeti Konzultációs kérdései közül a legfontosabb és megmaradásunk szempontjából a legígéretesebb kérdés az alábbi volt:
Támogatja-e Ön azt, hogy az állam ismerje el
a valódi főállású anyaság intézményét?
Tóth I. János egyetemi docens szerint is, a megfelelően kidolgozott és finanszírozott „Főállású szülőség” intézménye nagy mértékben és rövid időn belül növelhetné a születésszámot Magyarországon.
Főállású anyaság gyakorlati kérdései
Tóth I. János
Számomra a nemzeti konzultáció legizgalmasabb kérdése a főállású anyaság bevezetésére vonatkozott. A demográfiai válság enyhítésében ez az intézmény kiemelkedő szerepet játszhat, ezért ezzel a megoldási lehetőséggel több szakértő mellett magam is régóta foglalkozom.
A bevezetendő intézménnyel kapcsolatban néhány koncepcionális jellegű kérdést szeretnék feltenni.
Egy nő csak azután jelentkezhessen és válhasson főállású anyává, hogy négy gyermeke született vagy már korábban is? A rendszer a jelentkezés előtt született gyerekeket figyelembe vegye-e vagy sem?
A főállású anyaságot kérelmező ezt alanyi jogon megkapja-e vagy nem? Az utóbbi esetben az állás milyen előfeltételek (életkor, házasság, lakhatás, iskolázottság, férj állása és keresete) mellett szerezhető meg? A főállású anyák férjeiből esetenként lehetnek-e főállású apák? Ha igen, akkor ennek milyen előfeltételei legyenek?
A főállású anyaságból származó juttatás addig járjon, amíg a nő a kiskorú gyerekeit neveli, vagy nagyon sok (6-8) gyerek vállalása estében az anya nyugdíjas koráig? Az előbbi esetben az állam hogyan tudja segíteni a hozzávetőleg ötven éves nőket abban, hogy belépjenek a munkaerő piacra? Az utóbbi esetben a kiskorú gyerekekkel már nem rendelkező főállású anyák kaphatnak-e munkát a rendszeren belül, például a fiatalabb főállású anyák segítésével?
A főállású anyák közalkalmazotti jellegű munkabért kapjanak vagy pedig nem bér jellegű juttatást? A járandóság összege állandó legyen vagy változzon, mondjuk a gyermekek számával és korával arányosan? A fizetés figyelembe vegye az anyák (esetleg szülők) iskolai végzettségét vagy sem?
Az intézmény a főállású anyák nevelő munkáját ellenőrizze-e vagy sem? Ha igen, akkor hogyan szankcionálja a rossz munkavégzést?
Ezek a kérdések és még inkább a kérdésekre adható válaszok megmutatják, hogy a főállású anyaság intézménye sokféleképp elképzelhető. Közös érdekünk, hogy megtaláljuk ennek az intézménynek a legjobb verzióját.
A szerző egyetemi docens
Kapcsolódás: A fenntartható népesség elvi kérdései