„Minden emberi közösség legfőbb feladata értelemszerűen az, hogy világra hozza és testi-lelki egészségben felnevelje a következő nemzedéket annak érdekében, hogy így biztosítsa önmaga időbeli folytonosságát. Ha erre sem képes, akkor egy idő után minden további kérdés okafogyottá válik. A gondolkodó magyarok számára, mint amilyen például Fekete Gyula volt, már ötven évvel ezelőtt is világos volt, hogy a magyarság 1954 és 1962 között olyan végzetes lejtőn indult el lefelé, amely csak az önmegsemmisítésbe vezethet. A felismerés tehát megtörtént, mint ahogy mindmáig számos intézkedés is született, de hatvanhat év elteltével, 2020-ban mégis csak újra az 1954-es szinten lesz az ország népessége. És ebben nem önmagában az a tragédia, hogy több mint egymillióval leszünk kevesebben, mint 1980-ban, amikor feltehetőleg minden idők legmagasabb magyar népességét értük el. Hanem az, hogy mindeközben egyre inkább eltorzul a népesség demográfiai szerkezete, és ez egyre nehezebbé válik az ország elemi szintű üzemeltetése is. A háború utáni nagy létszámú nemzedékek gyerekei már nagyjából harminc százalékkal levesebben voltak, az ő gyerekeik azonban már ötven százalékkal voltak kevesebben az előző generációnál.
Ha ez így folyatódik, akkor 2030-tól minden évben több mint kétszer annyian fognak meghalni, mint amennyin születnek, és innen nincs visszatérés.
Maximum egy évtizedünk maradt tehát ennek megakadályozására. Egy olyan komplex, mindenre kiterjedő demográfiai nemzetstratégiára van szükség, amit legalább húsz éven át az egész ország hajlandó követni. A részletekbe azért nem érdemes belemenni, mert a lényeg éppen az, hogy ennek a stratégiának az egész emberi létezést át kell hatnia, de legfőképpen az egész magyar társadalom lelki, erkölcsi, szellemi talapzatának kell megváltoznia. Ennek véghezvitele, ha sikerül, természetesen a csodával lesz határos, de nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ne higgyünk ebben.”
Bogár László
közgazdász
