A NÉPESSÉGSZÁM ALAKULÁSA 2018 ELSŐ FELÉBEN

Az előzetes adatok szerint 2018 első hét hónapjában a születések száma 1,9, a halálozásoké 2,7 százalékkal kevesebb volt, mint 2017 azonos időszakában. Ennek következtében a természetes fogyás 4,2 százalékkal, 1137 fővel csökkent 2017 első hét hónapjához képest. 2018 júliusában az élve születések száma közel azonos, a halálozásoké 3,6 százalékkal több volt, mint az előző év [...]

2018-10-01T13:20:51+02:002018. október 3.|Általános hír, magyarországi népesedési adatok|

KIÁLTÁS AZ ÉLETÉRT EGYESÜLET

Az egyesületet azért, hozták létre, hogy információt biztosítsanak a nehéz helyzetben levő vagy döntés előtt álló várandós lányok/asszonyok számára. A szívük vágya, hogy tényleg segíthessenek. Fontosnak tartják a hozzájuk fordulók, és leendő gyermekük egészségét is. Honlapjuk szerint: Érdekel pontosan mi történik az abortusz során és mi változik utána? El sem tudod képzelni mivel jár [...]

2018-10-01T11:57:44+02:002018. október 2.|Abortusz, Általános hír, Építők, Videó|

A SPENGLERI JÓSLAT

Demény Pál, magyar származású amerikai demográfus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 2002. november 20.-án megtartott akadémiai székfoglaló előadását Oswald Spengler - a Nyugat alkonyában megfogalmazott - döbbenetes előrelátásról bizonyságot tevő jóslatának felelevenítésével kezdte: "A német történész, Oswald Spengler 1922-ben megjelent művében, A nyugat alkonyában megkockáztatott egy olyan hosszútávú demográfiai jóslatot, melyre még hasonlóan ambíciózis [...]

2018-09-30T15:57:23+02:002018. október 1.|Általános hír, Tanulmány|

A TIZENHAT GYERMEKET NEVELŐ RADFORD CSALÁD

Csodálatos és lenyűgöző film Anglia legnépesebb családjáról. A Radford család - 1 rész. Ez egy jelentőségteljes év az Egyesült Királyság legnagyobb, egy fedél alatt lakó családjának. Egyszerre fog gyermeke születni Suenak, az édesanyának, aki 16. gyermekét várja, és nagylányának, Sophienek. Milyen lehet az élet annak, akinek annyi gyermeke van, hogy kiállíthat belőlük egy saját [...]

2018-09-30T15:20:19+02:002018. szeptember 30.|Általános hír, Videó|

REKLÁMHÁBORÚ A FEHÉREK ELLEN

A különböző rasszhoz tartozók közötti párkapcsolat, főleg a fehér nők és fekete férfiak viszonyának agresszív reklámozása annyira hétköznapi jelenség, hogy újabban már azok sem tudják nem észrevenni, akik a legkevésbé figyelnek oda a társadalmi trendekre. R. Houck cikkének fordítása a counter-currents.com oldalon jelent meg (ugyanitt más fordítások is elérhetők, hasonló témákban), alább olvasható a [...]

2018-12-09T04:10:00+01:002018. szeptember 21.|Általános hír, Szexuális devianciák, Videó|

ÉPÍTŐ VITÁK KELLENEK A GYERMEKVÁLLALÁSRÓL: S.G. KONTRA BUDAHÁZY EDDA

Mi kellene ahhoz, hogy több gyereket vállaljon a magyar? - A kuruc.info olvasójának írása és Budaházy Edda válasza. Sokféle okot hallottunk már, hogy a párok miért nem vállalnak gyereket, és ezeknek a többé-kevésbé helytálló cáfolatait is. Van sokféle program, felhívás, még gyereknevelési anyagi támogatásfajták is vannak, de ezeknek sincsen érdemi eredménye. A Budaházy Edda-féle 'szüljünk, [...]

2019-03-23T16:03:10+01:002018. szeptember 19.|Általános hír, Budaházy Edda, Tanulmány|

ABORTUSZ HELYETT – I. ADÁS AZ ÉLETÉRT

Új műsor indult az EWTN, Katolikus Világhálózat magyarországi televíziójában minden hónap harmadik vasárnapján, amely az abortusz kérdéskörét hivatott közbeszéd tárgyává tenni, megoldásokat keresni ennek a magzatpusztító gyakorlatnak a megszüntetése érdekében. Az Örök Ige Televíziós Hálózat (EWTN) célja, hogy elősegítse az igazság terjedését, ahogyan azt a Katolikus Egyház Tanítóhivatala is megfogalmazza. Az Örök Ige Televíziós [...]

2019-01-14T09:28:52+01:002018. szeptember 14.|Abortusz, Általános hír, Videó|

MEGÖLT MAGZATOK SZERVEIT ÁRULJÁK

Botrány, amelynek hullámai Hillary Clintonig érnek.Nőjogi mozgalmak körében valóságos kultusza van az amerikai Planned Parenthood (tervezett szülőség) nevű szervezetnek, az Egyesült Államok legkiterjedtebb abortuszklinika-hálózatának. A szépelgő feminista közbeszédben reprodukciós jogként emlegetett magzatgyilkosság zászlóshajója most léket kapott, amennyiben nemrég kiderült: a klinika nem csupán a megesett lányokat, asszonyokat szabadítja meg nem kívánt terhüktől, de a megölt [...]

2018-09-10T13:14:53+02:002018. szeptember 10.|Abortusz, Általános hír, Videó|

A DEMOGRÁFUSOK FELELŐSSÉGE

Nagyon igaz és lényeglátó az alábbi cikk Tóth I. Jánostól arról, micsoda mulasztás terheli a magyar demográfusokat ebben az országban, amiért nem figyelmeztettek a népesség hanyatlására és annak veszélyeire időben, és főleg nem fogalmaztak meg megoldási utakat a döntéshozók felé. Akik viszont ezeket a figyelemfelhívásokat megtették helyettük, azokat minden esetben leszólták.  És még most [...]

2018-09-10T11:08:43+02:002018. szeptember 7.|Általános hír, Tanulmány, Videó|

PÁJÚBÁDU

Itt van ez a kis pájúbádu filmecske, milyen jópofa nem igaz? A baj csak az, hogy azt sulykolja, annak az érzetét erősíti bennünk, hogy a szépen induló kapcsolatok lám, lám, hová is vezetnek: veszekedés, önfeladás, ordító gyerekek, és ennek vége természetesen az elkerülhetetlen válás, a férfinek elege lesz a problémákból. A jól értesült néző pedig [...]

2018-08-31T21:45:10+02:002018. szeptember 2.|Általános hír, Videó|

DÚRÓ DÓRA: MINDEN NEGYEDIK GYERMEK ABORTUSZ ÁLDOZATA LESZ MAGYARORSZÁGON

Szigorítana az abortusz szabályozásán a jobbikból kiszakadt Mi Hazánk Mozgalom. Bár a közvéleményt kérdező korábbi kérdőívükben ennél sokkal többet javasolnának a demográfiai tél megoldására, - például a különös válsághelyzet felülbírálását, mely alapján az abortuszok 98%-át elvégzik - de úgy tűnik, egyelőre a magzati szívhang meghallgatásának kötelezővé tételét célozták meg. Hogyan látják az ellenzék megújulását és [...]

2018-08-31T21:17:35+02:002018. szeptember 1.|Abortusz, Általános hír, Videó|

TAPASZTALATOK AZ ELTE GENDER KURZUSÁN

Zaymus Eszter: Tényleg a férfi-női szerepek tudományos vizsgálatáról lenne szó? Talán meglepő, hogy 2015-ben részt vettem az ELTE Társadalomtudományi Karának gender kurzusán, mivel szerettem volna megismerni, hogy valóban mi folyik egy ilyen képzésen. Tapasztalatom azért tartom fontosnak megosztani, mivel az utóbbi idõben többen tájékozatlanságnak, felületességnek vagy tudatos jelentésépítésnek minõsítik a gender mint "tudomány" kritizálását. „Emellett a [...]

2018-08-31T20:41:38+02:002018. augusztus 31.|Általános hír, Szexuális devianciák|

MEGTAGADTA A SZIVÁRVÁNYSZÍNŰ KARSZALAG VISELÉSÉT A SZTÁRFOCISTA

Óriási a felelőssége a közéleti események megítélését illetően azoknak a népszerű embereknek, világsztároknak, sportolóknak, akik egyes döntéseikkel példát mutathatnak az őt követőknek és a világnak. Ez történ most egy német football klub háza táján is. Mély hite és a keresztény értékrendekkel való ellentét miatt nem volt hajlandó reklámozni az LMBTQ mozgalmakat Josip Brekalo. A német [...]

2018-08-30T18:52:36+02:002018. augusztus 31.|Általános hír, Szexuális devianciák|

MEGCSINÁLTA!

Felöltöztetni két örökmozgót nem könnyű feladat. Gratulálunk ennek az édesapának nemcsak ehhez a páratlan teljesítményhez, hanem a két gyönyörű gyerekéhez is! :-)

2018-08-28T18:18:46+02:002018. augusztus 30.|Általános hír, Videó|

GYERMEKMENTES ÖVEZET

Egy facebook csoport. Ők azok, akik számára már nincs felmentés. Náluk a jövőtagadás már tudatos formát öltött, s ideológiákkal, magyarázatokkal is bőven meg van támogatva, de hát ebben semmi új nincs: kell ideológia a rablógyilkosnak is. Bejegyzéseikben büszkén vállalják bénaságukat, azt, hogy nem képesek, vagy nincs kinek gyermeket szüljenek-nemzzenek. Ebből erényt kovácsolva uszítják gyermektelen életre, [...]

2018-11-14T12:14:46+01:002018. augusztus 29.|Általános hír, Rombolók|

GENDER-GÁZ

Az elmúlt időben fellobbanó „gender” vita kapcsán sokféle vélemény látott napvilágot pro és kontra. Pro, többnyire a nemzeti oldalról, kontra pedig természetesen a „jelen idejű lények” (liberál bolsevikok) tollából, akik minden társadalmi jelenséget igyekeznek kiragadni a nagy egészből, a közösséget, és a jövőt érintő vonatkozásaiból, azokat teljes mértékben figyelmen kívül hagyva. Egy valamiben azonban úgy [...]

2019-03-23T16:04:59+01:002018. augusztus 28.|Általános hír, Budaházy Edda, Szexuális devianciák|

EGGYÉ OLVADVA: A SZOPTATÁS

Ha vannak a világnak legeslegtermészetesebb élettani folyamatai, akkor ezek közül az egyik biztos az újszülött szoptatása. Amellett, hogy az anyatej biztosítja a tökéletes tápanyagokat a kisbabának, a szoptatás erősíti a kötődést az anya és a gyermek között, varázslatos egységbe olvasztva őket. Bővebben: Szoptatás portál

2018-08-23T10:02:37+02:002018. augusztus 24.|Általános hír, Videó|

A GYERMEKÁLDÁSTÓL A NÉPI GYÓGYÁSZATIG – I.- IV. RÉSZ

Manapság elterjedt nézet az, miszerint a gyermekvállalás egy pár legteljesebb magánügye. Hogy ez mennyire nem így van, azt könnyű belátni a szomorú népesedési adatok tükrében, az alacsony gyermeklétszám életünkre, nemzeti megmaradásunkra gyakorolt negatív hatása kapcsán. De tudnunk kell, hogy a magyar néphagyományban soha nem is volt az új élet születése magánügy. A legteljesebb mértékben [...]

2018-09-19T11:49:54+02:002018. augusztus 23.|Általános hír, Uncategorized, Videó|

LÉGY FÉRFI! NŐSÜLJ MEG!

Valóban az agglegényélet a jó élet? A szabad élet, a világ körbeutazása, a karrier sokkal jobban hangzik, mint lekötni magad egy életre. De lehetséges, hogy a házas férfiak gyakrabban élnek szexuális életet és több pénzt keresnek, mint egyedülálló társaik? Brad Wilcox, a Virginia Egyetem szociológusa most ezt magyarázza el nekünk. A videó [...]

2018-08-11T11:21:57+02:002018. augusztus 13.|Általános hír, Videó|

ORBÁN VIKTOR ÉS LÉVAI ANIKÓ IS VÁNDORBÖLCSŐT AJÁNDÉKOZOTT

A vándorbölcső program 2012-ben indult, Maros megyében elsőként a Vártemplom kapott bölcsőt 2015-ben, ezt személyesen Czotter András a talpas bölcsők készítője adta át a lelkésznek. A 2009-ben Kopp Mária pszichológus által alapított, Három királyfi, három királylány mozgalom gyermekvállalásra buzdító felhívását olvasva Czotter András magyarországi asztalosmesternek eszébe jutott saját bölcsője, amelyet édesapja készített vörösfenyőfából. A Gyálban [...]

2018-08-11T11:13:01+02:002018. augusztus 12.|Általános hír|

CSALÁDSÁTOR IS LESZ A MAGYAROK ORSZÁGOS GYŰLÉSÉN

A teljesség igénye nélkül, Görgey Zsuzsanna (magzatvédelem), Bernád Ilona (természetes születés), Zöldy Pál (felnőtté válás férfi szemmel), dr. Jancsó Gábor (a genderről orvosi szemmel) és Rónaszékiné Keresztes Mónika mellett Budaházy Edda is tart előadást a Magyarok Országos Gyűlésének Családsátrában augusztus 18-án szombaton 11 órától. Előadásának címe: A gyermektelenek lázadása. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a [...]

2018-10-26T17:23:38+02:002018. augusztus 11.|Általános hír, Esemény, Videó|

MI A LEGFONTOSABB AZ ÉLETBEN?

Sarunas Jasikevicius, a litván Zalgiris Kaunas vezetőedzőjének 2017. májusi sajtótájékoztatóját mindenkinek látnia kell. Az átlagosnak induló kérdezz-felelek akkor vett váratlan fordulatot, mikor az egyik riporter megkérdezte, hogy lehetséges az, hogy a csapat egyik kulcsjátékosa gyermeke születésénél van ott a csapat meccse helyett. Érdemes megnézni az edző válaszát!

2018-08-11T12:07:50+02:002018. augusztus 11.|Általános hír, Videó|

SZEGEDI LÁSZLÓ: INFORMÁCIÓS KOR

A cikk a Valóság című kulturális tudományos, művészeti, társadalmi és világnézeti kérdésekkel foglalkozó folyóiratban jelent meg 2017-ben. A mi szempontunkból háromféle lehetőség van: 1. elsöpör minket a harmadik világ népességrobbanása, amivel véget ér a történelmi szerepünk (és ezzel együtt semmivé lesz az információs kor is), 2. óriási világháborúk jönnek, ahol hatalmas méretű népességirtásokkal leszünk kénytelenek védekezni, [...]

2018-08-01T12:34:06+02:002018. augusztus 1.|Általános hír, Migráció, Tanulmány|

VÉGET KELL VETNI A MAGZATPUSZTÍTÁSNAK!

Azok az anyák, akik krízisként élik meg várandósságukat meg kell kapjanak minden segítséget ahhoz, hogy meg tudják tartani és fel tudják nevelni a méhükben megfogant életet - mondja Zaymus Eszter, a CitizenGo munkatársa. Ma Magyarországon minden 4. magzatot abortálnak, ami amellett, hogy életre szóló trauma a családnak, lelkiismereti válságba taszítja az abortusz elvégző orvosokat, [...]

2018-08-01T13:11:47+02:002018. július 24.|Abortusz, Általános hír, Videó|

A PEDOFÍLIA ELFOGADÁSÁÉRT HARCOLNAK

A normális emberek egyöntetűen és zsigerből ítélik el a pedofíliát, és erős indulatokat vált ki belőlük minden olyan ügy, ahol gyerekeket molesztálnak. Ahelyett, hogy minél egységesebben és szigorúbban állna ki amellett a globális társadalom, hogy ez büntetőjogi kategória, egyes csoportok úgy mosnák tisztára a bűnt, hogy betegségnek neveznék.   A pedofília "hívei" a befogadó LMBTQ-mozgalom [...]

2018-07-21T08:47:19+02:002018. július 21.|Általános hír, Szexuális devianciák|

HOMOSZEXUALITÁS, PEDOFLILIA ÉS A MELEGLOBBI

Az alábbi összeállítás amerikai források alapján készült, ahol a szólásszabadság ottani furcsa értelmezése miatt, még készülhettek efféle kutatások, még annak ellenére is, hogy a mainstream média ezeket természetesen kifigurázza, hitelteleníti és támadja. Fontos tudnunk, hogy a források többsége még a a 2000-es évek elejéről származik, így sok tekintetben azóta csak rosszabb lett a helyzet.   [...]

2018-07-21T08:36:24+02:002018. július 21.|Általános hír, Szexuális devianciák|

A VITÉZI REND TILTAKOZÓ KÖZLEMÉNYE

Felháborító, hogy a Budapestpride kapcsán milyen aljas módon mocskolják Horthy Miklóst. Azt az embert aki nélkül ma nem létezne Magyarország. Ő volt az aki az országot talpra állította azt a megcsonkított országot amire a nyugati hatalmak azt mondták " öt évig sem tud ilyen formában megmaradni". Horthy Miklós volt aki a békés 17 év alatt [...]

2018-07-17T13:56:10+02:002018. július 17.|Általános hír, Szexuális devianciák|

MEGTÖRT A JÉG

Megtört a jég, nyílt, utcai felekezetközi Istentisztelet volt 2018. július 7-én, a Pride közvetlen közelében. Ez egy vívódó levél, talán apokaliptikus, a sikeres sikertelenség jegyében. Mi, több tucat őrálló keresztény hívő – többnyire százan lehettünk – megéltük az Úr csodáját azon a napon. Amit olyan sokan elleneztek, nem fogadtak el, mégis megtörtént: megjelent az Isten dicsősége [...]

2018-07-17T13:44:01+02:002018. július 17.|Általános hír, Szexuális devianciák|

DEVIÁNS SZEXUALITÁST PROPAGÁLNAK AZ ISKOLÁINKBAN!

Leleplező hanganyagot készített olvasónk a “Budapest Pride” egyik nyilvános beszélgetéséről. Nem számítottak arra sem, hogy elmegy Budaházy György és kérdéseket fog feltenni. Gyakorló tanárok fejtik ki, hogyan kellene az iskolában megjeleníteni a homoszexualitást, “elfogadóbbá” tenni a többi gyereket ezzel a jelenséggel kapcsolatban, amihez még iskolai füzeteket is készítettek, illetve tanároknak mindenféle “kézikönyvet” terjesztenek. Van olyan [...]

2018-07-15T08:07:36+02:002018. július 15.|Általános hír, Szexuális devianciák|

ÉLETRŐL, HALÁLRÓL DÖNTENI

Az alábbiakban Albertné Görgey Zsuzsanna, az „Adj életet a gyermekednek” Facebook-csoport szervezőinek írását közöljük. A 2017 közepe óta működő életvédelem, abortusz témájú beszélgetős csoportunkban többször felmerült az orvosi hozzáállás kérdése a várandósság megállapításakor és a különböző genetikai vizsgálatok folyamán. Tudományos tény, hogy a magzat fogantatásától élő emberi lény, akinek 4-5 hetes korára már dobog a [...]

2018-07-14T10:49:58+02:002018. július 14.|Abortusz, Általános hír|

A MAGYAROK NEM AKARJÁK

Közvéleménykutatást végeztünk 500 ember megkérdezésével: Egyetért-e ön azzal, hogy egynemű párok gyerekeket fogadjanak örökbe és hivatalosan is összeházasodhassanak Magyarországon? A megkérdezettek 87%-a ellenzi ezt, a maradék 13% viszont egyetért. Úgy tűnik tehát, hogy hazánkban egyelőre és remélhetőleg örökre, nincs annak társadalmi támogatottsága, hogy abnormális szexuális kapcsolatban élők gyerekeket neveljenek, jóllehet, a törvények kijátszásával számos [...]

2019-03-23T16:07:40+01:002018. július 7.|Általános hír, Budaházy Edda, Szexuális devianciák, Videó|

MEGÁLLJT KELL PARANCSOLNI AZ ABNORMALITÁSNAK

Kerekasztal beszélgetést zajlott a Polgári Mulatóban kedden este azért, hogy különböző szempontok alapján körbe járják, miért is provokálják a normális embereket minden évben nyáron, egy hónapon át a deviáns szexualitású emberek. A beszélgetésen Budaházy Edda (Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom), Dr. Jancsó Gábor (orvos), Dr. Gaudi Nagy Tamás (ügyvéd, Nemzeti Jogvédő Szolgálat), Budaházy [...]

2019-03-23T16:08:05+01:002018. július 5.|Általános hír, Budaházy Edda, Szexuális devianciák, Videó|

A MULASZTÁS IS BŰN!

Mostanra már nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar politikai élet szereplői közül senki sem kíván a szombati „Budapest pride” elnevezésű deviáns felvonulás ellen demonstrálókhoz hivatalosan csatlakozni. Sem a rettenetesen ijesztő fekete ruhás öklüket rázó hazafiakhoz, sem pedig a békésen imádkozó hívőkhöz. Még a jobboldali, nemzetinek mondott politikai pártok sem. Sem azok híres emberei, emblematikus médiaszereplői. Inkább [...]

2019-03-23T16:08:18+01:002018. július 5.|Általános hír, Budaházy Edda, Szexuális devianciák|

A NAGYCSALÁDOSOK ORSZÁGOS EGYESÜLETÉNEK KÖZLEMÉNYE

Budapest, 2018. július 4., szerda (OS) - A hagyományos családmodell képviseletéhez a társadalom minden tagjának joga van. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete szerint  egy férfi és egy nő szeretetközössége, házassága természetes alapja a családnak, amely a gyermekkel, a gyermekekre mondott igennel válik még teljesebbé. Ez az álláspont nem bélyegez meg és nem rekeszt ki senkit, akkor [...]

2018-07-05T10:17:18+02:002018. július 5.|Általános hír, Szexuális devianciák|

NOVÁK KATALIN VISSZAVÁG BŐSZ ANETTNEK

“Tisztelt Képviselő Asszony! Köszönöm levelét és meghívását az LMBTQ+ emberek budapesti felvonulására. Abban bizonyára mindketten egyetértünk, hogy Magyarországon a kisebbségek jogai erősek, a többségétől eltérő szexuális irányultságú emberek is biztonságban élhetnek itt. Alaptörvényünk egyértelműen fogalmaz: „Magyarország védi a házasság intézményét, mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot, mint a [...]

2018-07-04T16:40:54+02:002018. július 4.|Általános hír, Szexuális devianciák|

KIÁLLÁS NOVÁK KATALIN MELLETT

A kormánynak a jövőben is határozottan ki kell állnia a házasság értékei mellett – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton Kaposváron, a Református Egyházi Napok – Dunántúl egy fórumbeszélgetésén. Novák Katalin kijelentette, hogy a homofóbia vádjától való félelem miatt sem torpanhat meg a logika a genderlobbival szemben, valamint a gyerekszülést emberi [...]

2019-03-23T16:08:34+01:002018. július 3.|Általános hír, Budaházy Edda, Szexuális devianciák|

NEM KELL FÉLNI A HOMOFÓBIA VÁDJÁTÓL

A kormánynak a jövőben is határozottan ki kell állnia a házasság értékei mellett – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton Kaposváron, a Református Egyházi Napok – Dunántúl egy fórumbeszélgetésén. Novák Katalin kijelentette, hogy a homofóbia vádjától való félelem miatt sem torpanhat meg a logika a genderlobbival szemben, valamint a gyerekszülést emberi [...]

2018-07-02T11:22:03+02:002018. július 1.|Általános hír, Szexuális devianciák|

FELHÍVÁS MINDENKIHEZ A HAGYOMÁNYOS CSALÁDMODELL ÉS GYERMEKEINK EGÉSZSÉGES FEJLŐDÉSÉNEK VÉDELMÉBEN – A “PRIDE” ELLEN

A magyarság jelenlegi aggasztó demográfiai helyzetében, - bár a kormányzati törekvések nyomán mutatkozik javulás, de az még messze nem kielégítő - a homoszexualitás és egyéb szexuális eltévelyedés, deviancia mindennemű propagálása rendkívül ártalmas, romboló következményekkel jár nemzetünk számára. Idén már sokadik alkalommal, de ezúttal minden eddigi mértéket meghaladó, egy hónapos és 93 különböző, szexuális devianciákat propagáló [...]

2018-07-17T13:47:42+02:002018. június 30.|Általános hír, Esemény, Szexuális devianciák|

ÉLETVÉDŐ VÁLTHATJA A LEKÖSZÖNŐ AMERIKAI ALKOTMÁNYBÍRÁT

NAGYSZERŰ HÍR AZ ÉLETVÉDŐKNEK! Beadta nyugdíjazási kérelmét Trump elnöknek az amerikai Legfelsőbb Bíróság idén 81 éves tagja, Anthony Kennedy. Az alkotmánybíróságként funkcionáló kilencfős testületben mostanáig 5:4 arányban többségben voltak a liberális, abortuszpárti bírók. A magát katolikusnak valló Kennedy távozásával és a helyére kerülő új bíró szolgálatba állásáig a testületben átmenetileg kiegyenlítődnek a viszonyok. Trump elnök [...]

2018-06-28T11:53:47+02:002018. június 28.|Abortusz, Általános hír|

JÖVŐNK A GYERMEK – KONFERENCIA A CSALÁDOKÉRT

Jövőnk a gyermek Párbeszéd a családokért 2018. június 20. ELTE Lágymányosi Campus 1117. Budapest, Pázmány Péter Sétány 1/A, Északi tömb, Gömb aula (Térkép a lap alján) „Szülessenek meg a kívánt és tervezett gyermekek”  (és lehetőleg a nem kívántak is - szerk)– e gondolat jegyében rendeztek konferenciát az ELTE-n 2018. június 20-án a kedvezőtlen demográfiai mutatók megfordítása [...]

2018-06-27T11:53:09+02:002018. június 25.|Általános hír, Esemény|

FERENC PÁPA AZ ABORTUSZRÓL

Szombat este, június 16-án, egy családszövetségnek tartott beszédében Ferenc pápa ismételten hangsúlyozta, hogy Isten álma a családra nézve egy férfi és egy nő között jön létre, a beteg vagy fogyatékos gyermekek abortálását pedig a holokauszthoz hasonlította. "Hallottam, hogy divatos, vagy legalábbis megszokott, hogy amikor a várandósság első néhány hónapjában vizsgálatokat végeznek, hogy lássák, a gyermek [...]

2018-06-21T13:08:15+02:002018. június 20.|Abortusz, Általános hír|

POZSONYI ÁDÁM: HOL AZ ÚJ?

Megint láttam a YouTube-on egy lánykát, aki a Budaházy Edda-féle videó kapcsán retteg a „magyarszüléstől”, és a kis libsi picsák azon hisztiznek a kommentekben, hogy majd ők akkor szülnek – mintha ez holmi jutalom lenne, mint a „ha rendesen tanulsz, kapsz egy biciklit” –, ha magasabb lesz a fizetés, és eléri az „európai szintet”. Innen [...]

2018-06-20T11:18:50+02:002018. június 20.|Általános hír, Tanulmány|

GENDERRŐL A TERCBEN

A házasság újradefiniálása, a ’gender’ kodifikálás, emberi jogok csak születés után. Az Európai Unió nem törődve a nemzetek szuverenitásával, a természet rendjével és a társadalmat szétromboló lépések következményeivel folyamatos provokatív és zűrzavaros, jogi támadásokat intéz a férfi nő törvényes szövetségét, az élethez fogantatástól fűződő jogot és a teremtett nemeket védő országok ellen. A haladók uniós [...]

2019-03-23T16:09:25+01:002018. június 12.|Általános hír, Budaházy Edda, Videó|

PERT NYERT A CUKRÁSZ, AKI NEM AKART A HOMOKOSOKNAK TORTÁT SÜTNI

Az Egyesült Államok Legfelső Bírósága igazat adott annak a keresztény cukrásznak, aki néhány éve vallási okok miatt elutasította, hogy elkészítse egy azonos nemű pár esküvő tortáját. A határozat azonban nem precedens értékű, a testület később vizsgálja azt, hogy vállalkozások megtagadhatják-e vallási okok miatt szolgáltatásaikat meleg vagy leszbikus pároknak. Hétfőn kihirdetett állásfoglalásában a bíróság kimondta, hogy Colorado [...]

2018-06-11T14:40:28+02:002018. június 11.|Általános hír, Szexuális devianciák|

PETÍCIÓ EGY ABORTUSZMENTES MAGYARORSZÁGÉRT

1920. június 4-én csonkították meg a történelmi Magyarországot, 1956-ban pedig ugyanezen a napon foganatosították – szovjet nyomásra – azt az abortuszrendeletet, amely bevezette hazánkban a kérésre végzett abortuszok mai napig élõ gyakorlatát.A trianoni békediktátum és az abortuszrendelet is sebet ejtettek nemzetünkön, megcsonkítva országunkat, népünket. Trianonról és a kérésre végzett abortusz bevezetésérõl nem a magyarok döntöttek. Petíció aláírása: Összefogás egy abortuszmentes Magyarországért [...]

2018-06-04T13:42:40+02:002018. június 4.|Abortusz, Általános hír|

ELSIKKASZTJUK A JÖVŐT! BESZÉLGETÉS BUDAHÁZY EDDÁVAL

A Hozz Világra Még Egy Magyar Mozgalom "Rád is szükség van" című videóját 10 nap alatt közel félmillióan látták. A videó üzenete az, hogy a magyarországi rossz demográfiai helyzet nem valami Isten csapásának a következménye, hanem mindannyiunk felelőssége, legelső sorban is azoké, akik bár megtehetnék, mégsem vállalnak gyermekeket. A balliberális média persze ezúttal sem hazudtolta [...]

2019-03-23T16:09:53+01:002018. június 3.|Általános hír, Budaházy Edda, Videó|

ORVOSOK A “RÁD IS SZÜKSÉG VAN” KAMPÁNYVIDEÓRÓL

DR.JANCSÓ GÁBOR, DR. OLAJOS ATTILA ÉS DR. SÁVAY SÁNDOR magyar orvosok közleménye a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom „Rád is szükség van” című kampányvideója kapcsán: Az elmúlt héten napvilágra került a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom „Rád is szükség van” című videója. Bizonyos jól behatárolható körök és hálózatok úgy, mint balliberális média, emberjogi [...]

2018-06-01T11:06:37+02:002018. június 1.|Általános hír, Tanulmány|

VÁNDORBÖLCSŐ

A Gyarapodó magyarság mozgalom vándorbölcsője idén a recsenyédi Ágh-Magyari családhoz került. A mozgalom Sepsiszéki Nagy Balázs családjának, nagyobb közösségüknek és a saját maga által megtapasztalt imameghallgatások sorának hozadéka. Az ajándékba kapott második bölcső indította a gyermekvállalást lelkesítő bölcsővándoroltatást. Azóta már több mint ötvenben ringatóznak hat-hat hónapig a harmadikként, negyedikként érkezett kicsinyek. Bővebben: Vándorbölcső került Recsenyédre [...]

2018-06-01T08:49:36+02:002018. június 1.|Általános hír|

BUDAHÁZY EDDA A HÍR TV-BEN

A mai demográfiai helyzetben a gyermekvállalás nem magánügy többé, hanem közügy - mondta Budaházy Edda a Hír Tv "Reggeli járat" című műsorában. A mindennapi hősök azok, akik pénzt, energiát, időt nem sajnálva gondozzák gyermekeiket és nevelik a jövő nemzedékét azok helyett is, akiknek nincsen gyermekük.

2019-03-23T16:10:10+01:002018. május 30.|Általános hír, Budaházy Edda, Videó|

HOZZ VILÁGRA MÉG EGY MAGYART!

A magyar politikai palettának nincs két magyar oldala, hanem csak egy. A magát baloldalinak mondó ellenzék a rendszerváltás kezdetétől idegen érdekeket követett (az MSZP elődje, az MSZMP 1956-os létrejöttétől), ami egyébként is jellemző volt genézisétől a baloldalra, hiszen ez a politikai irányzat mindig is internacionalista volt, egyházellenes és hagyományellenes. Nemzetellenességüket – igen, ezt nyugodtan lehet [...]

2018-06-01T11:19:23+02:002018. május 28.|Általános hír, Tanulmány|

FEKETE PÉNTEK

Írország az abortuszra szavazott. Miért nem lepődünk meg? Az írek nagy többséggel az abortusz liberalizációja mellett szavaztak a tegnapi népszavazáson, írja exit pollokra hivatkozva az Irish Times. A szavazók 68 százaléka abortuszpárti, és arra voksolt, hogy eltöröljék a Nyolcadik Alkotmánykiegészítést, amely anyát és magzatát egyforma joggal illette meg. Ennek vége, a megfogant életet nem kell [...]

2018-05-26T16:54:37+02:002018. május 26.|Abortusz, Általános hír|

BOGÁR LÁSZLÓ: DEMOGRÁFIAI STRATÉGIÁRA VAN SZÜKSÉG

"Minden emberi közösség legfőbb feladata értelemszerűen az, hogy világra hozza és testi-lelki egészségben felnevelje a következő nemzedéket annak érdekében, hogy így biztosítsa önmaga időbeli folytonosságát. Ha erre sem képes, akkor egy idő után minden további kérdés okafogyottá válik. A gondolkodó magyarok számára, mint amilyen például Fekete Gyula volt, már ötven évvel ezelőtt is világos volt, [...]

2018-05-26T17:00:47+02:002018. május 26.|Általános hír, Tanulmány|

FRIVALDSZKY EDIT: FÖLÜLÍRHATJA EGY BÍRÓSÁGI DÖNTÉS AZ ALAPTÖRVÉNYÜNKET?

Elszabadult hajóágyú az EU. Nem törődik a nemzetek szuverenitásával, a természet rendjével és a társadalmat szétromboló lépések következményeivel. Június 5-én várhatóan olyan Európai Bírósági ítélet születik, ami igencsak megrázza Alaptörvényünk jól körülbástyázott házasság definícióját.  Nézzük meg, mivel állunk szemben. 2010-ben bejegyeztette „házasságát” egy román és egy egyesült államokbeli férfi. Tette mindezt Belgiumban, a progresszív Nyugaton, ahol [...]

2018-05-26T13:07:51+02:002018. május 25.|Általános hír, Tanulmány|

A TERHESSÉGMEGSZAKÍTÁS TÖRTÉNETE

Terhességmegszakítás, magzatűzés, vagy idegen eredetű szóval művi abortusz (latinul: Abortus arteficialis) alatt a terhesség megszakítását értjük, rendszerint a terhes nő önálló döntése alapján. A terhes nő megmentése céljából az orvosok által megindított mesterséges vagy művi vetélés nem tartozik ide (bár az abortus szó az orvosi szaknyelvben ezt és a spontán vetélést is jelenti). Ha a terhességmegszakításnak nem állnak fenn a törvényes [...]

2018-05-19T01:25:02+02:002018. május 15.|Abortusz, Általános hír|

BUDAHÁZY EDDA (HOZZ VILÁGRA MÉG EGY MAGYART MOZGALOM) ÉS DOMBOS TAMÁS (MAGYAR LMBT SZÖVETSÉG) VITÁJA A HÍR TV-BEN

Magyarországon az évtizedes nemzeti ellenállásnak köszönhetően az évente megrendezésre kerülő Budapest Pride felvonulók  nem tudnak olyan erkölcstelen és közszemérem sértő módon megnyilvánulni, ahogy azt teszik a világ többi felvonulásán. A magyar ellenállás feladata, hogy gyermekeink és családjaink védelmében továbbra se tudjon ez a bomlasztó jelenség kibontakozni. Dombos Tamás szerint mindez csak egy vidám demonstráció, [...]

2019-03-23T16:11:37+01:002018. május 11.|Általános hír, Budaházy Edda, Szexuális devianciák, Videó|

HAJRÁ IOWA!

Az Iowában most elfogadott törvény a magzat első szívdobbanásától tiltja az abortuszt, amely szívdobbanás általában a várandósság hatodik hete körül történik meg.  Az abortuszhoz való jog mellett kiálló (pro-choice) és az emberi magzatot puszta sejtcsomónak definiáló szervezetek természetesen tiltakoznak (például a planned Parenthood nevű szervezet). "Mai jó hír. Bár az ember a fogantatás pillanatától számít az emberi [...]

2018-05-19T01:26:27+02:002018. május 5.|Abortusz, Általános hír|

BUDAHÁZY EDDA: NEM AKARTOK BEVÁNDORLÓKAT? AKKOR SZÜLJETEK!

Ha nem születik elég gyerek, akkor egy törvényszerű hanyatlás bekövetkezik be gazdasági, társadalmi és kulturális szempontból – nem csupán Magyarországon, hanem Európa teljes területén, ami már elkezdődött – ezzel a velős gondolattal kezdte interjúnkat Budaházy Edda, a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom elindítója. Rájöttem, hogy ezzel a problémakörrel, a demográfiai válsággal többet kell foglalkozni, [...]

2019-03-23T16:12:36+01:002018. április 6.|Általános hír, Budaházy Edda, Tanulmány|

II. NEMZETI NÉPESEDÉSI KONFERENCIA RÉSZTVEVŐI NYILATKOZAT

Magyarország népessége folyamatosan csökken. Ha nem történik valami radikális változás, akkor számítások szerint még ebben az évszázadban az őshonos magyar népesség elöregszik és kihal, helyét más idegen népek veszik át. Ezen a jelenlegi kormány családbarát intézkedései sem tudnak érdemben változtatni. Ezt a rossz tendenciát tetézi még, hogy Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozása következtében a [...]

2019-03-23T16:14:48+01:002018. február 28.|Általános hír, Budaházy Edda, Tanulmány|

KÉRÉS A KORMÁNYHOZ A MIGRÁCIÓVAL KAPCSOLATOS NEMZETI KONZULTÁCIÓ KAPCSÁN

Tisztelt Miniszterelnök Úr, Tisztelt Magyar kormány!   Örömünkre szolgál, hogy a Magyar Kormány nemzeti konzultációt kíván tartani a déli határainkon beözönlő bevándorlás kérdésében. Mi, hazánkért, gyerekeinkért és unokáinkért aggódó magyar állampolgárok a témában az alábbi megállapításokat tesszük és kérjük, hogy a Kormány döntéseiben vegye figyelembe véleményünket. Hazánk népességfogyása az többi európai országhoz hasonlóan kritikus méreteket [...]

2018-05-17T12:59:10+02:002018. február 28.|Általános hír, Migráció|

HASZNOS CSALÁDTÁMOGATÁSI INFORMÁCIÓK

Családok otthonteremtési kedvezménye Családi adókedvezmény Anyasági támogatás Családi pótlék Első házasok kedvezménye Étkezési díjkedvezmény Gyermekgondozási díj Gyermekek után járó szabadság Gyermekápolási táppénz Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény Gyermeknevelési támogatás (GYET) Gyermekgondozást segítő ellátás Tankönyvtámogatás Csecsemőgondozási díj Köldökzsinór program Babakötvény Gyed Extra

2018-07-21T08:55:37+02:002018. január 31.|Általános hír, Uncategorized|

FEKETE GYULA: TELEPÍTSÜNK VAGY GYŰLÖLJÜNK

Olvashattuk a sajtójelentést. "Ha csak gyors migrációs politikával igyekeznénk orvosolni a helyzetet, azonnal be kellene fogadnunk 1, 8 millió külföldit, majd évente folyamatosan 40-50 ezret - nyilatkozta ... a MTA demográfiai bizottságának elnöke." Alapos, részletes, fél évszázadra kitekintő számítások előzték meg a közleményt: hogyan lehetne elérni, hogy az ország népessége ne csökkenjen zuhanásszerűen, hosszabb távon [...]

2018-12-05T12:32:10+01:002018. január 13.|Általános hír, Tanulmány|

BÖJTE CSABA: ÉN NEM A BEVÁNDORLÓKÓL FÉLTEM EURÓPÁT

Én nem a bevándorlóktól féltem Európát, hanem a lagymatag keresztényektől. Az a természet rendje, hogy az a népcsoport, amely vegetál, amely nem alkalmas rá, hogy az életet továbbvigye, elsorvad, kihal, lehúzzák a lefolyón, és a helyüket elfoglalják azok a népek, amelyekben van életerő, lendület, bátorság. Teherbe ejtik feleségüket, csobogó élet veszi őket körül. A mai [...]

2018-05-20T15:12:35+02:002018. január 9.|Általános hír, Migráció, Tanulmány|

BÖJTE CSABA: MERJETEK AZ ÉLET MELLETT DÖNTENI!

A Pécsi HungaRión fiatalok jöttek, hogy tanácsot kérjenek, választ a maguk, a környezetük, a világ gondjaira!  Néztem a szép arcú, csinos húszon-harminc éves fiatalokat, és egy végtelenül egyszerű választ adtam: GYERMEK! Igen meg vagyok győződve, hogy a legtöbb gondra, bajra, ami a ma emberét feszegeti, van megoldás. A megoldás egy szép család, tudatos gyermekvállalás! Oly [...]

2018-05-20T15:19:31+02:002018. január 7.|Általános hír, Tanulmány|

A CSALÁDALAPÍTÁS A HAZAFISÁG ALAPJA

A magyarság drámaian fogy. Ahhoz, hogy valóban megértsük ennek a kijelentésnek az értelmét és következményeit, tisztában kell lennünk néhány fontos demográfiai ténnyel. Családonként 2 gyermek születésére lenne szükség ahhoz, hogy egy népesség megmaradjon. Ehhez képest az európai fehér családokban átlagosan 1 gyermek születik. Ez azt jelenti, hogy a magyar kultúra és az európai civilizáció haldoklik, [...]

2019-03-23T16:17:17+01:002018. január 7.|Általános hír, Budaházy Edda, Tanulmány|

MIÉRT HALLGATTOK?

Jó ideje várok már arra, - összeszorított ököllel - hogy végre valahára megszólalnak a demográfusok, biológusok, zöldek, antropológusok, tehát a biológiai megmaradáshoz kapcsolódó szakemberek, a tömeges európai migráció katasztrofális demográfiai hatásai miatt: hiába. Teljesen világos, hogy egy biológiai értelemben önmagát reprodukálni képtelen (értsd: 2.1-es születési mutatót el nem érő) populáció nemhogy beintegrálni nem képes másokat, [...]

2019-03-23T16:17:30+01:002018. január 7.|Általános hír, Budaházy Edda, Migráció, Tanulmány|

NE SÉRTŐDJETEK MEG!

Mivel sokszor megkapom a vádat, miszerint túl agresszíven erőltetjük a gyermekvállalás fontosságának témakörét és ezzel ellenérzést keltünk sokakban, ezért fontosnak érzem elmondani a következőket. Nemsokára azok is a népességfogyás katasztrofális hatásaival fognak szembesülni, akik eddig egyáltalán nem törődtek a magyarság létszámával és korbeli eloszlásával, ezek sajátosságaival. Tudom, hogy ez a folyamat nehezen észrevehető a nagykörúti [...]

2019-03-23T16:17:44+01:002018. január 7.|Általános hír, Budaházy Edda, Tanulmány|

ÉBREDJEN AZ OROSZLÁN!

Manapság sajnos divatba jött az európai férfiak bénaságának, tehetetlenségének, erőtlenségének hirdetése, melyben kétségtelenül van némi igazság, lásd napjaink hivatalos európai védelmi politikáját és kulturális megnyilvánulásait. Azonban a gondolat, teremtő erő, és tetteinket nagyban meghatározza a magunkról kialakított saját képünk. Tény, hogy a nyugati liberális demokráciának nevezett társadalmi rendben a magáért kiálló a családjáért, hazájáért cselekvően [...]

2019-03-23T16:17:52+01:002018. január 6.|Általános hír, Budaházy Edda, Tanulmány|

BUDAHÁZY EDDA: VISSZA EURÓPÁT A FEHÉREKNEK

Hazánk népesedési helyzete tragikus. Ma a magyar nők születési rátája 1,5 körül van a cigánysággal együtt, ami azt jelenti, hogy 1 gyermekkel kevesebb annál, amivel fenntartható lenne a magyarság létszáma. Ez óriási probléma, hiszen gondoljunk csak bele, sok sorscsapást túl tud élni egy nemzet, - háborúkat, éhínséget, járványt, kegyetlen diktatúrákat – ha elmúlt, az új [...]

2019-03-23T16:18:05+01:002018. január 6.|Általános hír, Budaházy Edda, Tanulmány|

A MULTIKULTURALIZMUS CUKORMÁZBA BÚJTATOTT NÉPÍRTÁS

Az elnyomó multikulti rezsim működtetői szerint Afrika az afrikaiaké, Ázsia az ázsiaiaké, Európa és benne hazánk viszont mindenkié. Civilizációnk alapítói a honos, fehér európaiak egy globális kisebbség tagjai. Jelen tendenciák mellett, ha folytatódik a ránk kényszerített tömeges bevándorlás és a bevándorlókkal való szintén kényszerített etnikai keveredés, akkor Európa többi népével együtt a mi népünk is [...]

2018-05-20T16:26:31+02:002018. január 5.|Általános hír, Migráció|

INTERJÚ: A HÁBORÚ A SZÜLŐSZOBÁKBAN FOG ELDŐLNI

A Budaházy család már sok kiváló személyiséget adott hazánknak. Mesélj egy kicsit a gyermekkorodról! Hogy nőttek fel a Budaházy testvérek? Miben volt más a ti gyermekkorotok egy átlag családénál? Volt valami plusz a neveltetésetekben, ami miatt megvan ez a harcos kiállásotok? Ez nagyon érdekes kérdés, ugyan is mi úgy nőttünk fel a szocializmusban, mint sok [...]

2019-03-23T16:18:30+01:002018. január 5.|Általános hír, Budaházy Edda, Mit tehetsz te, Tanulmány|

IV. NEMZETI NÉPESEDÉSI KONFERENCIA

A Hazatérés Templomában lezajlott IV. Nemzeti Népesedési Konferencián előadók az előbbi konferenciákhoz hasonlóan a gyermekvállalással összefüggő kérdéseket boncolgatták, más-más megközelítésből. Előadók: Budaházy Edda (HVMEMM): nem akartok bevándorlókat? Akkor szüljetek! Muzslai Gábor és Etelka (2=1 Házas Misszió): Szenvedéllyel egy életen át Zöldy Pál (Férfisátor): Legyél férfi! Hegedűsné Kovács Enikő (Jobbik) Albertné Görgey Zsuzsanna (Válasszuk az életet [...]

2019-03-23T16:21:04+01:002017. május 8.|Általános hír, Budaházy Edda, Esemény, Uncategorized|

A LENGYEL ABORTUSZ TÖRVÉNY SZIGORODHAT

Úgy tűnik, a lengyelek felismerték, hogy népességük megtartása az egyetlen esély a túlélésre. Magyarországnak példát kell vennie Lengyelországról: Jaroslaw Kaczynski, a Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke kijelentette, hogy pártja tovább akarja szigorítani az ország abortusztörvényét, és megtiltaná a terhesség megszakítását a súlyos fejlődési rendellenességben szenvedő vagy életképtelen magzatok esetében is. “Törekedni fogunk [...]

2018-05-20T17:31:37+02:002016. október 13.|Abortusz, Általános hír|

FILMEN AZ INVÁZIÓ – AZ EURÓPAI ÖNVÉDELMI HÁLÓZAT A MIGRÁCIÓRÓL

Toroczkai László, a Jobbik alelnöke, Ásotthalom polgármestere bemutatta a CUSTODELA-hálózat által készített dokumentumfilm első részét. A hiánypótló dokumentumfilmben feltűnnek a migrációs válság történelmi pillanatai, amellyel a CUSTODELLA, az európai önvédelmi hálózat igyekszik tájékoztatni az illegális bevándorlás valódi hátteréről a kontinens közvéleményét. forrás: Alfahír

2018-07-31T01:51:26+02:002016. szeptember 23.|Általános hír, Migráció|

DR. CSÓKAY ANDRÁS: ABORTUSZ, MIGRÁCIÓ ÉS A BUDAHÁZY ÍTÉLET

Ha az ember mélyen gondolkodik, sok bölcsességet tud mondani. Azonban bölcs mondás jöhet gonosz embertől is, ezért nagyon lényeges, hogy ki mondja. A fentieket Teréz anya állította, azt viszont, hogy „minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul”, Jézus mondta, maga a második isteni személy, az élő Isten fia, aki értünk, bűnös emberekért szörnyű halállal halt meg [...]

2018-07-31T01:51:34+02:002016. szeptember 23.|Abortusz, Általános hír, Migráció|

BETILTJÁK AZ ABORTUSZT A BETHESDA KÓRHÁZBAN

A Bethesda lesz Magyarország első olyan kórháza, amelyben nem fognak abortuszt végrehajtani – nyilatkozta a Családhálónak Dr. Velkey György főigazgató. Új szemléletű szülészeti osztály megnyitását tervezi a Bethesda. Mit lehet erről tudni? V.Gy.: Sokszor és sokféleképpen megfogalmazódott már nálunk az az igény mind egyházi, mind társadalmi részről, hogy a szülészeti ellátásban nagy szükség volna egy [...]

2018-07-31T01:51:42+02:002016. szeptember 23.|Abortusz, Általános hír|

A NEMZETI RADIKÁLIS NÉPESEDÉSI KONFERENCIA ÜZENETE AZ EU VEZETŐINEK

Magyarország 13 éve az Európai Unió tagja. Ezen idő alatt a magyar gazdaság, az ígéretek ellenére nem lett Nyugat-európai színvonalú, a magyar munkavállalók bére az ígéretek ellenére nem közelítette meg a Nyugat-európai munkavállalók bérét, a magyarországi gyermekszületések száma nem pedig emelkedik látványosan. A Magyarországról elvándorlók száma nő, a magyar lakosság egészségügyi mutatói rosszak.  A Nyugat-Európai [...]

2019-03-23T16:23:19+01:002016. április 1.|Általános hír, Budaházy Edda, Esemény, Migráció, Tanulmány|

III. NEMZETI NÉPESEDÉSI KONFERENCIA

A Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom harmadik alkalommal szervezett "Isten ajándéka a magyar gyermek" címmel népesedési konferenciát a Hazatérés Templomában, melyre ezúttal neves külföldi politikusok is érkeznek. A felszólalók a gyermekvállalás és a migráció ősszefüggéseire, és az abortuszok megfékezésére keresték a választ. dr. Raffai Péter az abortuszszabályozás visszásságairól, Z.Kárpát Dániel (Jobbik) a gyermekek [...]

2019-03-23T16:23:33+01:002016. március 6.|Általános hír, Budaházy Edda, Esemény, Migráció, Videó|

II. NEMZETI NÉPESEDÉSI KONFERENCIA

2015. február 28-án lezajlott a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom által szervezett II. Nemzeti Népesedési Konferencia a Hazatérés Templomában. Az előadók a Magyarországon megfigyelhető tragikus népességfogyás témakörében ismertették elképzeléseiket és kutatásaik eredményeiket. A tendenciát előidéző hatások az alábbi témakörökben lettek megvizsgálva: az országban elvégzett évenkénti sajnálatosan magas abortuszok száma, a magyar kormányok elmulasztott [...]

2019-03-23T16:24:20+01:002015. március 2.|Általános hír, Budaházy Edda, Esemény, Migráció, Videó|

I. NEMZETI RADIKÁLIS NÉPESEDÉSI KONFERENCIA

Október 24-én sikeresen lezajlott az első nemzeti radikális népesedési konferencia a budapesti Hazatérés Templomában. A rendezvénynek otthont adó Szabó Dezső színházterem megtelt érdeklődőkkel, fiatalokkal és idősebbekkel, és voltak olyanok is, akik csecsemővel érkeztek. A konferencia háziasszonya Budaházy Edda volt, aki bevezetőjében kiemelte a magyarság népességfogyásának drámai helyzetét, és annak fontosságát, hogy ez a kérdéskör végre [...]

2019-03-23T16:24:34+01:002014. október 26.|Általános hír, Budaházy Edda, Esemény|