2019. január 18., Washington D.C. – Donald Trump amerikai elnök nagyon erős üzenetet küldött a 46. March for Life életpárti demonstráció több százezer résztvevőjének. Kijelentette, hogy “minden életet védelem illet meg” és, hogy minden olyan törvénytervezetet meg fog vétózni, ami “gyengítené az emberi élet védelmét”.

“A mai napon aláírtam egy, a Kongresszusnak küldött levelet, hogy egyértelműsítsem, ha bármi olyan törvénytervezetet küldenek az asztalomra, ami gyengítené az emberi élet védelmét, azt meg fogom vétózni.”

Mondta az Elnök, melyet hatalmas üdvrivalgás fogadott a szövetségi fővárosban felvonuló tömeg részéről. Az Elnök előre rögzített videóüzenetében még hozzátette:

“Minden gyermek egy szent ajándék Istentől.”

Hatalmas tömeg a March for Life felvonuláson

Hatalmas tömeg gyűlt össze a 46. March for Life felvonuláson 2019. január 18-án Washingtonban. (Fotó: Jack Gruber, USA today)

A March for Life mozgalomról és a pro-liferekről általában azt mondta, hogy “[ez a] mozgalom szereteten alapszik, és minden emberi élet nemességére és méltóságára épül”. Kijelentette, hogy elnökként mindig meg fogja védeni a Függetlenségi Nyilatkozat által garantált első jogot, az élethez való jogot. Ezután felsorolta, hogy elnöklése alatt eddig miket ért el kormánya az élet védelméért folytatott küzdelemben:

  • Hivatalának első hetében visszaállította a Mexikóvárosi Irányelvet (Mexico City policy), amely meggátolja, hogy olyan NGO-k részesüljenek szövetségi állami támogatásban, amelyek abortuszpárti tevékenységet folytatnak.
  • Olyan intézkedést foganatosított, ami lehetővé teszi, hogy orvosok, nővérek és jótékonysági szervezetek vallási lelkiismeretükre hivatkozva megtagadják a terhességmegszakításban és -megelőzésben való – amúgy kötelező – közreműködést.
  • Kezdeményezték, hogy az ún. Title X szövetségi állami támogatásból ne részesülhessenek olyan klinikák, amelyek abortuszt is végeznek. Ez különösen a Planned Parenthood elől zárná el a pénzcsapot, amely cég Amerika legnagyobb abortuszszolgáltatója.
  • Támogatják az örökbefogadást és a nevelőszülőség intézményét, beleértve az ilyen irányultságú vallási szervezetek támogatását is.
  • Trump személyesen támogatja a Szenátus (republikánus tagjainak) erőfeszítését, hogy a Hyde Amendment véglegesen érvényben maradjon. (A Hyde Amendment biztosítja, hogy szövetségi pénzből ne lehessen abortuszt végezni. A jogszabály hatáskörét a változó republikánus-demokrata erőviszonyok 1976 óta folyamatosan változtatják.)

Donald Trump az alábbi sorokkal zárta üzenetét:

“Szeretnék köszönetet mondani azoknak az amerikaiaknak, akik átutazták az egész országot, hogy felvonuljanak az életért. És mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani a sok fiatalnak, akik reményt adnak nekünk a jövőre nézve.

Együtt fogunk dolgozni, hogy megvédjük a meg nem született gyermekeket, hogy legyen esélyük élni és szeretni, gyarapodni és álmodni, és hogy áldást hozzanak nemzetünkre és dicsőségben kiteljesedjenek.

Köszönöm, Isten áldja Önöket és családjaikat, Isten áldja Amerikát!”

Az elnöki üzenetet Mike Pence, az Egyesült Államok alelnöke és felesége, Karen Pence beszéde előzte meg.

A Second Lady így üzent az életvédőknek:

“Köszönöm, hogy itt vannak! Hogy ácsorognak a hidegben valamiért, amiben hisznek. Köszönöm az elbeszéléseiket bátorságról, köszönöm történeteiket megbánásról, megbocsátásról és újrakezdésről. Köszönöm történeteiket a reményről, a lelkesítésről, és köszönöm történeteiket az igazságról!”

Az utána felszólaló Mike Pence a “pro-life generáció” tagjainak nevezte a jelen lévő fiatalokat, majd hatalmas ovációval kísérve kijelentette:

“Az élet ismét nyerésre áll Amerikában!”

Itt tekintheti meg a nagy hatású beszédet:

Az S4C blog osztotta meg hazánkban elsőként a Students for life of America nagyszerű videóját a hatalmas felvonulásról:

March For Life 2019

The 2019 March for Life was a great success! People from across the country, and the world, met in D.C. to march for the rights of the preborn! We are the Pro-Life Generation and we will abolish abortion!

Gepostet von Students for Life of America am Freitag, 18. Januar 2019

Forrás: LifeSiteNews

Itt támogathatja az amerikai életvédők küzdelmét egy petíció aláírásával: