„Adj életet a gyermekednek” elnevezéssel új, életvédelemmel foglalkozó közösség indult a közösségi médiában. Az egyelőre Facebook-csoportként működő közösségben életvédő szervezetek képviselői mellett érintett segítők is vannak, akik adott esetben segítséget nyújtanak a krízishelyzetben lévőknek

Az Adj életet a gyermekednek csoporthoz tartozók együtt próbálnak segíteni azoknak, akik nehéz helyzetbe kerültek; az abortuszban érintett nőket szeretnék megszólítani. A közösség egyedülálló abban, hogy aki segítséget kér, bármikor, akár az abortusz előtti percekben is keresheti őket, bejelentkezhet a csoportba, ahol mindig kaphat egy jó szót, biztatást és támogatást ahhoz, hogy az élet elfogadása mellett döntsön. A csoport elérhető akár telefonon is. Emellett figyelemmel kísérik a világban zajló, életvédelemmel kapcsolatos tendenciákat és eseményeket.

Az életvédelmi csoport tagjai között vannak édesanyák, akik krízishelyzetben döntöttek az élet megtartása mellett; olyan nők, akik külső nyomásra elvetették gyermeküket; várandósok, örökbeadás mellett döntő szülők, édesanyák, továbbá szakemberek, akik napi szinten találkoznak az abortusz témakörével.

„A csoportnak megtartó ereje van, hiszen aki ide bekerül, egészséges szemlélettel és olyan döntést befolyásoló információkkal, tanulságos, sokszor szívbe markoló történetekkel találkozik, amelyek megerősítik őt lélekben és segítik az élet megtartásában. (…) A legkilátástalanabbnak látszó helyzetekből is van kiút, és sokszor a külső szemlélő tisztábban látja azt a krízisben lévő anyánál” – hangsúlyozza a közösség egyik életre hívója. Az abortusz utáni szindrómával kapcsolatban az egyik segítő így fogalmaz: hatalmas sajgó seb marad testben és lélekben. Sosem lehet tudni, mikor jön el a pillanat, hogy összeomlik az ember.

„Egy egészséges társadalom nem támogathatja ezt, mert sem az anyának, sem a babának, sem a közösségnek nem jó” – vallja az Adj életet a gyermekednekcsoport. Céljuk az is, hogy e területen változást érjenek el.

Forrás: Csaladhalo.hu

Magyar Kurír